2011. április 9., szombat

JANUS ARCÚ POLITIKA — AVAGY: HANTAPOLITIKA

Az mondja a miniszterelnök szóvivője, hogy a kormány üdvözli az április 9-i szakszervezeti tüntetést, mert az a „megszorítások ellen demonstrál, és ez egyezik a mai vezetéscéljaival, amelyek szintén ezek ellen hozzák intézkedéseiket.

Briliáns kommunikáció!

Be kell ismerni, ennél jobb húzást nem lehet kitalálni. A kormány – amely gazdasági csomagja ellen kivonulnak a hazai szakszervezetek – kifogja a szelet az ellenzék és a tiltakozók vitorlájából, hiszen ugyanazt mondja, amit a tüntetők.
Ez az átlagember tudatában úgy jelenik meg, hogy nem is értik, hogy miért vonulnak utcára az érdekvédők, miért csatlakozik hozzájuk több tízezer más polgár, amikor a kormány „megvédi” polgárait a „megszorítások ellen. Az átlagemberek legnagyobb része képtelen felfogni, hogy napi tapasztalatai: a magánnyugdíj-pénztárak államosítása, a különböző ágazatokra kivetett „válságadók” és még folytathatnánk a sort — szöges ellentétben állnak mindazzal, amit a kormány kommunikál.
A kommunikáció sikerekről és eredményekről szól, miközben a valóság egészen mást mutat.

Janus arcú ez a kormány. Mást mond, és mást cselekszik.

A legeklatánsabb példa erre a magánnyugdíj-pénztárakból lenyúlt 3000 milliárd sorsa. Nem az állami nyugdíjrendszer tartalékába vagy államadósság fedezésére használják fel, hanem a költségvetés lyukait foltozgatják vele.
Már az is bornírt, hogy az államadósság csökkentésére használják fel. Ugyanis arról van szó, hogy a költségvetés – addig, amíg a magánnyugdíj-pénztárak nem válnak kifizetővé, azaz nem lett volna teljes értékű a két pillérre támaszkodó nyugdíjrendszer – pótolta az állami nyugdíjkasszából kieső befizetéseket. A valóságban azonban a költségvetés hozzájutott ezekhez az összegekhez, mert kötelezte a magánnyugdíj pénztárakat, hogy befektetéseik túlnyomó többségét magyar állampapírokba fektessék. Így a költségvetésbe – a kötvény-kibocsátások eredményeként – visszaáramlott a befizetett járulékok 80 százaléka. Igaz, ezért az állam, mint adós, a jegybanki alapkamatot fizette ugyan, de ez nem érte el korábban sem a teljesíthetetlen szintet.
Ne térjünk most ki arra, hogy ennek az összegeknek az elszámolása hogyan és miként történik a költségvetés elszámolása során. Az azonban tény, hogy e folyamatban „adósságként” a teljes összeg jelenik meg, és nem csak a kamatokra kifizetett összegek. Azaz a költségvetés eddig is felhasználta a befizetések 80 százalékát, (ezt el is számolta adósságként) majd mindezt megtetézte a kamatköltségekkel, amelyek az előbbi adóssághoz adott hozzá.
A lenyúlt összeg tehát a valóságban csak a kamatkötelezettségekkel csökkenti az állam adósságát. Ugyanakkor a kormány olyan forráshoz jutott, amelyet – gyakorlatilag ellenőrizetlenül – olyan célokra használ fel, amilyenre csak akarja. (lásd: BKV konszolidálása, MÁV kisegítése stb.)
Kommunikációjában azonban azt hangsúlyozza: „megvédik” a nyugdíjrendszert.
Sok hasonló példát lehetne felsorolni az elmúlt év kormányzati propagandájából, amelyek nagyon pozitív üzeneteket küldtek a választóknak és a polgároknak. A probléma mindössze az, hogy ezek szöges ellentétben állnak a kormány – rendeletekben megfogalmazott, és a tényleges – intézkedései között.
Arról szólt a kommunikáció, hogy munkahelyeket teremtenek, a KKV-k terheit csökkentik. Ezzel szemben a kis- és középvállalkozások terhei jelentősen – akkora mértékben, hogy valós növekedést produkálhassanak – nem csökkentek. A társasági adó csökkentése ugyanis nem generál akkora pluszt, hogy abból érzékelhető fejlesztéseket lehessen végrehajtani.
Az elmúlt egy év arról szól, hogy a kormány mond valamit, és egészen mást cselekszik.
Ez új a harmadik Magyar Köztársaság eddigi történetében. Az elmúlt két évtizedben a kormányok – többé-kevésbé – mindig igyekeztek megmagyarázni a közvéleménynek, hogy mit miért tettek. Így volt ez Antall József idején a privatizációval és a „kárpótlással” kapcsolatban. Megtapasztaltuk ezt a elhíresült „Bokros-csomag” idején is. Az első kisiklás az Orbán-kormány idején volt a ciklus végén, amikor a két választási forduló között mintegy 100 milliárdos kötelezettségvállalást hagyott maga mögött az akkor már ügyvezetőnek számító kormányzat.
Az egymást követő rezsimek kommunikációja eddig arról szól, hogy mit miért tettek.
Ez változott meg 2010 májusában.
Az Orbán vezette kabinet propagandája ma nem arról szól, hogy mit tesznek, hanem arról, hogy mit higgyen a közvélemény a kormányról. És ez óriási különbség.
Tulajdonképpen egy színjátéknak vagyunk tanúi, ahol a színpadon egy vígjátékot játszanak, hogy a közönség jól érezze megát, míg a színfalak mögött véres dráma zajlik olyan áldozatokkal, amelyet a közönség nem lát, csak a következményeit kell elviselnie — akár generációkon keresztül.
A pesti szlengben ezt (finoman) hantának nevezik.
És ennek a hantapolitikának – ma úgy látszik – belátható időn belül nem lesz vége.
Vagy mégis????

1 megjegyzés: