2011. május 4., szerda

MEGFOSZTVA

„Hogy az lesz a szép boldog idő,
Se gond, se pénz
Se bor, se nő”
(Presser-Zorán)

Valahogy nem érzem igazán jól magam mostanában. Mondhatja, persze, az olvasó erre azt, hogy ez az egyéni szoc. problémám, mi a fenét panaszkodom!
De a rossz érzés nem közvetlenül a saját problémámból fakad.
Az ötvenes generáció a 30-as, 40-es éveiben élte meg a rendszerváltást. A legjobb kor – mondhatjuk – tele energiával és optimizmussal. Ez a generáció támogatta, anno huszonkét évvel ezelőtt, a rendszerváltást. Úgy gondoltuk, hogy a megnyíló lehetőségek és a szabadság ad majd teret energiáinknak, tehetségünknek, tenni vágyásunknak.
Tele voltunk rózsaszín álmokkal, azt hittük, hogy bennünk van a „mindent legyűrő akarat” (a mit a Puffin-lekvár adhat). Ám a valóság valahogy másmilyenre sikeredett. Tettük a dolgunkat, sikeresek voltunk vagy nem, de lassan beletagozódtunk a rendszerbe. Gyerekeinket is igyekeztünk az új „rendszer” szerint nevelni, kicsit vagányabbra, rámenősebbre, hogy boldogulhassanak.
Az elmúlt húsz évben – csakúgy, mint az azt megelőző két évtizedben – mindig azért tevékenykedtünk, hogy valamelyest stabilizáljuk saját helyzetünket. És ezzel az országét is.
Dolgoztunk. Biztatásra, sikerélményből, lelkesedésből, kényszerből.
Világgazdasági válság ide, világgazdasági válság oda, az elmúlt néhány évben úgy látszott, hogy meg lehet teremteni egy viszonylag biztonságos létet. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy a munkahely nem örökké való, hogy keresni kell a lehetőségeket az esetleges továbblépésre. Megalkudtunk azzal is, hogy jövedelmünk nem úgy emelkedik, gyarapodik, ahogyan az álmainkban gondoltuk.
Egy azonban stabilnak látszott: szerzett és törvényekben foglalt jogaink. Kikezdhetetlennek tűnt a demokratikus felépítmény.
Lehettek kisebb nagyobb politikai csetepaték, anyázhatták egymást a politikusok az ország házában és azon kívül, ám ez kevéssé befolyásolta az átlagemberek mindennapjait.
Aztán hirtelen minden – az elmúlt egy esztendőben – megváltozott. Az eddigi jogok kezdenek eltünedezni. A törvényeket hirtelen visszamenőleges hatállyal kezdik alkalmazni. Olyan törvényeket hoznak, amelyek bizonytalanná teszik az emberek mindennapjait.
Egy pár hónap alatt eltűnt az a viszonylagos biztonság, amelyet két évtized alatt kiizzadott magából a társadalom.

Napjainkat a bizonytalanság lengi körbe.

Nem lehet tudni, hogy mikor és milyen indokkal tagadhatnak meg valamit, amelyet eddig törvény biztosított. Nem lehet tudni, hogy az országot éppen uraló politikai elit milyen elvek mentén kormányoz. Azt a propagandát, amelyet lépten-nyomon és minden médium segítségével sulykolnak, nem tekinthetjük elvnek, hiszen naponta változik, a mindenkori kormányérdekeknek megfelelően. Amikor pedig a túlzások ferdítések, hazugságok kiderülnek – mert a tények és a valóság makacsok – újabb szóvirág áradat próbálja elsöpörni kételyeinket.
Egy generáció vesztette el a bizalmát az államban, a kormányzatban azzal, hogy álságos módon kiszervezték alóluk az öngondoskodás lehetőségét. Ez megingatta azt az elvet, hogy szorgos munkával, takarékossággal, előre gondolkodással és némi áldozattal képes lehetsz emberi öregkort teremteni magadnak.
Az elmúlt több mint egy évben rétegeket bizonytalanítottak el. Azokat főleg, akik a fundamentumát adják a társadalomnak, a dolgozókat és alkalmazottakat. Az állami szférából való eltávolítás nem csak az érintett egyén számára katasztrofális.
A kapkodó, át nem gondolt káderpolitika, amely a politikai lojalitásra épül, szánandó és ideiglenes. Csak addig működik, míg az adott politikai erő regnál. Ez az államigazgatásban és a nagy szociális rendszerek működtetésében káoszhoz vezet. A tapasztalatok hiánya, a döntési kompetenciák ide-oda tologatása bénítóan hat magára a rendszerre. Nálunk boldogabb államokban az államigazgatási apparátus egy-egy választási győzelem, politikai irányváltás után mozdulatlan marad. Mert az ottani politikai elit jól tudja: az állampolgár számára nem igazán az a fontos, hogy melyik párt kezében van a kormányrúd (ideiglenesen), hanem az, hogy maga az állam – összes alrendszerével – kifogástalanul működjön.
A koncepciótlan, átláthatatlan intézkedések nem csak a gazdaságban eredményeznek „bumeráng effektust”, hanem a polgárok mindennapi életében is. Ma nem lehet tudni, hogy az érettségiző fiatal merre lépjen, hol folytassa tanulmányait. Az eddigi olcsó, államilag támogatott képzés holnapra fizetős lesz, felborítva ezzel egy család teljes ötéves tervezését.
Az egymás után születő – már-már abszurd indoklással alátámasztott – ostoba törvények következménye egy bizonytalan társadalom, amely egy idő után már saját magában sem hisz. Az értékeit és kapaszkodóit vesztett közösség pedig kiszámíthatatlan reakciókra képes. Ezek egyikét-másikát már meg is tapasztalhattuk a fokozódó radikalizálódásban, a szélsőjobb térnyerésében és a rasszizmus és antiszemitizmus erősödésében.
A bizonytalanság áthatja már mindennapi életünket. Hiszen nem tudhatjuk, hogy mi következik. Ha megfosztanak bennünket az öngondoskodástól, a következő lépés lehet az is, hogy személyes megtakarításainkra teszi rá a kezét a hatalom. Ez most erőteljes túlzásnak hat. Azonban a tények és az eddig megélt intézkedésekből mindez kikövetkeztethető. Az látszik, hogy a felborult ellensúlyok rendszerében a hatalmat ma már nem korlátozza semmi. A hatalom – saját erejétől bódultan – semmiféle önkorlátozást nem ismert el. Mindent „erőből” kíván megoldani. Ez a törekvése pedig visszatetszést szül, és tovább erősíti a félelmeket. Minden megnyugtató kijelentése – paradox módon – már nem a biztonság érzetét erősíti, hanem fokozza annak ellenkezőjét.
A kiszolgáltatott társadalom pedig inaktív társadalom. A volt létező szocializmus a példa arra, hogy egy bizonytalan társadalom csak annyi energiát fektet napi tevékenységébe, amennyi okvetlenül muszáj, hogy ne vonja magára a hatalom haragját. Emlékezzünk az akkor tájt terjedő „munka tízparancsolatának” egy pontjára: „Míg minket csak fizetgetnek, mi is csak dolgozgatunk”
Ha egy társadalmat megfosztanak attól, hogy képes legyen saját jövőjét alakítani, megfosztják attól, hogy egyénei képesek legyenek hosszabb távon tervezni saját életüket, az a társadalom lassú összeomlásra ítéltetett.

És ebből az összeomlásból nagyon nehéz újra modern, európai országot felépíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése