2011. szeptember 21., szerda

POLITIKAI KÖVETKEZMÉNYEK — MSZP SZAKADÁS ELŐTT?

A mai nap egyik legfontosabb híre Molnár Csaba, az DK platform alelnökének, levele Mesterházy Attilához, a párt elnökéhez. A levél azt javasolja, hogy a pártlistán bekerült frakciótagok adják vissza mandátumukat, és egy új összetételű, megújult csapat jelenítse meg a pártot a parlamentben.

Tekintsünk el a technikai körülményektől.
Lássuk a lényeget, ami előrevetíti a párt kettészakadását.
Először is ne gondoljuk, hogy az 58 képviselőből – akik persze jelentős jövedelemmel bírnak mandátumuk után – bárki is „magától” lemondana. Nem életszerű, ahogy ezt mostanában mondják. Gondoljunk csak bele, a lassan két évtizede a politikából élő képviselő mihez kezdene, ha egyik napról a másikra kipenderítenék a tisztelt ház falai közül?
Persze nem kellene krokodilkönnyeket eregetni értük, a személyes kapcsolatrendszerek megóvnák őket az éhhalál rémétől. Azonban elveszítenék identitásuk egy jelentős szeletét: fontosságuk tudatát. Ez azért megrázó — valljuk be.
De félre a maró gúnnyal.
A lényeg ugyanis az, hogy az elmúlt hónapokban felerősödtek a mai MSZP vezetéssel szembeni kritikák. A párt ellenzékben – dacára annak, hogy valóban elenyésző kisebbségben leledzik – gyalázatosan leszerepelt. Nem lehetett látni, hogy markánsan képviselte volna a demokratikus értékeket, kiállt volna a legostobább törvények ellen — még akkor is, ha tudhatta: a siker minimális esélyével teszi ezt.
Egyre inkább kirajzolódik két markáns erő a pártban. Az egyik az MSZP jelenlegi vezetése és a régi kádergarnitúra köré csoportosul, a másik pedig a DK platform párton belüli támogatói, amelynek vezetője Gyurcsány Ferenc.
A két csoport gyakorlatilag az őszödi beszéd óta feszül egymásnak. Nem igazán tetszett az akkori frakció tagjainak sem a nyílt beszéd, és az sem, hogy bizony gyökeresen kellene változtatni politizálási gyakorlatukon.
A két csoport mára szinte antagonisztikus ellentétbe került egymással. A meglevő politikai ideológiai különbségeket még tovább élezte a választási vereség.
Az elbukott kampány után az MSZP nem vonta le a tanulságokat. Nem is gondolkodott el arról, hogy az új helyzetben – és itt nem csak a hazai politikai paletta gyökeres átstrukturálódásra gondolok, hanem a gyökeresen megváltozott külső körülményekre és a magyar társadalomban végbement változásokra – merőben más politikát kellene csinálnia, mint az eddigi gyakorlata.
Ez az átalakítás nem történt meg. Az MSZP elutasította azoknak az értelmiségieknek a segítségét is, akik gondolataikkal, tudásukkal újra a párt mellé álltak volna a kritikus időkben. Ez a gyakorlat nem új a párt gyakorlatában. Az elmúlt 12 esztendőben kiürült a párt „szellemi holdudvara”. Komoly tudósok fordítottak házat az MSZP-nek. És tették mindezt nem azért, mert megváltozott a világnézetük, ugyanolyan baloldali elkötelezettségűek, mint évekkel ezelőtt. Magatartásuk magyarázata sokkal inkább az, hogy a tudományosan alátámasztott véleményüket, tanácsaikat mindig „felülírta” a politikai rövidlátás és a kisszerűség, a pillanatnyi politikai és anyagi érdek.

A Demokratikus Koalíció mindezek ellen lépett fel, a párt megújításának szándékával. Ne részletezzük most azt, hogy a kezdetek kezdetén hogyan viszonyult ehhez a párt aktuális vezetése. Elégedjünk meg annyival: nem pozitívan.
Egy azonban tény: a Demokratikus Koalíció rövid idő alatt társadalmi támogatottságra tett szert. Több ezren támogatják e politikai csoportosulást a párton kívül. Olyan demokratikus – alapvetően baloldali, szolidáris elkötelezettségű – emberekről van szó, akik átlátták a volt miniszterelnök szándékait, és akik nem ültek fel sem a FIDESZ, sem más jobboldali politikusok karaktergyilkos szövegeinek.
Lehetséges, hogy ezek az emberek nem tagjai a pártnak. De egy biztos: mindig ahhoz a szavazótáborhoz tartoznak(tak), akik, minden hibája ellenére is, a baloldalra adták a szavazatukat.
Egyet meg kell értenie a mostani MSZP-nek: gyökeresen megváltoztak a politizálás és a tömegkommunikáció körülményei. Ma már egy politikai erőnek nem az a lényege, hogy milyen nagyságrendű tagsággal rendelkezik. Természetesen jó, ha minden választási körzetben van alapszervezete és néhány aktivistája, de nem ettől lesz sikeres.

A modern pártok — médiapártok. A kereskedelmi médiumok segítségével juttatják el saját ideológiájukat, politikájukat a választókhoz. Sikerességük nem attól függ, hogy hány párttag szavaz rájuk, hanem az, hogy miként, milyen hatékonysággal tudják megszólítani azt a társadalmi réteget, amelynek érdekében politizálni szeretnének.
Ehhez persze megfelelő infrastruktúra és – természetesen – sok pénz kell. A források azonban végesek, és elsősorban államiak. A tagság és a támogatók – különösen a jelen gazdasági helyzetben – befizetései már korántsem fedezik egy párt fenntartásának költségeit. Kénytelen egy párt „szponzorok és támogatók” után nézni. Ám ennek – bármennyire is tagadjuk – ára van. Hiszen csak az bocsát egy párt rendelkezésére néhány milliárdot, aki úgy ítéli meg, hogy azt valamilyen módon visszaszerezheti: állami megrendelésekkel, vagy valamilyen más módon. A világ minden részén így van ez. Ezt nevezik például az USA-ban lobby-nak. (Igaz, nagyon komoly szabályok, törvények szerint).
A mai vitának tehát nem csak a politikai kérdések a fő motívumai, hanem bizony az anyagiak is. Nem szól másról ez a küzdelem, mint egyes megélhetési politikusok egzisztenciájáról és a párt anyagi infrastruktúrájáról.

A mai közvélemény kutatások azt jelzik, hogy hiába csökken a kormánypárt támogatottsága, a baloldal potenciális szavazóinak aránya nem növekszik. Ennek az oka pedig az, hogy a párt tagságának jelentős része és – ami a lényeg – a szavazótábor nem látja a pártban azt az erőt, és politikai elszántságot, ami bizalmat keltene.
Ugyanakkor azt sem látja be a szavazó, hogy a párt miért amortizálja le saját magát egy méltatlan torzsalkodással.
A párt körül működő elektronikus fórumok, amelyek egyre nagyobb véleményformáló jelentőségre tesznek szert, azt mutatják, hogy a támogatók és a szavazók egy markáns – ha úgy tetszik gyurcsányista – fordulatot várnak. Ha ez nem történik meg, az MSZP menthetetlenül széthull. Ennek a folyománya az lehet, hogy 2014-re nem lesz olyan erő a baloldalon, amely „teljes fegyverzettel” veheti fel a harcot a FIDESZ-szel. Az elégedetlen szavazók nagy része átfordulhat a populista Jobbik felé, amely pedig beláthatatlan következményekhez vezethet a magyar társadalomban.
A Gyurcsány-féle párkezdemény, a Demokratikus Koalícióra támaszkodva, ugyan nyújthat egy demokratikus középbal alternatívát a társadalomnak, azonban ahogy megyünk előre az időben, ennek esélye a 14-es választásokat illetően, egyre csökken.
Nem használ ennek az a tény sem, hogy a mai politikai hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy a volt miniszterelnököt ellehetetlenítsék politikailag. Ez sokak szemében visszatartó tényező, hiszen hat rájuk az állandó propaganda.
Amennyiben a Demokratikus Koalíció mégis „megcsinálja” magát, úgy az MSZP lehetetlenedik el, mint megújulásra képtelen politikai alakulat. Volt már ilyen az elmúlt húsz esztendő alatt: MSZDP, MDF, SZDSZ, MIÉP, stb.
Természetesen nem szeretném, hogy az MSZP ez utóbbiak táborát gyarapítaná, de nagyon úgy néz ki, hogy efelé halad. Ezeket a problémákat kellene elemeznie az MSZP-nek, már csak a saját érdekében is.

Mi lehet a megoldás?

Ha hosszabb időintervallumban tekintünk a magyar politikai életre, úgy azt láthatjuk, hogy a baloldalt és a demokratikus erőket képtelen egy párt lefedni. Így van értelme egy Demokratikus Koalíció önállósodásnak, hiszen ez képes lenen integrálni a liberális és demokratikus elkötelezettségűeket is.
A hagyományos – antikapitalista – baloldal kis törpepártjai képesek lennének szövetségben dolgozni a középbal, szociáldemokrata értéket képviselő MSZP-vel. Azonban ez a nagyívű szövetség a baloldalon nem képes felállni a 2014-es választásokig.
Ami végső soron csak az országnak árt. Mert ha a FIDESZ még egy ciklust kormányoz – mint ezt tervezi is – a mai elvi alapjain, olyan károkat okoz gazdaságilag és politikailag, amelyet csak évtizedek munkájával lehet visszaépíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése