2012. február 28., kedd

HAA! ’DIK MÁÁ!!!

Szép emlékű, hadtörténetünk legsikeresebbnek vallott hadvezére ezerrel pörög a sírjában – kisebb erőművet lehetne telepíteni rá, ellátva vele egy község teljes lakosságát –, amikor nyilvánosságra került honvédelmi miniszterünk nagyszabású, nemzeti hadiipar-fejlesztési terve.
Forrás: Internet, fotó:Cseh Róbert
A hadiipar felfuttatásának célja, hogy hazánk haderejét hazai fegyverzettel és felszereléssel lása el. Kitűnő elképzelés, különösen az a része, amely szerint ezek a felszerelések eladhatók lennének más országokba is. Mint az a cikkből kiderül, egyik cél a közel-kelet egyik – most éppen polgárháborús állapotban levő – országa, ahol anno az ancien rezsimben kitűnő üzletet bonyolítottunk. Szíriába a nyolcvanas években a híradóberendéseket és komplett oktatási technológiákat exportáltunk. Ideje már az akkori eszközök korszerűsítésének.
Az elképzelés nem sok, csak néhány, sebből vérzik.
Először is: Magyarország közben a NATO tagjává vált, és mint ilyen, vonatkoznak rá azok az előírások, amelyek korlátozzák a fegyverzetek és felszerelések exportját a szövetségen kívüli országokba. A vérmes export lehetőségek így már egészen másmilyen kontextusba kerülnek.
Másodszor: Ahhoz, hogy a magyar hadiipari termékek sikeresek legyenek óriási tőkeberuházásra lenne szükség. Nem elegendő ugyanis egy fegyver vagy felszerelés megkonstruálása, annak gyártása, a korlátozott piacon annak bevezetése, merketinje hihetetlen összegekbe kerül. A magyar fegyvertervezők utóbbi 20 éves kudarcai is ezt szemléltetik. Hiába a Gepárt (romboló, mesterlövész-puska) szakmai sikere, a várt üzleti siker, a „világhódítás” elmaradt, már csak azért is, mert a szinte „kisipari módszerekkel” előállított fegyver nemzetközi megismertetésére nem igazán volt mód, így gyakorlatilag a nemzetközi piacon töümegével eladhatatlan.
Harmadszor: A hazai cégek államosítása (RÁBA) nem jelenti automatikusan azt, hogy lesz pénz a költségvetésben a hadiipati megrendelések finanszírozására, még akkor sem, ha azt egy törvénnyel adómentessé teszik. A gyártás és fejlesztés ugyanis horribilis pénzekbe kerül, ezt pedig még egy állami vállalatnak is elő kell teremtenie.
Negyedszer: A NATO ugyan nem írja elő, hogy egyes felszereléseket és fegyverrendszereket mely gyártótól szerezze be a szövetséges ország, ám igen ügyesen előírják a kompatibilitást, és a lehetséges gyártók körét is többé-kevésbé meghatározzák azzal, hogy „auditálják” a gyártókat.
Betörni egy viszonylag komoly előírásokat és szabályokat betartani kényszerülő – alapjában véve korlátozott és zárt – piacra, nem egyszerű.
Hiába a magyar szellemi tőke például az elektronika területén, azért kevéssé elképzelhető, hogy a magyar elektronikai ipar 3D-s lokátorokkal láthatja el lehetséges vevőit, elérhető áron. Ennek ma nincs meg sem a gyártási, sem a tőke háttere. (Nem véletlen, hogy a sok port kavart NATO-radarokat sem hazai gyártó állította elő, hanem ebben tapasztalattal és referenciákkal rendelkező külföldi gyártó. Sokkal olcsóbb megvásárolni az eszközöket, mint arra a hazai alapon gyártókapacitást létrehozni
Arról nem is beszélve, hogy egy országban a hadiipar legnagyobb megrendelője maga az állam, a költségvetés. Amikor bajban van a közpénz, amikor az alapellátásokra is egyre kevesebb jut, amikor az állam eddigi ellátási rendszereit nem képes fenntartani (egészség és nyugdíjkasszák), akkor kevéssé várható, hogy kiemelt összeget fordítson fegyverzetfejlesztésre.
Nagyon szép és nemzeti az elképzelés. Különösen most, hogy a miniszterelnök szerint háborúban állunk – igaz ugyan, hogy nem konkrét ellenséggel, hanem az adóssággal és a válsággal –, nem hiszem, hogy a HADIK-tervre egy árva fillér is jut.
Minden esetre jó dolog nagyot álmodni! Jó dolog lelkesíteni kis cégeket, esetlegesen „helyzetbe hozni” őket.
Csakhogy ezt azt jelentené, hogy az adófizetők pénztárcáját újra meg kellene csapolni, ami „megszorításokkal” járna, ami ugye, elképzelhetetlen a mai kormány retorikája szerint.
Különösen pikáns ez az elképzelés annak fényében, hogy NATO-csatlakozásunk óta folyamatosak azok a kritikák a magyar vezetéssel szemben, hogy jóval kevesebbet fordít saját haderejének a fejlesztésére, mint a szövetségesei. A védelemre fordított nominális összegeink a legalacsonyabbak a szövetségen belül, akárhogy is számoljuk, a valós kiadások vagy a GDP-hez viszonyított arány szerint.
Tervezni és álmodni lehet! Csak az a baj, hogy arra ébredünk, hogy bilibe lóg a kezünk!
Ceterum Censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése