2012. április 5., csütörtök

A HÜLYESÉG APOTEÓZISA

Ül az ember, és néz maga elé. Ingatja a fejét. Nem hiszi el, ami történik vele, mert eddig nem ehhez van szokva. Sok intézkedést, törvényt lehet ide sorolni – mindazokat, amelyek nagy ötletelések után, egyéni indítványként, csont nélkül mennek át a törvényhozáson –, amikről kiderül, hogy semmilyen hatástanulmány, törvényességi egyeztetés (harmonizálás) nem előzte meg.

A fentiek legújabb gyöngyszeme a nyugdíjasok utazási igazolványával kapcsolatos mizéria. Az idős generáció hozzá volt szokva ahhoz, hogy a kis utazási blankettáját márciusban megkapja. Eltette azt a többi iromány közé a fiókba – jobb esetben összehajtogatva a személyi igazolvány mellé –, és jólesően vette tudomásul, hogy akár 50 vagy 90 százalék kedvezménnyel utazhat az unokákhoz vagy valamely fürdőhely akciós hétvégéjére.

Ne essünk túlzásokba. A magyar nyugdíjasok döntő többsége röghöz kötött, akár csak a jobbágyok Webőczy idején, mert anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy azt a fajta „szabadabb életet” élje, mint nála boldogabb nyugati sorstársai. Ezt a helyváltoztatás nélküliséget bizonyítja, hogy az elmúlt évben milyen gyorsan megszüntették a nyugdíjasok regisztrációs jegyeit a tömegközlekedésben (vasúton és távolsági buszokon), mert többe került, mint ami eredményt hozott.
Más a helyzet azonban a nagyvárosokban és Budapesten, ahol a mindennapi élethez a tömegközlekedés igénybevétele az élet része. Busz, villamos és metro nélkül alig-alig lehet elintézni bármit is: közszolgáltatókkal felvenni a kapcsolatot; szakrendelésre járni, ha arra kerül sor; …és még folytathatnánk a sort.
A kormány – tovább ütve a korengedményes nyugdíjasok néhány tízezres táborán, megvonva tőlük a kedvezményes utazás lehetőségét – most a nyugdíjasok nagy tömegével tolt ki emberese, így húsvét előtt. Mert olyan helyzetbe hozta őket, hogy ha esetleg eszükbe jutna az ünnepeken felkeresni szeretteiket, azt még véletlenül se tehessék kedvezményesen.
A másik oldala ennek a kormányintézkedésnek, hogy a nyugdíjasok tömegeit kényszerítették arra, hogy új bérletet csináltassanak. Igen ám, de ahhoz új fénykép kell, meg az új igazolás arról, hogy jogosult a kedvezményre.
A fénykép még csak-csak, előkerül a sublótból – igaz pár éves már, de ki törődik vele –, ám azt a fránya igazolást még mindig nem küldte ki a nyugdíjigazgatóság. A BKV cerberusai pedig – a hírek szerint – nem fogadják el a régi bérleteket április elsejétől.
Azon kívül, hogy nagyon sok embernek okoznak bosszúságot a törvényalkotók és a döntéshozók, kiállítanak magukról is egy bizonyítványt a hülyeség doktori fokozatáról.
Ugyanis a rendelet érvénybeléptetése nélkülözte a végrehajtók és érintettek értesítését, a velük való koordinációt. Így a döntés lóg a levegőben, a végrehajtás meg kapkod, képtelen tartani a „határidőket”, illetve kénytelen magát egy olyan szabályhoz tartani, aminek nincs reális alapja.
Mindenki bosszankodik: a nyugdíjasok, a közlekedési vállalatok, a társadalombiztosítás.
Hogy ez mire jó, azt viszont senki sem tudja megmondani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése