ORSZÁGMENTŐ HONATYÁK — A HÜLYESÉG APOTEÓZISA



Forrás: Internet - Barikád.hu

 Azt tudjuk, hogy Erdélyben a magyar jobboldali politikusokból kijön minden, amit itthon a közvélemény rosszallását válthatja ki. Azt persze nem tudom, hogy miből gondolják, hogy ugyanez a reakció nem jelentkezik a jó székelyek között, akikről köztudott – irodalmi élmények megerősítik: Tamási Árontól, Nyírő korai munkáin át Sütő Andrásig –, hogy nem ostobák, sőt, minden történelmi korban képesek voltak fenntartani identitásukat, megőrizve józan politikájukkal magukat, magyarságukat.

Ezt a fenti tényt figyelmen kívül hagyva, buzgó politikusaink olyan kijelentésekre ragadtatják magukat fiatal hallgatóik előtt, amire – szerintem – a reakció csak ezért nem a hangos hahota és gúnyos röhögés, mert ezek a fiatalok még ismerik az illemet: mégsem ildomos nyílt színen kiröhögni a magyar törvényhozás oszlopos tagjait.
Kőszegi Zoltán légből kapott tényként ad elő – valószínűleg csak a saját tudatában létező dolgokat – kapitális ostobaságokat nemzetéről. Az egy másik kérdés, hogy honnan veszi a bátorságok olyan kategorikus kijelentésekre, mint: „…a rendszerváltásnak csúfolt húsz év eredménye az, ahová eljutottunk: a nemzettudatot szétforgácsolták, az identitást meggyengítették, az embereket fogyasztókká degradálták”.
De ez még mind semmi, mert a honatya – egyben Dabas polgármestere – arra is lehetőséget lát, hogy nyolc éven belül felülvizsgálhassák az európai status quot 1920 óta meghatározó Trianoni Békeszerződést.

Forrás: Internet - Brikád.hu

Ténykérdés, hogy az elmúlt csaknem száz esztendőben történészek százai – minden politikai oldalról – próbálták megmagyarázni, szétszedni, értelmezni azt a folyamatot, amely Európa új határainak kijelölését eredményezte.
De éppen az azóta eltelt idő – társadalmi változások, a második világháború, új fegyverszünet, soha nem látott gazdasági és társadalmi változások (a post terjedelme nem engedi ezek részletes kifejtését, de könyvtárnyi irodalma van) – bebizonyította, hogy a politika mindig is egyetértett Európa Trianonban megalapozott arculatával.
Szinte hallom az ellenérveket, hogy a Szovjetunió felbomlásával, a hideg háború befejeződésével, a kelet-európai országok függetlenedésével (és felbomlásával) új helyzet állt elő. Valóban, a Szovjetunió szétesésével, Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlásával szuverén államok jelentek meg a térképen, ám ezek léte nem befolyásolja a trianoni szerződés alapjait. Megmaradtak eredeti határaik között, és mint addig is bizonyos önállósággal bíró entitások nyerték el szuverenitásukat.
A Trianoni Békeszerződés felülvizsgálatára belátható időn belül nem kerülhet sor – még akkor sem, ha a Jobbik alelnöke és a FIDESZ képviselője ezt szeretné. Erre nincs – és nem is lesz meg – európai politikai akarat. Ennek pedig nem oka az, hogy a „gaz nyugati nemzetek” meg akarják fosztani a magyarokat a nemzet „egyesítésétől”, hanem egy olyan folyamatnak vagyunk tanúi és átélői – bár ez a magukat „fajmagyarnak” vallók számára felfoghatatlan –, amely elvezet a nemzeti identitás újraértelmezéséhez. Ahhoz, hogy a nemzethez tartozást nem négyzetkilométerekben, és országhatárokban mérik, hanem a felmutatott értékekben: nyelvben, tudásban, munkában, eredményességben egy át és bejárható, politikailag egységes Európában.


Csak egy a világhíresek közül

 Elhiszem, hogy nehéz ezt megérteni. Elhiszem, hogy nehéz elképzelni, hogy egy nép nagyságát nem a saját magáról hangoztatott képzetek – ad absurdum évszázados magáról terjesztett legendák – határozzák meg, hanem tényleges teljesítménye. Mit tesz le az emberiség, Európa és a saját asztalára: értékeket, kulturálisakat és anyagiakat. Miként ápolja saját nyelvét – ezzel is gazdagítva egy tágabb közösséget –, milyen tudományos és egyéb kiemelkedő teljesítményekre képes.
Csak szerényen jelzem: azok a fiatalok, akik „nyugaton” próbálják ki a „szerencséjüket”, azok már a fentiek szerinti elbírálásban részesülnek. Elismerik magyarságukat, és teljesítményüket. Bár ők ebből a szempontból pontosan azt a jó hírt öregbítik, amit elődeik tapostak ki az elmúlt kétszáz évben Európa nyugati felén és az Egyesült Államokban. Sorolhatnánk a legendás személyeket az 1848-49-es szabadságharc után emigráló magyar katonáktól (akik elismert szerepet játszottak a polgárháborúban, tábornoki és más magas rangot elérve) a századelő művészein, a két világháború közötti magyar szellemi nagyságokon át napjaink elismert tudósaiig, művészeiig.
De mindezt illene átgondolnia azoknak az embereknek, akik – ugyan saját pártjuk szónokaiként, de a Magyar Országgyűlés reprezentánsaiként – megjelennek a nyilvánosság előtt határokon innen és túl!
Persze nem hiszem, hogy egyik napról a másikra mindezt megtennék! De az azért elvárható tőlük, hogy méretes ostobaságokkal – „tele kell szülni a Kárpát-medencét” – ne terheljék hallgatóikat és a tudósítást olvasó közönséget!
Lehet, hogy mindez túlzott kívánság! De a magyar nemzet még mindig virágozni fog, amikor e percemberkékre már senki sem fog emlékezni (mert nem érdemes)!

Ceterum censeo OV esse delendam!