2012. október 1., hétfő

LÁZÁR, A CREDO — MEG A KÉTKARÚ RABLÓK

A címben jelzett kétkarú nem tévedés. A pénznyerő automaták ugyanis kisstílű szerkezetek a kormányhoz képest.

Forrás: Internet - (MTI-Koszticsák Szilárd)
Lázár János miniszterelnökségi államtitkár szavaiból ugyanis kiderül, hogy a fenti szerkezetek léte nem összeegyeztethető a párt credojával. A FIDESZ hiszekegyetje (lásd: Bakos: Idegen Szavak és Kifejezések Szótára, 151. old.) persze nem tűri sem az ellentmondást, sem a konkurenciát.
Lázár János is beleesett a szerencsejáték üzletbe és a lobbik harcába, mint Pilátus a krédóba. Ugyanis az intézkedés általa előadott indoklásából nagyon kilóg a lóláb.
Mert az egy dolog, hogy ellentétes „a mi politikai családunk credojával”, ám az már érdekes érvelés, miszerint eleve szegénységben élő családok tízezreit tették tönkre a félkarú rablók. Az is sántító érvelés, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Az is feltűnő a javaslatban, hogy ezentúl sem vendéglátóhelyeken, sem játéktermekben nem lehet üzemeltetni a gépeket, azokat csak a kaszinókban tűrik meg.
Érdekes! A hír szerint négyezerötszáz gép működését tiltják be. Ezek tulajdonosai jelentős bevételtől esnek el, gyakorlatilag van olyan „vendéglátóipari egység”, amelyet ezek a kis gépek tartanak el. Nos, ezek az üzletek valószínű bezárnak. Mint ahogy ilyen sorsra juthatnak más játéktermek is.

Forrás: Internet
 Az intézkedésnek, mint látjuk, komoly következményei lesznek. Több vállalkozás lehúzza majd a rolót, elbocsátja a ma még foglalkoztatott alkalmazottait. Nem utolsó sorban pedig 30 milliárdnyi adó esik ki a költségvetésből. Ennek pótlását Matolcsyra bízta a kormány, mintha szerencsétlen sorsú gazdasági miniszterünknek nem lenne elég gondja a költségvetés 400 milliárdra rúgó egyéb hiányaival.
Két következtetés adódik mindebből:
Az első az, hogy valaki(k)nek – aki(k)nek komoly kaszinó érdekeltségeik vannak – elemi érdeke, hogy e téren monopóliumra tegyenek szert. A fenti adatokból jól látszik, hogy egy erősen visszafogott, csökkentett piacon is milliárdos hasznot hoz az üzletág. Így valamely „mi kutyánk kölyke” szerzi meg e szegmenst, akkor valószínűleg jól jár maga a FIDESZ is. Az egyszerű adófizetők mindenképpen rosszul járnak, hiszen a be nem folyó 30 milliárdot velük fogják valamilyen formában megfizettetni.
A másik következtetés: a mostani bejelentés – függetlenül attól, hogy bevezetik-e vagy sem – gumicsont. Azaz valami olyan, ami jól eltereli a figyelmet valami sokkal fontosabbról. Ezt a kérdést jól elrágcsálhatják a Szerencsejáték Szövetségtől kezdve a ballib sajtóig és más médiumokig az elemzők. Amíg ezt tartják „napirenden”, addig lehet a háttérben tényleg fontos döntéseket hozni, amiről persze a nyilvánosságnak és az adófizetőknek sejtelmük sem lesz!

Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése