ÚJRA GONDOLNI



Forrás: Internet - Hír24



Újra kellene gondolni mindazt, amit eddig tettünk. Már csak azért is, mert olyan érzés fogja el az embert, mintha egy gőzmozdonyt akarna megállítani puszta kézzel. Láthatóan a mai hatalmat a tiltakozás nem érinti meg. Nem éri el az ingerküszöbét. Sem a hazai tüntetéseknek, amelyek jócskán megszaporodtak a „bohócforradalom” óta, sem a külföldi – egyelőre még visszafogott – intéseknek sincsenek látható, tapasztalható eredményei. Pontosabban szólva vannak. Még görcsösebben ragaszkodik a hatalom eredeti elképzeléséhez, fittyet hányva bárminő következménynek.

Tamás Gáspár Miklós nagy-nagy lelkesedéssel, de némi naivitással, szólította fel hallgatóit a polgári tiltakozás – már-már klasszikusnak számító – formáira: népi bizottságok létrehozására, tömegtüntetésre, a választások bojkottálására, egyéb tiltakozási formákra.
A gondolat maga gyönyörű. Eredményes is lehet egy olyan országban, ahol a hatalom gyakorlói maguk is átitatottak a demokrácia eszméjével, ahol a polgárok maguk is tisztában vannak jogaikkal és felelősségükkel saját életükkel és jövőjükkel kapcsolatban. Mindez működik a Lajtán túl.


Forrás: Internet - Hír24

 Azonban nem ott élünk, hanem az említett folyótól keletre. Hagyományaink, elkésett és töredezett történelmi fejlődésünk megfosztott bennünket attól a folyamattól – közel százötven éves polgári fejlődés – ami Európa „boldogabbik felében” végbement a 18-19. században.
A magyar társadalomnak csak szűkebb része szűköl a demokratikus jogok csorbításának láttán, e csoportnak csak a kisebbsége az, amelyik ki is vonul a közterekre, hogy elégedetlenségét kifejezze.
A nagy „hallgató többség” ül otthon, bezárkózva kis világába és napi gondjaiba. Nem is gondol arra, hogy a számára távolinak tűnő fogalmak – szabadság, demokrácia, parlamentarizmus, modernizáció, gazdasági együttműködés, Európai Unió – miként befolyásolják mindennapjaikat.
A mindent átható kormányzati propaganda – amely kitűnően manőverezik a rendelkezésre álló médiumokkal és a tömegkommunikációs technológia hiátusaival és korlátaival – pedig oly mértékben szövi át az átlagemberek közgondolkodását, hogy abban az ellenzék gyenge szava szinte semmilyen változást nem ér el.

Forrás Internet- Hír24

Az arra való hivatkozás, hogy az átlagemberek maguk is érzik az ellentmondást a kormányzati propaganda és saját létfeltételeik között — egész egyszerűen nem igaz. Nem igaz, mert az emberek ugyan tudják, mi több, ki tudják számolni mennyivel élnek rosszabbul, mint évekkel ezelőtt, ám a propaganda már nem éri el ingerküszöbüket. Már réges-rég kizárták azt magukból, mert vagy két éve megcsömörlöttek tőle. Elfordultak a politikától és berendezkedtek valami egészen másra, a túlélésre. Számukra egykutya a politika bármely formája. Nem bíznak benne — talán joggal.
A feladat tehát nem az, hogy a nagy összefüggésekre világítsanak rá, hanem az, hogy az átlag magyar szintjén hívják fel a figyelmet a politikai változások veszélyeire, miként jelennek meg azok a hétköznapokban. Csak annyit kell kérdezni a hatvanasok, hetvenesek nemzedékétől, hogy szeretnék-e vissza a Rákosi-időket? Az ötvenesektől – akik jó harmincasok voltak a rendszerváltás idején – pedig azt, hogy kívánják-e vissza a Kádár-éra terméketlen langymelegét? A harmincasokat és a fiatalabbakat meg arra kellene ösztönözni, hogy kérdezzék meg szüleiket: milyen idők is jártak itt az elmúlt évtizedekben.
Mert hogy mit kell választani, az csak úgy dönthető el, ha tudjuk, milyen következményekkel jár mai rossz választásunk.

Ceterum censeo OV esse delendam!