AZ IRRACIONALITÁS HÁROM HETE

Az elmúlt napokban pihentem kicsit – megérdemli ezt az ember egy hajtós félév után –, de hogy ez a három hét ilyen mértékű irracionalitást hoz életünkben, azt álmomban sem gondoltam a hónap elején.

De vegyük sorba a dolgokat, nem különösebben részletezve azokat, hiszen megtette már azt a médiumok hada. Mégis érdemes megtenni mindezt, mert az események jól látható trenddé állnak össze.


Forrás: Internet

Kezdjük talán a máig sokat emlegetett Tavares-jelentéssel és a hozzá kapcsolódó hazai reagálásokkal a kormányzat részéről. A kormányfő fellépését a stasbourgi Európai Parlamentben mindennek lehet mondani, csak sikeresnek nem. A vitában folyamatosan mellébeszélt – nem a jelentésről magáról, hanem sokkal inkább egy képzelt „multinacionális támadásról”, amelyet a hazai „rezsicsökkentés” váltott ki – és láthatóan nem akarta megérteni mindazokat a hozzászólásokat, amivel arra hívták fel a figyelmet az EP képviselők, hogy megsértette az unió alapértékeit. Ez folytatódott az ülés utáni sajtótájékoztatón is. A miniszterelnök fellépésének kudarcát aztán az EP szavazása is bizonyította, ahol saját pártcsaládjának képviselői is ellene fordultak.
Persze azt is látni kell ezzel kapcsolatban, hogy ez a beszéd nem is az uniós képviselőknek szól, hanem sokkal inkább a hazai híveknek.
Az a politika, amelyet már lassan két éve folytat a kormány – a nemzetközi szervezetek bűnbakká silányítása az IMF-től az Európa Tanácsig és az Európai Bizottságig – látszólag meghallgatásra talál itthon a feltétlen párttámogatókban és azoknál, kik nem hajlandók gondolatban összevetni az őket körülvevő valóságot a tömegtájékoztatás propagandájával. Ha ezt tennék, legalább is enyhe kétely keletkezne a félrevezetett emberekben.
A hazai politikai erők – ellenzékiek – pedig teljes ostobasággal reagáltak a hazai és nemzetközi eseményekre. Nem lehet pontosan tudni, hogy miért is ódzkodik az ellenzék attól, hogy komolyabb tüntetések szervezésével jelezze elégedetlenségét. Ok pedig volna erre elég. Nem csak a sokat emlegetett „trafikmutyi” és a takarékszövetkezetek államosítása – ami még a hazai nagytőkés réteget is feldúlta – verte ki a biztosítékot az arra érzékenyek körében. Az uniós támogatásokból befolyó összegek Miniszterelnöki Hivatal alá gyűrése azt sejteti, hogy ezen túl minden támogatás és pályázat csak a „mi kutyánk kölykeinek” lesz hozzáférhető. Sérül a szubszidiaritás elve, a pályázatok elbírálásának objektív volta (ami eddig sem volt igazán az).
A trend tehát tisztán kirajzolódik. Először is a támogatókat olyan anyagi bázishoz juttatni, amely a következő választások után is biztosítja azok elkötelezettségét. Ne feledjük el, megfeleződik a parlament létszáma, számos, ma a politikából élőknek kell biztosítani az egzisztenciális hátteret — még olyan áron is, ha másokat fosztunk meg ugyanezektől a lehetőségektől. A gazdasági élet szereplőinek ellehetetlenítése, illetve a gazdaságban erőpozíciók elfoglalása pedig azt biztosítja, hogy egy esetleges kormányváltás során is ellehetetlenítse a következő kormányzat munkáját.
Mindez jól felépített stratégia. Csak kevesen látják.

Annyira kevesen, ahányan a szárszói sátorban gyűltek össze. Pozitív kezdeményezés, de meglehetősen belterjes. Ugyanis az Együtt 2014 és az MSZP által oly határozottan követelt hatalomváltást nem az ott egyetértő és egymást bíztató értelmiségieknek kell megvalósítania, hanem a választópolgároknak. Beszélhet a demokráciáért és a jogállamért elkötelezett értelmiség okosakat, elemezheti a helyzetet politikailag és gazdaságilag; rámutathat mindenféle visszásságra, ez az üzenet nem jut el a nagy többséghez. Ma a médiumok mindössze négy százalékáról mondható el, hogy képviseli a demokratikus, a baloldali vagy liberális értékeket. Ezek az orgánumok a lakosság legnagyobb részéhez nem jutnak el, mi több, nyelvezetüket, kimért elemzéseiket – hála az elmúlt két évtized kulturális rombolásának – meg sem értik az „egyszerű” választók.
Ez pedig óriási hendikep, amit tovább fokoz az a bizonytalan helyzet, amely ma ellenzéki oldalon látható és tapasztalható.

Forrás: Internet

Mikor érti már meg az ellenzék élén regnáló politikusi csoport, hogy ezzel a tevékenységgel és propagandával (modernül kommunikációval) semmit sem fog elérni! Ide már nem elegendők a szép, okos, elemző szavak, a tények fakó ismételgetése. Ide látványos, jól érthető és tömegeg rendezvények szükségesek. Olyanok, amelyek megmutatják OV rendszerével elégedetlenek haragját és erejét. Ezek egyben erősítenék utóbbiak összetartásának szükségességét.
Lehetne tanulni abból a gyakorlatból, amelyet a FIDESZ végez immáron 10 éve. Ha kell képesek mozgósítani híveiket és azok holdudvarát. Gondoljunk csak a már szinte alig emlegetett „polgári körökre”, vagy éppen az elmúlt hetek, hónapok alatt gründolt CÖF-re. Bár ez utóbbi a gondolkodó emberek sokaságában járatja le magát bornírt leveleivel, ám a talpas híveket mindez nem érdekli, csapatostul állnak a zászló mögé.
Egyre jobban fenyeget annak veszélye, hogy erőfeszítés ide, erőfeszítés oda, nem sikerül megszólítani a mai helyzettel elégedetlen, de pártpolitikailag el nem kötelezett tömeget. Márpedig enélkül nem fog menni semmilyen megújítási kezdeményezés.

Ceterum censeo OV esse delendum!