2013. augusztus 25., vasárnap

AZ ÖNMEGSEMMISÍTÉS SAJÁTOS ESETE — HETI ABSZURDOK

A gondolkodó emberek többsége ezt a hetet olyan „sírva röhög” állapotban töltötte. Semlyén Zsolt esztergomi beszédétől a különböző állami vezetők ünnepi megemlékezéséig végig hallgathatta a „mélymagyar tudat” tobzódását.
Mindezt tetézte az István a király bemutatója az egyik kereskedelmi televízióban, amelynek hullámai még ma is tartanak. A legnagyobb durranás – ha lehet így fogalmazni –, amely felülírta még a nagy hezitálások ellenére is megtartott ünnepi tüzijátékot, a két baloldali vezető látványos összeveszése volt.
Az átlagembert – lévén négy napos ünnep – az előbbiekből kevés érdekelte, hiszen, ha tehette, elment és saját szórakozásának, pihenésének szentelte a négynapos nemzeti ünnepet. Jól is tette, elvégre augusztus 20-a olyan ünnep, amiről még mindig nem tudja, hogy miért is kellene lelkesednie: Istvánt, első királyunkat és államiságunk ezer évét ünnepelje-e, vagy (nem is létező, ám csaknem negyven éven át hangsúlyozott) alkotmányunkat, esetleg az új kenyeret — vagy bármit, amitől jól érzi magát.
Vegyük sorba:
A miniszterelnök helyettes nem átallotta Szent István ürügyén fikázni Európát emígyen: „…Ez az egykor biztos sziklára alapozott Európa már odáig süllyedt, hogy szikla helyett a relativizmus homokjára építkezett. Kezdi feladni – mi több – eltaszítani magától az identitását jelentő alapvető keresztény értékeket. …Nem akarják meghallani Schumann intését sem, aki azt mondta, hogy »ha Európa nem lesz keresztény, akkor nem is lesz, és keresztények nélkül nincs Európa sem.«”Ebből a szövegből az tetszik ki, hogy Magyarország újfent a „kereszténység bástyájának” tekinti magát, és követeli a jogot, hogy az egész közösségnek adjon „szellemi alapot”. Nem kis szerepzavarról tanúskodik mindez, és normális emberek között magyarázatra sem szorul.
Azt nem is gondolták az ünnepi szónokok, hogy mézes-mázos szavakba burkolt megemlékezéseik kirajzolják mindazt a bornírt látomást, amelyet magukról és az általuk képviselt hatalomról tartanak.
„…Nagyra becsüljük a város történelmét – mondta Orbán Viktor augusztus 19-én Székesfehérvárott –, és elismerjük azt a vállalkozó kedvet és életerőt, amelynek Önök, fehérváriak újra és újra bizonyságát adják. Vállalkozó kedvről és életerőről vall az a beszédes tény, hogy az elmúlt évek során Önök 807 (azaz nyolcszázhét) kisebb-nagyobb fejlesztést indítottak meg a kormánnyal közösen, és ezekből már 378 fejlesztést meg is valósítottak. Miután a kormány mai ülésén a polgármester is részt vett, azt hiszem, ez a szám gyarapodhat. …A kormány Székesfehérvár iránti tisztelete fejeződött ki abban, hogy a város adósságának 70 százalékát, azaz kilenc és félmilliárd forintnyi adósságot átvállaltunk, kiváltva ezzel koronázó városunkat és annak polgárait a fenyegető adósrabszolgaság megpróbáltatásaiból.”
Most és itt ne elemezzük a miniszterelnök beszédének történelmi mondatait – ennek felelőssége nem magát, sokkal inkább beszédíróinak hozzá nem értését bizonyítja: lásd: Magyarország Története Előzmények és magyar történet 1242-ig – Akadémiai Kiadó, Budapest. 1984. 723-726, 734-769. oldalak –, sokkal inkább azt, ami a mának szól. István „Intelmeiből” azokat a részeket ragadta ki, amely alattvalóival való bánásmódra oktatja az ifjú Imre herceget.
A másik lényeges üzenet pedig a következő: legyetek jó támogatói a mostani kormánynak és lám-lám elnyeritek méltó jutalmatok: nem lesztek adósrabszolgák.
Az persze egy szóval sem hangzik el, hogy a fent emlegetett adósságot miből is fizeti ki a kormány. Márpedig mindenki, aki végiggondolja ezt, tudhatja: mindenki fogja fizetni. Az új adókkal, az emelkedő árakból befolyó ÁFA és jövedéki adókból, a bankok megsarcolásából, amit hat nap múlva a pénzintézetek minden ügyfelük nyakába zúdítanak.
Az Ünnep estéjén sokak maradtak a képernyők előtt, és végignézték az új formában – a szegedi Dóm előtt – színpadra állított legendás rock operát. Az eredeti 30 évvel ezelőtti előadás a Király-dombon valódi reveláció volt. Olyan hangon szólaltatta meg mondanivalóját (már akkor is aktuális áthallásokkal: Nagy Imre vs. Kádár János), ami eleve biztosította sikert, és a hatalom kritikáját. A mű aztán egy korosztály ikonja lett. Ám ez a generáció megöregedetett, és az elmúlt 20-25 évben a mű már nem kapott akkora nyilvánosságot, hogy az felkeltette volna a 90-es évek fiatalságának figyelmét. Megváltozott a világ, változtak értékeink, változott a fiatalság ízlése. Ma már csak az ötven felettiek tombolnak önfeledten Szörényi és Bródy szerzeményeire. A fiatalok muzsikája már más.
Ebben a megváltozott környezetben színpadra állítani az István a királyt — merész, de méltó feladat. Úgy kell ezt tenni, hogy a mai harmincasoknak is azt jelentse, amit anno ’83-ban jelentett az akkoriaknak.
Éppen ezért nem érthető – kizárólag színpadi, és rendezési szempontból – az a fajta felháborodás, ami az előadást kísérte. Azaz dehogynem érthető! A politikum ugyanis e mű jellegzetessége. Így mindenki (jobbos és balos) megtalálja benne a magának tetszőt és utálni valót.
Nem kellene vesztegetem a sorokat Bayer Zsoltra, de mégis: kirohanása Szörényi Levente ellen, több, mint komikus. Hol volt (van) Bayer Szörényihez képest, aki már akkor letette az asztalra életművének egy jelentős részét, amikor Zsolt még csak újságíró samesz volt a hajdani Népszabadság pártpolitikai rovatánál. Mikor az egér akarja összehasonlítani magát az oroszlánnal!
E két esemény azzal kapcsolódik a címhez, hogy nemzettudatunkat tovább erodálja. Nem azzal törődik, hogy történelmünk és társadalmunk eseményei, sorskérdései valós értékelés során erősítsék nemzeti hovatartozásunkat, hanem azzal, hogy valamiféle „aktualizált, napi és helyi érdekeknek” rendeljék alá történelmünket és annak személyiségeit. Ez pedig azzal jár, hogy ahelyett, hogy megismernénk és elsajátítanánk múltunkat, tanulnánk annak következményeiből, inkább valamiféle hamis hősi köntösbe öltöztetjük azokat. Így sohasem fog felépülni egy egészséges nemzettudat!
A legbornírtabb esemény
Alig telt el az ünnep, a hét végére újabb bornírt szenzációt hozott. Politikai elemzők sokasága szólalt meg az ügyben, mindenféle vélemény elhangzott. Egy valamit nem olvastam még sehol: hogy van az, hogy a politikusok nem érzik azt a felelősséget, amelyet a választók elvárása közvetít?
Sem az MSZP, sem az Együtt-PM nem tömegpárt. A tömegpártok ideje már vagy három évtizede leáldozott. Ma a pártok szűk saját tagsággal és nagy szavazóbázissal rendelkeznek. Ezek a szavazóbázisok azonban – legtöbbször – nem egyneműek. Nem egyneműek ideológiailag sem (gondoljunk csak arra, hogy az MSZP szavazóbázisát is milyen különböző emberek alkotják) életkorukat, habitusukat tekintve. Egyben talán megegyeznek: ez a társadalmi szolidaritás. hasonló mondható el Bajnai támogatóiról is: vannak köztük liberálisok, konzervatívok, baloldaliak, környezetvédők. A két támogató tömeg egyben ért egyet: le kell váltani a mostani kormányt.
Ez az alapvető elvárás a magyar társadalom több mint felében (54 százalék a legutóbbi felmérések során).
A politikusoknak ennek az elvárásnak kell eleget tenniük. Ha törik, ha szakad. Minden más lényegtelen. Lényegtelen ebben a játszmában, hogy ki lesz a miniszterelnök. (Jogilag ezt el lehet dönteni a választások után is.) Nincs helye primadonnáskodásnak, magunk fényezésének és lehetetlen javaslatoknak.
Egyetlen dolognak van helye: olyan koalíciót létrehozni, amely a mai ellenzéket a legszélesebb körben képes mozgósítani.
Nehéz a feladat? Valóban nehéz! De akik ezt nem képesek felfogni és megoldani, azok ne nagyon ácsingózzanak arra, hogy a Magyarország (már nem is Magyar Köztársaság) miniszterelnökei legyenek! Most jött el annak az ideje, hogy a normális, és változást akaró tömegek kifejezzék értetlenségüket és elégedetlenségüket ez ellen az impotens és bornírt vetélkedéssel szemben.
Uraim! Ébresztő! A szavak helyett konkrét cselekvést kérünk, nem pótcselekvést („előválasztások”), amely sokba kerül és már előre láthatóan kontraproduktív!
Ceterum censeo OV esse delendum!

2 megjegyzés:

  1. Amúgy Székesfehérvárnál ki vállal át mit? Hát nem mi vállaljuk magyar állampolgárok, akik az állam is lennénk egyben? Olyan városok lakói is akiknek nincs adósságuk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Woody! Pontosan erről van szó! M inden adófizető állampolgár állja ezt a 9,5 milliárd forintot. Olyan ez, mintha nekem lenne 10 milliós adósságom, és egyszer csak azt mondanám, hogy mától ennek 70 százalékát fizesse minden állampolgár mert én nem akarok adósrabszolga lenni! :(

      Törlés