2014. február 24., hétfő

A GUMICSONT

Forrás: Internet - Gépnarancs
Rágjuk ezt az öszödi beszédet, mint a gumicsontot. Mindig vissza-visszatérünk rá, előássuk, rágcsáljuk, de már valahogy nem az igazi az íze. Már nem is „bűzlik”, ha innen szagolom úgy sem, ha onnan szagolom még úgy se!
Mi is a bajom ezzel? Nagyon egyszerű: A FIDESZ-nek ebben a kampányban nincs igazi mondanivalója csak egy (na jó: kettő) a rezsicsökkentés. Kell valami mellé, valami ütős, ami eltereli a figyelmet arról, hogy egyre többen érzik annak a bornírtságát is, hogy „az ország jobban teljesít”! A legjobb ilyenkor előszedni a régi lemezeket, hátha azzal jótékonyan el lehet leplezni a hétköznapok sivárságát, az igazán releváns mondanivaló hiányát.
Mert annak a hajtogatása, hogy jobban teljesítünk, már szinte senkit sem lelkesít. A kis és közepes vállalkozások stagnálnak, a kényszervállalkozók sorra adják vissza az ipart. Akiket megfosztottak földbérletüktől és trafikjaiktól, azoknak lehet beszélni egy szebb világról, de valahogy másként látják ezt!
Mint ahogyan a sokat emlegetett „Mari néni” is örül annak, hogy csökken a gázszámlája, ám azt is észreveszi, hogy a piacon valahogy minden többe kerül néhány forinttal, mint az elmúlt hónapban. Csak az „nem esett még le” még neki, hogy a nyugdíja is egyre kevesebbet ér. Mert minden más szolgáltatás, amit igénybe vesz, az bizony drágább.
Forrás: Internet
Mindezek elpalástolására jó ürügy az öszödi beszéd. Már most is előkerült a FIDESZ-es megmondó embereknél, hogy a „szemkilövetés” is e beszédnek köszönhető! Hát persze!
2010 augusztusa elejétől mást sem halott a magyar médiában a polgár, mint az ominózus idézetet a reggeli, esti és kitudja mikori füllentésekről. A beszéd igazi lényegét már akkor is elnyomták az erőltetett kommunikációs akciók. Ennek volt köszönhető az a felkorbácsolt indulat, ami végül is az őszi eseményekhez vezetett.
Most ezt idézi fel újra a FIDESZ, mert számítása szerint ez elegendő lesz arra, hogy a választókat újra Gyurcsány és a baloldal ellen fordítsa.
Naivitás lenne azt hinni, hogy ennek a kampánynak nem lesz hatása. De lesz! Nagy valószínűséggel a kormányzópárt rendíthetetlen híveit megerősíti. Tudatosul bennük, hogy össze kell fogni a „főgonosz” ellen, mert minden ezen dől el!
Az igazi probléma azonban nem ez! A FIDESZ legnagyobb problémája manapság, hogy nem tudja növelni táborát. Minden közvélemény kutatás azzal az eredménnyel zárul, hogy a kormányzópártot támogatja a magyar társadalom negyede, csaknem kétmillió ember. De a többi (választás szempontjából öt és félmillió polgár) már nem ül fel az egyre otrombább hazudozásnak. Ma már azok is erősen elgondolkodnak, akik az előző választáson Orbán Viktorra adták a szavazatukat. Ezek a polgárok pontosan látják, hogy az elmúlt négy évben nem az történt, amire felhatalmazást adtak. Hiába hangoztatja a pártelnök-miniszterelnök évértékelőjén, hogy a „magyar emberek felhatalmazására” cselekszik. A FIDESZ nem igért semmit 2010 tavaszán. Már csak ezért sem, mert nem is tudott mit ígérni egy válságból éppen kikecmergőben levő országnak. Nem tudott jobbat előkapni a tarsolyból, mint amit a Bajnai-Oszkó páros csinált. De ezt mégsem vallhatta be. Így hát nem is mondott semmit.
Forrás: Internet
Azt nem lehet állítani, hogy nem tudta, hogy mit akar csinálni a hatalom birtokában. De ezt meg nem árulhatta el! Nyolc éve készültek a fiúk erre. Nem gondolja senki, hogy a demokratikus jogállam lebontásának ötlete a kétharmados győzelem eufórikus mámorában született. Az egymás utáni lépések forgatókönyve már régen készen állt. A gyors egymásutánban meghozott törvények (milyen érdekesen épültek egymásra!) bizonyítják a jó előre kidolgozott koncepciót, ami elvezetett az Alaptörvényhez.
Ezt a trendet már 2010 októberében-novemberében felismerték a hazai politikával foglalkozók. Már akkor figyelmeztettek a veszélyre és a lehetséges következményekre. Nagyon sokan lehurrogták őket.
Most újra azért kell az öszödi csont, hogy elterelje a közbeszédet. Ne lehessen a kampányban a FIDESZ orra alá dörgölni, mi mindent rombolt le „országépítés” ürügyén.
Jó taktika ez! De egyben tévednek: nagyon sok állampolgár mára már átlát a szitán, és a saját bőrén érzi ennek a „gyarapodásnak” minden nyűgét!
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése