2014. május 9., péntek

CIVILNEK COKI!

Forrás: Internet
A kormányzati szándék szerint az Európai Unió tagországai ne adjanak mindenféle pénzeket a civil szervezeteknek, mert azok azt csak eltapsolják, ellenőrizhetetlenül használják fel. Lázár János felszólította a norvég felet, hogy az ismert „Norvég Alapból” ne finanszírozzanak mindenféle megbízhatatlan magyar alapítványokat.
Persze a norvégok – legyünk egészen pontosak: az unió keretein belül működő Norvég Alap továbbá Lichtenstein, Izland és Norvégia – sem voltak restek, és felfüggesztették a kifizetéseket. Ám ők nem az eddigi partnerek „megbízhatatlanságára” hivatkoztak, hanem arra, hogy a magyar kormány a támogatások kifizetéseit és monitorozását egy, a kormányhoz közel álló, állami tulajdonban levő nonprofit szervezethez csoportosította át.
 A lényeg azonban tapintható. Az Orbán-kormány kezdetektől fogva arra törekedett, hogy a magyar civil szervezetek lehetőleg minél kevesebb borsot törjenek az orra alá. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében nem megengedhető független (kormánytól és a hatalomtól) szervezetek tevékenysége.
Mindent meg is tettek ennek érdekében. Módosították az európai szintű és elismert hazai civil törvényt, és arcátlanul kisajátították a nagy közalapok (amik autonóm módon működtek) NKA NCA anyagi forrásait. Szigorították a „közhasznúság” kritériumait, azaz ellehetetlenítették a döntő módon nonprofit alapon, önkéntes munkával működő egyesületeket és NGO-kat, mindezt törvényi szinten.
Korábbi írásomban részleteztem már mindezt, azonban úgy látszik a kormányzat nem találta elég hatékonynak az eddigi szabályozást, hiszen az uniós források továbbra is „ellenőrizhetetlenül” rendelkezésére álltak az elsősorban karitatív és szociális munkát végző szervezeteknek.
A cél pedig világos: minden társadalmi mozgás közvetlen ellenőrzése, amit nem tud ellenőrizni annak ellehetetlenítése. Tiltásról még nincs szó, mert az mégis, hogy venné ki magát az Unióban, ám azért tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az önállóságot és a szabad akaratot és tevékenységet a lehető legnagyobb mértékben korlátozzuk!
A hatalom csak akkor lehet teljes, ha mindent ellenőrzés alatt tart. Ezt jobb helyeken diktatúrának hívják, amit oly szép szavakkal ítélt el Áder János a parlament nyitó ülésén.
Akkor most hogy is állunk?!
Ceterum censeo OV esse delendum!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése