2014. június 3., kedd

A GYORSNASZÁDRÓL ÜZENET: SÜLLYEDÜNK!

Forrás: Internet
Orbán Viktor miniszterelnök előző ciklusában gyorsnaszádhoz hasonlította az országot. Érdekes hasonlat egy olyan ország vezetőjétől, amelynek nincs tengere (vö.: lovas tengerész).
Már akkor kritizálták sokan ezt a képet, mondván: se nem gyors, se nem hajó, és a látszat ellenére egy kevéssé sem sikeres.
Az igaz, hogy az ország kikerült a túlzott deficit eljárás alól, ám ennek az ára a jövő felélése volt. A magánnyugdíj-pénztárak vagyonának felhasználása, a különböző ágazati adók (amit először ideiglenesként, majd maradóként vetettek ki) – és amit természetesen az érintettek furfangos, ám kiszámítható módon áthárítottak a polgárokra –, mind-mind azt bizonyítják, hogy a hatalom nem ismert korlátokat.
Nem ismer se a gazdaságban, sem a politikában. Az egyébként csak a parlamenti matematikával elért kétharmados döntéshozói többség nem tükrözi igazán sem az egész magyar társadalom véleményét, sem annak politikai sokszínűségét.
A hatalom gátlástalan abban is, hogy mindenáron meg kívánja őrizni primátusát az élet szinte minden területén, a politikai élet minden szegmensében. Éppen ezért felhasznál minden – még törvénytelen – lehetőséget ennek érdekében. Az önálló képviselői indítvány intézménye pontosan azt a célt szolgálja, hogy a törvényalkotásról szóló jogszabály előírásait: társadalmi és szakmai vita, egyeztetés, ki lehessen kerülni.
Ez történik most is: egyéni indítványként jelenik meg két olyan törvény is, amely alapvetően változtatná meg a negyedszázados rendet, amely alapján a fővárosi honatyákat (és anyákat) választják, valamint a „reklámtörvény” esetében is.
Forrás: Internet
Ez utóbbi azonban nevével ellentétben sunyibb célokat is szolgál: újabb kötőféket akar – természetesen nem politikai, hanem gazdasági eszközökkel – rakni az írott, és elektronikus sajtóra.
A cél jól látható: ha nem papírozol, megadóztatlak úgy, hogy mehetsz a levesbe. Ez vonatkozik mindenkire, aki komolyan veszi a polgári demokrácia egyik legalapvetőbb kritériumát a szólás és sajtószabadságot.
Néhány hónappal, egy két évvel ezelőtt azt hittük: nincs lejjebb, ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Ám itt napjaink valósága: lehet! Mi több, még nem érezzük magunk alatt a feneket, tehát továbbiakra is számíthatunk.
Mindig van a szervilis holdudvarban jelentkező, aki elvégzi a piszkos munkát. Most a jobb sorsra érdemes L. Simont találták meg. Nem szívesen lennék a helyében. A normális, magára valamit is adó polgár ugyanis egy szint alá nem süllyed.
Az amúgy is siralmas helyzetben levő újságírók – némelyek szerint firkászok – már eleve hátrányos helyzetben vannak, kiszolgáltatva laptulajdonosaik kényének-kedvének, nem képesek hatékonyan szembeszállni az egész pályás letámadással.
Lassan újra eljön a szamizdatok ideje! Pedig egyszer már túlléptünk rajta.
Ceterum censeo OV esse delendum!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése