MSZP ÉS A (ELLEN)DRUKKEREK

Forrás: Internet

Kétségtelen tény, hogy az MSZP történetének legnagyobb válságát éli át. Ez még a négy évvel ezelőtti választási vereségét is felülmúlja. A párt elnökének és elnökségének lemondásával kényszerhelyzetbe került a párt választmánya. Miközben teljes erővel kellene készülnie az őszi önkormányzati választásokra, 45 napot vesztegetnek el a párt vezető testületeinek megújítására.

Nem tisztem eldönteni, ki lehetne az az arc, aki esetleg szebb képet mutatna a pártról és annak politikájáról az új pártbeli választások után.

Az azonban igen érdekes, hogy a parlamenti és uniós választások után még az úgynevezett „balliberális” sajtóban, és más fórumokon is, elkezdődött egy teljesen kontra produktív agyalgás arról, hogy mit, mikor és hogyan vétett az MSZP vezetősége. Persze nem zárkózom el attól, hogy megfelelő kritika jelenjen meg a párt politikájáról, azt képviselő személyekről. Az sincs ellenemre, hogy elemezzék mindazokat a tényezőket, amelyek a katasztrofális szerepléshez vezettek.

A probléma megoldására – sajnos, vagy szerencsére? – ugyanis rendelkezésre áll az elkövetkező négy esztendő.

 A közös, nyilvános gondolkodásnak sokkal inkább arra kellene koncentrálnia, hogy a jelen helyzetben miként lehet megszólítani a helyi társadalmakat, a kisvárosok és települések szavazóit, miként lehetne visszaszerezni a már véglegesen eljátszott renomé legalább egy részét. Ezek a mostani „fikázós” megszólalások nem igazán szolgálják ezt a célt. A magukat baloldalinak tartó elemzők felismerhetnék azt – mint ami meg is jelenik a jelenlegi hatalom médiumaiban –, hogy az eddigi gyakorlatuk szinte tálcán kínálja a hatalomnak a teljes ellenzék propagandisztikus lejáratásának lehetőségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Lánczi Tamás elemzése.

Eltekintenék e cikknek az elemzésétől, tegye meg ezt mindenki maga, csak annyiban érdekes a dolog, hogy nagyon sok mindent összemos, és tulajdonképpen nem elemzést végez, hanem a legdurvább propagandát, amely egy cseppet sem veszi figyelembe a valóságot és a tényeket. Tovább erősíti a FIDESZ egyik jól bevált fogását, a Gyurcsány-fóbia erősítését. Ez lassan már bohózatba hajló!

Az MSZP-nek a gondjai nem most kezdődtek, de nem is a 2010-es vereséggel. Az elmúlt két évtized szőnyeg alá söpört problémái púposodtak fel annyira, hogy a szereplők felbuktak rajta.

Az elmúlt két évtizedben oly mértékben változott meg a magyar társadalom gazdasági és szociális összetétele, hogy a régi gyakorlat alapján az már nem kezelhető napjainkra. Ezt a változást hagyta figyelmen kívül a párt. Nem törekedtek arra, hogy napi kapcsolatuk legyen a szavazóikkal és a valósággal. Így a sok év alatt felgyülemlett választói elégedetlenség vezetett ahhoz, hogy elveszítse szavazóinak jelentős részét.

Forrás: Wikipédia

Persze lehet mindent az „elmút nyóc évre” és Gyurcsányra kenni, de valahogy ez mégis csak sántít valahol. Mint ahogyan egyik kereskedelmi televíziónkba betelefonáló véleménye is jellemző: azért védi a jelenlegi kormányt, mert az „ki akarja javítani mindazt, amit a szocialisták az elmúlt 40 év alatt elkövettek, széthordták az országot stb.”. Mindebből csak az derül ki, hogy egy átlag választópolgár „politikai emlékezete” nem hosszabb három hónapnál. Nem emlékszik arra, hogy a rendszerváltás után a privatizációt az Antall József vezette kormány és az őt támogató, MDF-es többségű parlament – amelyben a szocialistáknak mindösszesen 8,55 % volt – szavazta meg és hajtotta végre. De ez már szinte „történelem”.

Nagy feladat áll az MSZP előtt: képes lesz-e valós és távlati stratégiát (nem párt, hanem társadalmi) megfogalmazni az elkövetkező évekre. Ha erre nem lesz képes megfelelő szellemi erőforrásokat mozgósítani, és azt megfejelni egy erőteljes kommunikációval, úgy le kell mondania arról, hogy az ellenzék meghatározó ereje legyen.

Ceterum censeo OV esse delendum!