2014. december 3., szerda

KÉT MALOMKŐ KÖZÖTT

Forrás: Internet
Ha az elefántok táncolnak, ott az egér ne legyen a parketten, mert az életével játszik! Ezt az egyszerű igazságot nem ismeri fel a regnáló kormányzat. Minden erejével játssza azt a „független, középhatalmi” álmot, amely nem is létezik.
Kis hazánknak a jelenlegi világpolitikai helyzetben – ha csak egy kis belátó képességünk is van – választott szövetségesei mellett a helye. Nincs lehetőség arra, hogy valamiféle kettős tánccal (lásd: pávatánc) elhitessük azt, hogy mindkét fél számára fontosak vagyunk.
Nézzünk már szét a világban! Magyarország az Európai Unió – gazdasági és politikai – és a NATO – katonai stratégiai – szövetségese. Nem tehet úgy, hogy mindezt figyelmen kívül hagyja, és partnerei ellenében azokkal kokettál, kik ellen egyébként szövetségesei éppen a legszigorúbb szankciókat alkalmazzák.
Forrás: Internet -- Hetek.hu
Ugyanakkor annak sem látszik semmiféle nyoma, hogy Putyin Oroszországa bármiféle „megértéssel” viselkedne irányunkban. Az orosz elnök épen most vonta vissza részvételét (és a Gazpromét is) a sokat emlegetett Déli Áramlat projektjéből.
Mindezekre a kormány szánalmasan reagált. Bekérette a külügyminisztériumba az amerikai ügyvivőt és kikérték maguknak – több tiszteletet Magyarországnak szlogennel – McCain republikánus szenátor amerikai kongresszusban elhangzott kijelentéseit. Ráadásul a magyar külügyminiszter azt hangoztatta, hogy „a washingtoni magyar nagykövetség kapcsolatban van a szenátor stábjával, és konzultálni fognak velük John McCain kijelentéseiről és azok hátteréről”.
Forrás: Internet
Nos ennél szánalmasabbat nem is tehettek volna. Már csak azért is, mert a nevezett szenátor az amerikai kongresszus egyik legbefolyásosabb republikánus (napjainkban ellenzéki) tagja, és mint ilyennek semmilyen formális kapcsolata nincs az amerikai adminisztrációval (kormányzattal).
Tehát ha a magyar nagykövetség – mint a magyar kormány képviselője – konzultációra hívja a stábját, akkor az csak egy baráti beszélgetés lehet, ahol az időjárástól a baseball eredményekig minden szóba jöhet, de semmi hivatalos. Egyrészt mert a szenátor nem köteles válaszolni semmire, másrészt pedig ez nem az ő szintje. Úgy általában a diplomáciában azonos szintek tárgyalnak. Államfő az államfővel, kormányfő a kormányfővel, törvényhozás tagja a törvényhozás tagjával. (Az egy másik eset, amikor valamely magas rangú állami vezető egy másik ország nem vezető beosztású tagjával találkozik, ami nem tekinthető a két ország közötti „hivatalos” tárgyalásnak.)
Szóval a mostani futsalos külügyéreknek lenne még mit tanulniuk. Ideje lenne belátni, nem célszerű elzavarni a hivatásos diplomatákat, akiknek több van a kisujjukban, mint az előbbiek fejében.
Nem különb az a reagálás sem, amelyben az apparátus most mindenféle szerződéstervezeteket fabrikál az orosz partnernek, olyanokat, amelyből majd jól ki lehet hátrálni. Ez persze nem lesz elegendő megoldás, hiszen az orosz felet sem ejtették a fejére.
A kabinet hibát hibára halmos és a hullámok lassan összecsapnak a feje felett.
Forrás: Internet
Az utóbbival (atomerőmű) kapcsolatban már a tárgyalások előtt sem értette meg a kormányfő, hogy az az elképzelés, miszerint a majdan felépülő erőműből energiát ad el Európának, csak az ő fejében létezik.
Európa ugyanis egy egészen más energiastratégiát követ. Nem mostantól, hanem lassan 15 éve. Folyamatosan növelik a megújuló energiaforrások kapacitásait. (Németország már az idén elérte azt a szintet, amit egyébként 2020-ra tervezett.) A napelemek és kollektorok valamint a szélerőművek kapacitásait oly mértékben fejlesztik, hogy az belátható időn belül a folyamatosan csökkenő olajárak mellett is gazdaságos lesz.
Így aztán – mint látjuk – a magyar kormány egyik pofont kapja a másik után. Ám ez nem kocsmai verekedés, hogy az az igazi férfi, aki adja, hanem aki állja. Ezeknek komolyabb következményei vannak, aminek a levét az egész ország fogja meginni!
Ceterum censeo OV esse delendum!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése