2015. november 9., hétfő

DEMOKRÁCIA ÉS A FIATAL GENERÁCIÓ

Először is tisztázzuk, hogy mit értek „fiatal generáció” alatt. Mindazokat, akik 1975 után születtek, mert ők már „tudatos” aktív életüket a rendszerváltás után kezdték. Számukra a demokrácia, a lehetőségek és az egyéni felelősség természetes és kézzelfogható volt. Jó részük megtapasztalta azt is, hogy egyéni boldogulásukért bizony keményen meg kell dolgozni.
Mindez most miért is jutott eszembe? Göncz Árpád temetésén unokája mondott beszédet, amiben azt idézte fel, hogy mit is tanult nagyapjától az egyéni felelősségről és az értékekről, a társadalmi elkötelezettségről. Nem is fontos ebben az írásban, hogy ezt a beszédet szó szerint idézzem.
A már említett generáció tagjai napjainkban vannak életük legaktívabb szakaszában, 35-40 évesek. Már készek lehetnek arra, hogy – ha kell – részt vállalhassanak a közügyek és az ország életében.
Rajtuk múlik, hogy a szabadság és a jogállam megmarad-e ebben az országban.
Az ő feladatuk lesz az, hogy amit apáik és anyáik kiküzdöttek a rendszerváltás során, az ne enyésszen el. Az ország ne zuhanhasson vissza abba az alattvalói állapotba, amelyet tulajdonképpen egész XIX.-XX. század jellemzett.  Emlékezhetünk rá a Kádár-rendszerből: kis, látszólagos engedményekért a társadalom elfogadta az elnyomást.
Nagy tehát ennek a generációnak a feladata és a felelőssége saját magával szemben is. Ha megköti azokat a piszkos kis alkukat, amiket apáig, nagyapáik is megtettek, úgy nagyon hamar egy tekintély alapú hatalom hálójában találja magát.
Egy része – csaknem félmillió ember – ezeknek a fiataloknak már máshol keresi a maga boldogulását, és meg is találja. Csakhogy manapság a hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a folyamat megálljon. No, persze nem adminisztratív úton teszi ez, hiszen az kiváltaná szövetségeseink rosszallását. Nem, mindezt azzal éri el, hogy leamortizálja a jelen fiatalság lehetőségeit. Rontja az alapképzés és a középfokú iskolák színvonalát. Levitték a kötelező oktatás korhatárát. A felsőoktatásból pedig kivonja a pénzt.
Mindez azt eredményezi, hogy egy alul képzett generáció jelenik meg, amely objektíve nem lesz képes eleget tenni a 10-20 év elteltével jelentkező követelményeknek (Lásd: tudás társadalma). Még arra sem lesznek alkalmasak, hogy valamiféle értelmes (betanított) munkát végezzenek.
A mai 55-70-es korosztálynak (néhány extrém példától eltekintve) nincs befolyása a hatalom ügyködésére. Így ugyanolyan kiszolgáltatott, (vagy még jobban) mint a rendszerváltás előtt.
Mindezeket összevetve, a fenti generációra hárul a feladat – amiben persze szövetségesekre lelnek a legfiatalabbakban és az idősekben is –, hogy élhetővé tegyék ezt az országot. A saját és mindannyiunk érdekében minél előbb.
Ceterum censeo OV esse delendum!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése