2017. április 28., péntek

ILYEN NINCS — ÉS MÉGIS VAN

Tíz nap telt el a legutóbbi bejegyzés óta, de ez a néhány nap elég tömör volt. A legkülönfélébb hatalmi ostobaságok jelentek meg a médiában, és nem volt, ami kiverte volna a biztosítékot.
Megjelentek a legújabb közvélemény kutatási adatok is, és az jött ki belőle, hogy a kormánypártot meg sem érintette mindaz a tiltakozás, ami az elmúlt heteket jellemezte.
Hol a határ? Meddig feszítheti a húrt a hatalom? Minek kell történnie, hogy az a nyolc millió magyar, aki most nem nyilatkozik politikai preferenciájáról (a választók 38 százaléka) végre felfogja saját helyzetét és kifejezze látens elégedetlenségét?
A közvélemény kutatók eredményei nem mindenben egyeznek, de az, hogy a társadalom (a megkérdezettek) nagy része, több mint harmada nem képes – vagy nem akar – választ adni arra a kérdésre, hogy kire szavazna, ha most lennének a választások — egy valamit mutat: nincs látható, versenyképes alternatíva.
Ez persze, így leegyszerűsítve – nem igaz, mert a mai ellenzéki pártok különböző programot kínálnak, de együtt nem mernek fellépni. Miért is nem?
A mai demokratikus ellenzéki pártok – kivéve a Jobbikot – a demokratikus játékszabályok szerint szeretnének fellépni a hatalom ellen. Az ellen a kormányzat ellen, amely nem demokratikus játékszabályok szerint játszik.
Hozzájárul az együttműködés elutasításához az is, hogy a kis pártok (LMP, Együtt, Moma, Momentum, stb.) a saját arcuk védelmében nem hajlandók együttműködni a jóval nagyobb tömegtámogatást élvező MSZP-vel és DK-val. Mindannyian azt hangoztatják, hogy e két párt „bukott” politikát képvisel.
Még odáig is eljutnak, hogy azt hangoztatják, hogy együttműködnek a FIDESZ-szel, nem érdekeltek Orbán rendszerének leváltásában.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Minden tiszteletem a ma dolgozó demokratikus ellenzéki pártoké, de ha ezt így folytatják, akkor tényleg itt marad a mi Viktorunk a nyakunkon, ki tudja, milyen károkat okozva.
Pedig a recept igen egyszerű lenne: Ha erőt vennének magukon, és az egyéni választókerületekre koncentrálva képesek lennének közös jelölteket indítani (mert ütős jelöltek bizonyára vannak), máris el lehetne érni a céljaikat.
A 106 egyéni mandátumból, ha az összefogott ellenzék 70-et megnyerne, a pártlistás szavazatokkal bőven letarolhatná a mostani hatalmat.
Az persze már a jövő zenéje, és a szavazás végeredményétől függ, hogy milyen kormány állna fel, és abban a mostani ellenzékre adott szavazatok alapján milyen összetételben jelennének meg a pártok.
De a fő cél: Orbán és a FIDESZ leváltása sikerülne!
Lassan már eljön az idő, amikor – sajnos – nem a kormány ostoba intézkedéseivel szemben kell tüntetni, meg odacsődülni a Lendvay utcába, hanem az ellenzéki pártok székháza elé vonulva kikövetelni a logikus együttműködést!
Ceterum censeo OV esse delendam

2017. április 19., szerda

MINDIG VAN LEJJEBB — A HATALOM ARROGANCIÁJA OKTATÁS, CIVILEK — NINCS HATÁR

A magyar értelmiségnek, véleményformálóknak – magukat gondolkodóknak tartóknak – van egy kényszerképzetük: azt hiszik, hogy a hatalom nem léphet át egy láthatatlan vonalat, mert ezzel olyan erkölcsi-politikai határt sért, ami teljesen hiteltelenné teszi.
A napi gyakorlat alapján – immáron hét esztendős tapasztalat – azonban ez nem állja meg a helyét.
Forrás: Internet - YouTube
Néhány éve még elképzelhetetlennek tartottuk nagyon sokan, hogy egy demokráciában (hol van már az igazi polgári demokrácia! – annak illiberális változata is az utolsókat rúgja!) egy miniszterelnök nem engedhet meg magának olyan szöveget, mint Orbán Viktor húsvéti interjújában:
„Ha elfogadnánk, hogy Brüsszelből vagy más politikai, pénzügyi központokból diktáljanak, hogy magyar vagy amerikai milliárdosok mondják meg, hogy mi legyen hazánkban, akkor konfliktusaink sem lennének… . Soha nem fogadtuk el, és soha nem is fogjuk elfogadni, hogy mások döntsenek helyettünk arról, hogyan éljünk. Ma olyan időket élünk, amikor a nemzetközi politika hadszíntér… A hadszíntér középpontjában pedig a migráció áll. A Soros-egyetem, a nemzetközi lobbiszervezetek átláthatósága, a pénzügyi stabilitás mint mellékhadszínterek jelennek meg a mostani kampányfőpróbán. Mi tagadás, szolganép státusban minden könnyebben menne… Kiváltságok nincsenek, senki sem állhat a törvények felett, még Soros György emberei sem. Nem hiszem, hogy a polgári értelmiség szívesen árulna egy gyékényen azokkal, akikről a hamarosan elfogadandó törvény eredményeképpen világosan kiderül: külföldi pénzen, külföldi érdekeket szolgálva, külföldi megbízásból végzik a tevékenységüket. Az egész ügy arról szól, hogy Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást. Számos civilnek álcázott lobbiszervezetet fizet, hogy érvényesítsék az érdekeit. Valóságos hálózatot tart fenn, saját szószólókkal, saját médiával, sok száz emberrel, saját egyetemmel. Nyomás alatt akarja tartani azt a Magyarországot, amely még egy Soros Györgytől is elvárja, hogy betartsa a törvényeit. Azt mondom, hogy Soros Györgyöt nem szabad lebecsülni, egy nagyhatalmú, mindenre elszánt milliárdos, aki nem ismer se Istent, se embert, ha az érdekeiről van szó. Meg akarjuk védeni Magyarországot, ezért vállalnunk kell a küzdelmet is.
A mi táborunk ereje a rendezettségben és a kitartásban van. Jóérzésű emberek ők, persze hogy viszket a tenyerük a sunyi, nyegle és pökhendi vádaskodások láttán. Akkor mutatjuk meg az erőnket, amikor erre szükség van, akkor pedig fegyelmezetten és egységben. Lépünk ismét, amikor szükség lesz rá.”
Nagyon veretes szöveg.
„Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer” – mondja Polonius a Hamlet második felvonás, második színében, Arany János fordításában.
Ám egy színdarabban még elmegy a túlzó fogalmazás, a napi politikai életben ez megengedhetetlen. Különösen az, hogy burkoltan erőszakkal fenyegetik azokat, akik az őrült gondolatok ellenében lépnek fel, és fejtik ki véleményüket.
De vegyük sorra:
Brüsszelből semmi olyat nem „írnak elő”, amit a hivatalos magyar kormányzat ne hagyna jóvá. Magyarország az Európai Unió tagja, önként vállalt bizonyos kötelezettségeket annak fejében, hogy a közösséghez tartozzon, és annak minden kedvezményéből támogatásából részesüljön. Tehát diktátum nincs, csak az ország által aláírt, önkéntes vállalások egy közös cél érdekében.
Persze, lehet az unió székhelyét Moszkvához (annak a múlt századi elnyomó politikájához) hasonlítani, de azért lássuk be, hogy ez badarság, hiszen a miniszterelnök ott ül az Európa Tanácsban, és minden határozatot jóváhagy.
Arról nem beszélve, hogy a legtöbb, belpolitikát érintő kérdéskör – unió ide vagy oda – a tagországok hatásköre.
Forrás: Internet - KMH
Orbán Viktor azt nem veszi észre, hogy a propagandája már oly mértékben elvesztette valóságtartalmát, hogy a gondolkodó emberek többsége ezek hallatán vagy láttán nem is tudja, hogy mit tegyen: bosszankodjon, vagy nevessen.
Bár semmi nevetnivalónk nincs!
Az ostoba „brüsszelezés és migránsozás”, az ellenségképek folyamatos gyártása: most éppen Soros a soros – egyetlen célt szolgál. Ez a cél pedig nem más, mint a társadalom feletti teljes befolyás megszerzése. Nagyon is tudatos és következetesen végrehajtott politikával állunk szemben.
A cél most már nem az anyagi források megszerzése. Az megtörtént.
A cél a társadalom teljes elbutítása, hogy a többség ne legyen képes saját helyzetét felmérni, rá legyen utalva arra, hogy a „felsőbbség” mit mond.
A célokat a kis lépések taktikájával valósítják meg. Az első lépés volt a felsőoktatás anyagi helyzetének megkurtítása, a kancellárokon keresztül a felsőoktatás önállóságának csökkentése.
A második lépés a pedagógusok megfélemlítése, az új – egyre kevesebb kompetenciát nyújtó – NAT megalkotása. Ezt követi napjainkban a középfokú oktatás átalakítása, a szakközépiskolák megszüntetése, a gimnáziumi felvételi bevezetése, a gyerekek továbbtanulásának mesterséges korlátozása. A CEU „beszántása” csak egy kis lépés ahhoz a célhoz, ami valószínűleg a többi felsőoktatási intézményre is vár a jövőben.
Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy egyre rövidebb pórázra (anyagi és működési feltételek szűkítése) fogják a civil szervezeteket is. Nem jó az a hatalomnak, ha autonóm szervezetek, polgárok tevékenykednek a közösségek érdekében, mert az sérti a hatalmat, ugyanis megmutatja, hogy a polgárok önállóan is képesek ügyeik intézésére.
Nem véletlen, hogy Kövér László azt hangsúlyozta, hogy még szükségük van a 2018-as választási győzelemre ahhoz, hogy a társadalom, az emberek gondolkodásmódját át tudják alakítani.
Lefordítva a házelnök szavait: kell még négy év, hogy a most tervbe vett változtatásokat végrehajthassák, és egy végtelenségig lebutított társadalom élén aztán addig maradjanak hatalmon, amíg csak jólesik.
Egyet kell érteni azokkal, akik azt hangsúlyozzák, hogy ha ez így lesz, akkor a mai miniszterelnök még Kádár János regnálását is felülmúlhatja a hatalom élén!
Most már csak azt kellene elérni, hogy az ország 106 egyéni körzetében sikerrel lehessen demokrata jelöltet állítani a FIDESZ-KDNP ellenében. Ha ezek elnyerik a mandátumot, meg lehet állítani az ország további politikai és gazdasági lecsúszását.
Ez pedig most a társadalom legnagyobb feladata: rávenni az ellenzéki pártokat a megkerülhetetlen együttműködésre, az egyéni és pártérdekek háttérbe szorítására. Ez ma az ország érdeke. Nincs helye kicsinyeskedésnek!
Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. április 13., csütörtök

CIVILEK – POLITIKA – HATALOM

Több mint 250 civil szervezet írta alá (csatlakozott) ahhoz a felhíváshoz, amely a civil szervezeteket (egyesületeket, alapítványokat, közhasznú és nem közhasznú szervezeteket — a továbbiakban NGO-kat) tovább korlátozná, illetve „megbélyegezné abban az esetben, ha működésükhöz külföldi támogatást vesznek igénybe.
A kormánynak, a NER-nek nem ez az első attakja a NGO-k ellen. A parlament által elfogadott 2011. évi CLXXXI. törvény már eleve számos korlátozó, a szervezetek működését ellehetetlenítő szabályt vonultatott fel. E post nem elegendő arra, hogy ezt részletesen kifejtsük, legyen elég kiemelni belőle azt, hogy csak azok őrizhették meg „közhasznú” jogállásukat, amelyek meglehetősen nagy anyagi bevételre tettek szert, és képesek arra, hogy fizetett alkalmazottakat foglalkoztassanak.
A törvény erejénél fogva így aztán számos egyesület vagy alapítványt fosztottak meg attól, hogy jogi személyként a közhasznúságra hivatkozva „ügyfélként” lépjenek fel egy-egy ügyben.
Ezt a már megkurtított lehetőséget kívánja a kormány tovább szigorítani, eltakarítani az útból a még megmaradt – számára természetesen kellemetlen, hiszen független – szervezetet.
A civilek érthető módon tüntetnek ez ellen, mert egyébként nem igen állnak szóba velük. Pályázati támogatást nem nyernek, az anyagi alapokat már az elmúlt évek alatt kihúzták alóluk. A megmaradók küszködnek, egyéni, állampolgári adakozásból és egy kevés uniós támogatásból tartják fenn magukat, végzik tagadhatatlanul közhasznú (egyébként az állam által végzendő) tevékenységüket.
De kritikus szájuk úgy látszik sérti a hatalmat.
A civilek tehát az utcára mennek, hogy érdekeiket érvényesítsék. Követelik, ne csorbítsák jogaikat, kifejezik elégedetlenségüket a regnáló kormány ellen. Mindez teljesen jogos, és követendő.
Ezzel a civil szervezetek megvalósítják az igazi politizálást. Felszólalnak a „polisz” ügyeiben, tesznek azok megoldásáért. Ez maga a politika!
Igen ám, de a politikai rendszerben a civil szervezetek nem befolyásolhatják a közügyeket közvetlenül, hiszen nem szereplői a politikai hierarchiának.  Nem vehetnek részt a választásokon, nem ülhetnek be a törvényhozásba. Érdekeik érvényesítését csak parlamenten kívüli eszközökkel érhetik el. Már ha elérik!
Így aztán igen érdekes az, hogy mennyire elutasítják a pártok jelenlétét tüntetéseiken. (Persze érthető, hiszen alapszabályaikban – az idézett törvény szerint is – szerepelnie kell, hogy nem folytathatnak pártpolitikai tevékenységet.)
És itt álljunk meg egy pillanatra!
Az, hogy egy egyesület nem folytathat pártpolitikai tevékenységet, az egy dolog, de hogy saját érdekei érdekében szóba sem áll a politikai aktorokkal (pártokkal képviselőkkel stb. akik esetleg érvényesíthetik követeléseiket) az már egy kicsit furcsa. Különösen akkor, amikor megfogalmazódik az, hogy jelen helyzet nem orvosolható anélkül, hogy a hivatalban levő kormányt ne váltsák le.
Rá kellene már ébrednie a civileknek – akik felháborodása, elégedetlensége, megalázottsága teljesen érthető és a mai hatalom okozza –, hogy nincs más választásuk, mint rákényszeríteni a ma még ellenzékben levő demokratikus pártokat, hogy képviseljék érdekeiket.
Nem adok most recepteket arra, hogy ezt miként lehet végbevinni, tudják ezt az érintettek.
De a civil szervezetek mellett álló társadalmi támogatás is azért markáns, mert a szervezeteket hitelesnek tekintik. Ez a hitelesség lehet a legerősebb adu a civil szervezetek és a velük egyetértő pártokkal való együttműködésének.
Sokan az elmúlt napok eseményeit egyfajta változásnak fogják fel, amely elvezethet az Orbán-rezsim leváltásához. Ám, ha az elégedetlen tömegek csak úgy magukban sétálnak az utcán, kicsi az esélye annak, hogy ez valóban elvezethet az áhított célokhoz:
A civil szervezetek szuverenitásának helyreállításához, az ellenzéki pártok pedig tömegtámogatás nélkül nem tudják leváltani a kormányt.
El kellene ezen gondolkodni, mert egyre többen rosszul viselik Orbán regnálását!
Ceterum censeo OV esse delandam!

2017. április 6., csütörtök

SOROSOZÁSRÓL, MIGRÁNSOZÁSRÓL, CEURÓL… MEG A GONDOLKODÁSUNKRÓL

Forrás: Internet
Sokan ebben az országban értetlenül fogadják, hogy azt a tényt, hogy mintegy másfél-kétmillió ember minden kritika (önálló gondolkodás) nélkül magáévá teszi a kormány propagandáját.
Az önállóan gondolkodó emberek (legyenek ezek konzervatívak, liberálisok, baloldaliak vagy akár egyik szekértáborhoz nem tartozók) sajnos elenyésző kisebbségben vannak ebben az országban. Hangjuk gyenge, megszólalási, publikációs lehetőségeik egyre korlátozottabbak, így nem is várhatjuk el, hogy véleményük, érveik széles tömegeket szólíthatnának meg.
Mi ennek az oka? Mi vezet oda, hogy negyed századdal a rendszerváltás után máris vissza-visszaköszönnek módszerek, amelyek a késő kádár-korra voltak jellemzők? Miért tapasztaljuk azt, hogy az emberek nem emelik fel a szavukat, még akkor sem, ha egyébként nyilvánvaló, hogy egyéni körülményeik éles ellentétben vannak azzal, amit a hivatalos kommunikáció sugall?
A válasz egyszerű és bonyolult. Benne van a modern kori Magyarország teljes történelme, társadalmi fejlődésének töredezett jellege, a hankissi alattvalói lét szinte minden jellemzője.
Az átlagembert megelégedettséggel tölti el, hogy ha problémáit (létezőt vagy véltet) más oldja meg helyette, ha a falra festett ördögtől (legyenek ezek a migránsok vagy a nemzetközi nagytőke, élén Soros Györggyel) valaki megszabadítja.
Egyszerű ez a gondolkodás, mint a faék, csak azzal nem számol, hogy a „védelemért” cserébe a hatalom mindig kér valamit. „Tudja Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit” — duruzsolja a terített asztal mellett a hatalmat megtestesítő Virág elvtárs.
A magyar választópolgár – 25 év ide vagy oda – nem sajátította el a polgári léttel együtt járó jó érzést, a szuverenitást, szabadság gyakorlását. Világ életében ahhoz volt szokva, hogy egyetlen dologhoz alkalmazkodjon: a hatalom elvárásaihoz. Az, hogy ez a hatalom milyen, az tulajdonképpen nem is érdekes. Elfogadta a monarchia kiegyezését, elfogadta a Horthy rendszer félfeudalista tekintélyuralmát (egy ideig ezt fasisztának bélyegezte, de aztán leszokott róla). Ugyanígy viszonyult Rákosi durva és Kádár puhább diktatúrájához is. Az azokban megszokott életstratégiák apáról-fiúra és unokára hagyományozódnak. Ez maga az alávetett attitűd, amitől igen nehéz megszabadulni, mert ahhoz tudás, önállóság, vállalkozó kedv és felelősség kellene. Ám ez a legtöbb esetben nincs.
És a hatalomnak ez így jó!
A hatalomnak ugyanis nem jó, ha a választók önállóan és szuverén módon képesek gondolkodni, dönteni saját és közösségük dolgairól. A hatalomnak az a jó, ha alul képzett, könnyen befolyásolható masszával van dolguk, amit kedvükre manipulálhatnak.
Egy szó sem esik ebben a kontextusban arról, hogy a migráns probléma sokkal összetettebb, mint ahogy a propaganda beállítja. Ez nem „terror”probléma, hanem az egész glóbuszt érintő klimatológiai, gazdasági, és társadalmi, kulturális halmaz, amire nem csak Magyarországnak, hanem a teljes fejlett világnak kell megoldást találnia.
Forrás: Internet
Nincs e sorok között lehetőség arra, hogy kifejtsük részletesen, hogy milyen kulturális különbségek vannak az zsidó-keresztény és a muzulmán világ között. Tengernyi irodalma van ennek Mertontól Huntingtonon át a legújabb kutatásokig.
A különböző kultúrák egymás mellett élésének mindig is meg voltak a problémái, amelyek különösen a válságok során élesedtek ki. A békésebb időszakokban sem súrlódásmentes a különböző kultúrájú népességek együttélése, de a harmonikus körülmények között élő társadalom ezt képes kezelni.  Kis hazánkban csaknem 600 éve bukkantak fel az első roma kumpániák.
De ez a hatszáz év sem volt elegendő arra, hogy az ország elfogadja, integrálja őket. Persze lehet azt mondani, hogy aki nem akar integrálódni, azt nem is lehet rávenni erre. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű, mert az integráció azt jelenti, hogy beolvaszt a nagyobb közösség. A beolvadónak el kell fogadnia a befogadó közösség értékeit, elveit, szokásait, mindennapi kultúrájának jellegzetességeit.
Csakhogy az ördög a részletekben rejlik. Ha a befogadott mindezeket a „követelményeket” teljesíti a befogadó kívánsága szerint, úgy saját identitását kell feladnia. Megfosztják mindattól a nemzedéki örökségtől, amiből származik. Ez óhatatlanul feszültséget gerjeszt. Ezek eredménye a szegregáció, az elkülönülés, ami tovább fokozza a súrlódást.
A megoldás nem az integráció, hanem az elfogadás, de ezt pedig a befogadók részéről utasítják el, mert potenciális veszélyt látnak abban, ha számára többnyire ismeretlen identitású, szokású és vallású emberek közelében élnek.
Ezek a problémák évszázadok óta velünk élnek, és félelmeink felülírják még saját kultúránk befogadásra és toleranciára ösztönző értékeit. Így kerül Európa és a zsidó-keresztény világ ellentmondásba saját magával.
Ezt az ellentmondást pedig kerítésekkel, bezárkózással nem lehet feloldani.
Ezt az ellentmondást csak hosszas tanulással, tanítással és a világ gondjainak kezelésével lehet orvosolni. Sokáig kell még dolgozni ezen!
Ezért is félelmetes, ha a bezárkózás politikájának utat engedünk. Ezért probléma, ha egyetemeket zárunk be, lehetetlenítünk el. Ezért probléma, hogy az oktatási rendszerünk fejlesztése arról szól, hogy minél többen maradjanak ki abból, hogy modern, konvertálható tudást szerezhessenek.
Rohamosan csökken a szabadon és függetlenül gondolkodók száma!
Nem kellene hagyni!
Ceterum censeo OV esse delandam!