2018. május 17., csütörtök

MINEK NÉZÜNK ELÉBE?

Forrás: Internet, Index.hu
Az Orbán vízió és az arra adandó válasz
Másfél hónap telt el a választások óta, megalakult a parlament, és a várakozásoknak megfelelően (nem is értem hogyan) megválasztották a miniszterelnököt.
Aki el is mondta „székfoglaló” beszédét, amelyben magához képest is leplezetlen nyíltsággal jelentette be, hogy hatalmát az elkövetkező 12 évben is meghatározónak tartja.
Zajlanak a kormányalakítással kapcsolatos cirkuszi játékok. Mert azért nem gondolhatjuk igazán komolyan, hogy Orbán Viktor jelöltjei komoly ellenállásra számíthatnak a bizottságokban, ahol ugyanúgy érvényesül a kétharmad, mint a patkóban.
Talán éppen ez eredményezi a jelöltek elbizakodottságát és néha bornírt kijelentéseit, a tízparancsolattal való gyógyítástól a migráns szendvicsektől betegedő vaddisznókig.
De ebben a rendszerben tulajdonképpen mindegy, hogy egy totálisan átalakított – és további átalakításra váró – közigazgatás egyes intézményei élén ki áll. A döntés ugyanis ebben a hatalmi rendszerben nem az egyes szakmai minisztériumok által kidolgozott programok alapján történik, hanem egy szűk – többnyire informális – politikai elit (élén a miniszterelnökkel) akarata alapján. Az intézmények csak arra valók, hogy ezeket az elhatározásokat átültessék a valóságba – kerül, amibe kerül.
Éppen ezért az egész parlament az elkövetkezendő négy évben csak cirkusz lesz a népnek, anélkül, hogy kenyér jutna! Az ellenzéki pártok pedig kényszerpályára kerültek. Kényszerítve vannak anyagilag, hogy részt vegyenek a cirkuszban, hiszen ezért kapják a „honoráriumot”, amiből képesek fenntartani saját magukat (fizetni adósságaikat, finanszírozni az elkövetkező önkormányzati és Európa Parlamenti választásokat). Hogy milyen politikát folytatnak majd az elkövetkező időszakban az ma még nehezen jósolható meg, hiszen mindegyikük küzd a maga válságával. Jelen állás szerint nincs kiérlelt politikai és cselekvési tervük, bár egyre többen hangsúlyozzák a hatalommal való szembenállás áthelyezését a parlamentből az utcára.
A kormánypárt pedig feltétlenül ki fogja szolgálni – kétharmados többségét gátlástalanul kihasználva – a hatalmat és a kormányfő ambícióit.
Az eddig nyilvánosságra került „elszólások” alapján arra lehet számítani, hogy a kormány tovább folytatja a demokratikus intézmények és civil kezdeményezések lebontását és visszaszorítását. Első intézkedéseik között első a „Stop Soros” törvény elfogadtatása. Ezzel gyakorlatilag anyagilag lehetetlenítik el a ma még többé-kevésbé sikeresen dolgozó egyesületeket és alapítványokat. Ennek következménye a Soros Alapítvány Európai Központjának elköltözése Budapestről. De ebbe sorolhatjuk a CEU ellehetetlenítését is. Kicsi a valószínűsége annak, hogy az egyetem marad a magyar fővárosban. Nem hiszem, hogy a hatalom a nyár elejéig megegyezésre jut az egyetem vezetésével, és azok elkezdhetik a felkészülést a következő oktatási évre.
Borítékolható, hogy a „gránit szilárdságú” alaptörvényhez is hozzányúlnak. Elsősorban az önkormányzatok szintjén. Várható, hogy megszűnnek a budapesti kerületi önkormányzatok, a fővárost egyetlen önkormányzatba fogják össze, a kerületekben csak az ügyintézés marad (ami persze nem ördögtől való, hiszen Budapestnél nagyobb európai városokban is van erre példa). Ez azzal is járhat, hogy a 23 „önálló” kerület és polgárainak befolyása a helyi ügyekre nagymértékben csökkenni fog. Ez erodálja majd az eddig megalakult helyi egyesületeket és közösségeket, kihúzza a talajt a lokálpatrióta kezdeményezések alól.
Nem csodálkoznék, ha a nagy elosztórendszerekhez is hozzányúlnának. Ez érintheti a szociális háló részeit, valószínűleg a további korlátozások jegyében. Problémák lehetnek a nyugdíjrendszerben – a már ismert csökkenő munkavállalói befizetések miatt –, és nem várhatunk komolyabb fejlesztéseket az egészségügyben sem, főleg a források hiánya miatt.
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy valószínűleg csökkennek az EU-források. A magyar gazdaság teljesítménye e nélkül mindössze 1-2,5 százalékos növekedést mutat, a négy százalékos növekedés mindössze a statisztikai hókuszpókuszoknak tudható be. Ugyanígy számítani kell majd – a hivatalos adatokkal (amelyek mesterségesek) szemben – egyre növekvő inflációra a mindennapi fogyasztás szintjén (élelmiszerek, szolgáltatások, energiahordozók stb.).
Számíthatunk a hatalom részéről a korábbinál is keményebb – ostobább, és a megosztásra, félelemre alapuló – propagandára. Ennek részeként minden eszközzel igyekeznek a ma még „függetlennek” tekinthető sajtót és más médiumokat megszerezni vagy maguk alá gyűrni. Az úgynevezett közösségi médiával ez nehezebb dió lesz, de azt azért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezek tömegbefolyása töredéke a televízióknak és más propaganda médiumoknak.
Mondom ezt annak ellenére, hogy az úgy nevezett „X”, „Y” és „Z” generációk alapvető tájékozódási alapja a közösségi média és az internet.
Azt lehet jósolni az elkövetkező négy évre (és a további nyolcra), hogy a társadalom megosztottsága tovább növekszik. A nagyvárosok és a főváros népessége – már aki erre kíváncsi és érzékeny, lévén jobb kommunikációs helyzetben – átlátja majd mindazokat a politikai folyamatokat, amelyek zajlanak, ám a vidéki lakosság továbbra is bezárva marad a hivatalos propagandába.
Az ellenzék lehetőségei
A fentiek miatt az ellenzéknek nem sok mozgásterülete marad. Ahhoz, hogy saját mondanivalóját hatékonyan eljuttassa az ország egész lakosságához, nem sok esélye van. Egyrészt nem rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel (sajtó, saját TV és más kommunikációs eszközök), és nincs elegendő forrásuk sem, hogy ezeket megszerezzék és hatékonyan alkalmazzák.
Ugyanakkor a mostani FIDESZ-bázist adó vidéki lakosság főleg egzisztenciális okokból továbbra is a hatalmat fogja támogatni. Kevéssé érzékenyek olyan értékekre, mint a demokrácia, az önállóság, a polgári értékek összessége.
Ezt a helyzetet feltörni, megváltoztatni igen komoly kihívás az ellenzék számára. Célszerű lenne, ha képesek lennének ezek a pártok „felhasználni” azt az elégedetlenséget, amely valóságosan is megvan a mai hatalommal szemben. De ez aprómunka, olyan, amely rövidtávon (néhány hónap, egy-két év) nem hozhat komoly eredményt. Tudomásul kellene vennie a pártoknak, hogy nem azt kell csinálniuk, ami a párt érdeke, hanem azt, amit a választók elvárnak tőlük. Ez fogja eldönteni az elkövetkező négy év alatt, hogy mely ellenzéki pártok maradnak meg, és melyek mennek a süllyesztőbe!
Ceterum censeo OV esse delendam!

2018. május 11., péntek

AZ ELLENZÉKRŐL ÉS AZ ELLENÁLLÁSRÓL

Forrás: Internet -- Válasz.hu
Jó néhány napja nem írtam, mert a történések sorban követték egymást, szinte mindenféle következmények nélkül. A kormány és a frissen kétharmados FIDESZ nem is reagált a tüntetésekre, de kevés kommentár hangzott el a jelen ellenzéki pártoktól is.
Mindez persze érthető, és jól tükrözi azt az abszurd politikai helyzetet, amely ma kis hazánkban uralkodik.
Tekintsük át a tényeket, lépjünk ki saját elképzeléseinkből és szubjektivitásunkból, próbáljuk meg értelmezni a helyzetet. Mert enélkül csak a vagdalkozás, egymásra mutogatás, anyázás és miegymás jöhet, kibontakozásról, értelmes párbeszédről szó sem eshet.
Van a pénzügyi szférában egy szó: veszteség. Ez az összeget jelenti, amit egy hibás tranzakció eredményeként a befektető elveszt. Ez elveszett. Lehet helyette más nyereségeket realizálni, de ami elveszett, az nincs, azt nem lehet visszaszerezni.
Hasonló a helyzet a politikai „játszmák” esetében is. Egy elvesztett választást nem lehet visszacsinálni.
Nem azon kell merengeni egy hónap múlva is, hogy mi lett volna ha…. (itt és ott még visszalépnek stb.). A politika és a történelem nem ismeri a „ha”-kat!
Mi tehát a helyzet?
Adott egy jókora tömeg, több mint a választópolgárok fele, amely csalódott és nem igazán ért egyet a választások eredményével és a kormányzó párt tevékenységével.
Vannak ellenzéki pártok, amelyek ma még láthatóan nem találják a helyüket a mostani politikai felosztásban. (Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kormány kétharmados parlamenti többsége eleve megakadályozza hatékony működésüket, jobbító vagy ellenzéki javaslataikat pedig negligálja a többség.)
Adott egy polgári demokratikus társadalmi berendezkedés és képviseleti demokrácia, amely a politikát szigorú keretek közé szorítja. A döntéseket a Parlament és a kormány hatáskörébe utalja, a politikai diskurzust pedig a parlamenti (és sajtó) keretei közé szorítja.
Az elégedetlen tömeg mindezt felismerve az utcára vonul, kifejezve elégedetlenségét, de nem sok eredményt ér el, mert demonstrációi és mondanivalói leperegnek a hatalomról.
A demonstrálóknak még van egy problémája, hogy az utcára vonuló aktívak csak egy igen kis részét teszik ki annak a tömegnek, amelynek képviseletét felvállalták. Az a kb. 130 ezer ember igen kevés százaléka (kb. 5%-a) annak a kb. 2 millió 693 ezer embernek, akik az ellenzékre adták voksukat.
Figyelembe kell venni azonban mást is, nevezetesen az ország lakosságának általános állapotát, anyagi helyzetét, kulturális állapotát, szociológiai helyzetét. E tények elemzése részben választ ad arra, hogy vidéken miért tarolt a FIDESZ.
Forrás: Internet
Ám e tények egyben kijelölik azokat a feladatokat is, amire a jövőben az ellenzéknek koncentrálnia kell. Minden ellenszél ellenére meg kell próbálnia az ellenzéki pártoknak, hogy megmagyarázzák a lakosságnak (érthető és hihető módon), mi a céljuk, milyen országot képzelnek el, ebben milyen szerepet szánnak a szavazópolgároknak.
Ez így leírva egyszerűnek hat, ám korántsem az. Választ kell találni a legégetőbb kérdésekre. Például arra, hogy miként lehet jövedelemhez juttatni azokat a vidéki embereket, akiknek immáron évtizede nincs munkalehetősége. Miként lehet megoldani, hogy ne a közmunka legyen – ami függ a mindenkori helyi polgármester „szabad akaratától” – az elsődleges céljuk a túlélés érdekében.
Említhetjük a nagy rendszereket is – az oktatástól az egészségügy reformján át a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáig – amelyek szintén problémák ezreit generálják.
El lehet és el is kell magyarázni a választónak, hogy miért is él most egy rossz, kilátástalan és hazug politikai környezetben.
Itt már nem elég a korrupciót szidni. Itt már világos, érthető programokra van szükség. Ezt el lehet hitetni és megértetni az elkövetkező négy esztendő alatt.
Meg kell értenie a civil közösségnek is: a politikai képviselet nem az utcán van. A politikai képviselet a pártokkal együttműködő – ez utóbbiakat a célra kényszerítő – aktivitásban van. A széthúzó, ezer célt képviselő szervezetek buzgalma dicséretes, de hatékonyatlan. Azt kell elérniük, hogy a pártok azt képviseljék, amit a többség akar.  
Már csak ezért is, mert – mint a miniszterelnök beszédéből kiderül – ez a hatalom hosszú távra akarja bebetonozni magát, 2030-ig tervezi „jótékony” működését. Ezt a tucat évet mindenképpen le kell rövidíteni.
Ceterum censeo OV esse delendam!

2018. április 20., péntek

SZÉP JÖVŐ ELÉ NÉZÜNK – DE BELEROKKANUNK

Ezt a blogot nyolc esztendeje azért kezdtem el, mert azt hittem, hogy értelmes érveléssel, nyugodt hangon, nem szidalmazva (talán csak kigúnyolva) senkit személy szerint, meg lehet győzni az embereket arról, hogy ami körülveszi őket, a tények és események, az a valóság, nem pedig az, ami a kormánypárti médiából ömlik rájuk.
Azt hittem, hogy érveléssel, adatokkal meg lehet győzni sokakat, ne üljenek fel a legalpáribb hazugságoknak.
Forrás: Internet -- Varanus
A választások azt mutatták, hogy e törekvésem kevéssé sikerült. Néhány ezren talán megértették mit szeretnék, a sokasághoz azonban nem jutottak el ezek az írások (mint ahogy a még szabadnak és függetlennek számító néhány nyomtatott és internetes médium sem).
De juszt sem adom fel!
Szóval mivel kell majd szembenéznünk – itt a társadalomban, annak közepén – egyre lejjebb csúszóban?
Ha megint jól figyelünk a környezetünkre, és túllépünk olyan bulvárhíreken, mint mi történik az úszószövetség volt fejével (mert őszintén: ki a fenét érdekel, hogy az egyébként tudottan kétes hátterű GYT-vel mi történik?), akkor érdemes arra koncentrálni, hogy milyen programok, politikák körvonalazódnak a hatalom bugyraiban.
Mindjárt itt az első, látszólag kiváló és örvendetes közlés: az elkövetkező két évben meg szeretnék duplázni a jövedelmeket a versenyszférában. Okos érvelések hangzanak el erről mind a szakszervezetek, mind a munkaadók oldaláról. Mondhatni, majdnem teljes az egyetértés.
Akkor meg mire az aggodalmaskodás?
Gondoljuk végig, és ne csak a munkavállalók és a munkaadók szempontjából, de vegyük figyelembe az egész társadalomra, annak minden rétegére kiterjedő következményeket.
Először is: ha növekednek a bérek (azaz a költségek), akkor az azt jelenti, hogy az áru vagy szolgáltatás drágulni fog. Ostobaság azt hinni, hogy a termelő vagy a kereskedő csökkenti majd a maga hasznát pusztán szociális szempontok miatt.
Ha növekszik valaminek az ára, úgy nő az állam ebből származó bevétele is. Ám ha nőnek az árak – és valamilyen véletlen (monetáris politika) eredményeként marad az alacsony infláció –, akkor a társadalom egyes rétegei, csoportjai között óhatatlanul nőni fog a jövedelmi rés.
Pici számtanpélda: adott egy család, ahol van egy nyugdíjas (ráadásul viszonylag magas nyugdíjjal), van egy önálló életet élő gyerek (külön háztartás, gyermek, feleség). Eddig a viszonylag biztonságos anyagi helyzetben levő szülők támogatták dolgozó gyermeküket és unokáikat.
Ha azt vesszük, hogy a nyugdíjas szülő kapott a példa kedvéért 170 ezer forint nyugdíjat, és a gyerek is jó fizetésért (nettó 170 ezerért) dolgozott. akkor kettejük jövedelme nagyjából azonos. Ám ha az utóbbi jövedelmét hirtelen felemelik 10 százalékkal, a nyugdíjas, pedig kapja a számított infláció 3 százalékos emelését, akkor már jelentős különbség alakul ki. (170+10%=187; vs 170+3%=175,1; azaz a nyugdíjas lemaradása gyakorlatilag 12 ezer forint havonta.)
Forrás: Internet
És a fenti példa egy ideális eset, egyáltalán nem találkozik a napi gyakorlattal, ahol a nyugdíjasok legnagyobb része 130 ezer forint vagy az alatti ellátást kap. Tehát őket még érzékenyebben érinti a jövedelmi különbség, hiszen az árak a dolgozói jövedelemhez igazodva emelkednek.
A következtetés:
A dolgozók és alkalmazottak egy kicsivel járnak majd jobban, de jövedelmük még így is messze elmarad majd az uniós átlagtól, a nyugdíjasok és más ellátottak pedig egyre közelebb kerülnek a nyomor szinthez.
A kormánynak nincs szándéka újra bevezetni a nyugdíjaknál az úgynevezett „svájci indexálást, ami nem csak az inflációt, de az átlagjövedelmek növekedését is figyelembe veszi. Az öregek majd megint kapnak szép szavakat és az ünnepekre bözsi-utalványt, hogy legyen minek örülni!
Egyébként pedig úgy nyomorognak, ahogy akarnak! Majd csak lenyelik az unokák, hogy a nagyitól nem kapnak semmit ünnepeikre! (Vagy, ha a nagyi mégis megajándékozza őket, akkor azt a szájától vagy a gyógyszereire szánt pénzből vonja majd meg.)
Szóval szép jövő elé néz az idősebb generáció! Pedig vannak elegen!
De hogy miért szavaztak erre a hatalomra, azt még mindig nem értem!
Ceterum censeo OV esse delendam!

2018. április 13., péntek

DERÉKIG A FÉCESZBEN

Nem írtam a választásról vasárnap óta! Nem azért, mert ne lett volna mit, hanem nem mert nem akartam zsigerből (szomorúságból? csalódottságból? dühből?) leírni bármit. Nem azért, mert esetleg megbántam volna, hanem azért, mert nem szeretnék megsérteni senkit.
Nem azért, mert ne lenne kit sértegetni (mert van).
Hanem azért mert ez se nem használ, se nem változtatja meg a helyzetet. A „helyzet” ugyanis bonyolult. Sokkal bonyolultabb, mint azt az első elemzésekben olvashatjuk.
Ez a választás azért nem volt sikeres, mert az ellenzék ellébecolta az elmúlt „nyolc évet”. Már az 2014-es választások után felvetődött az a probléma, hogy a sok különálló (viszonylag kis támogatottságú) pártok képtelenek lesznek áttörni azt a falanxot, amit a FIDESZ hozott létre alkotmányos jogszabályokból, a választási rendszer átalakításából, a média átszabásából, a helyi és országos gazdasági befolyásból.
Az ellenzéknek az elmúlt nyolc évben semmilyen törekvése nem volt arra, hogy ezzel szemben kiépítse saját hasonló bázisát. Nekem ne mondja senki, hogy erre anyagilag ne lett volna lehetőségük. De volt! Csak meg se próbálták!
Így adódik elő az a helyzet, hogy a vidéki lakosságot az ellenzékből szinte senki sem tudta hatékonyan megszólítani. nem volt olyan kommunikációs csatornája vagy módszere, amivel elérte volna a legszegényebb, legelesettebb, legjobban leszakadó rétegeket.
Képtelen volt nekik elmondani, hogy ha ki akarnak kerülni hátrányos helyzetükből, ki akarnak vakarózni a nyomorból, akkor azokkal kell összefogniuk, akik nem közmunkát, és néha egy-egy zsák krumplit adnak nekik, hanem valódi lehetőséget arra – ha nem is azonnal –, hogy javuljanak a körülményeik.
Mindezt az ellenzék pártjai nem tették meg. Nem mentek le a falvakba, nem építettek hálózatokat. Ma a vidéki településeken nincs aktivistája (irodáról nem is beszélve) az MSZP-nek, a DK-nak is csak elvétve. Szabolcsban nem tudnak a Momentumról, de még az LMP-ről sem.
Mivel a tömegkommunikációs eszközökből csak azokhoz jutnak hozzá, ami a kormánypárt ellenőrzése és befolyása alatt van, annak propagandáját közvetítik, így ne csodálkozzunk azon, hogy például a Soros-plakátok félrevezetéseit beveszik. Senki sem magyarázta meg nekik, hogy ez ordas hazugság.
Orbán most örülhet, legalább négy évre itt marad a nyakunkon, és ha figyelembe vesszük azokat az elszólásokat, amiket az elmúlt hónapokban halottunk néhány korifeustól, komoly represszióra számíthatunk.
Derékig állunk a szarban. De miért csak derékig? Mert azért a választás megmutatott valamit: az ország többsége nem szereti ezt a kormányt, és el is utasítja azt. Ha ehhez hozzáadjuk a bizonytalanok még mindig nagy táborát (akik szintén nem hozsannáznak a hatalomnak), akkor van okunk egy kis reményre.
Persze ehhez az kellene, hogy az ellenzéki pártok visszaszerezzék azt a szellemi holdudvart, amit sikeresen lenulláztak az elmúlt években. Nem csak a hatalomban levőknél lehet tapasztalni a már-már tolerálhatatlan bornírtságot, de az ellenzék középszerűsége is fájdalmas.
Az elkövetkező években totálisan meg kell újulni. Csak azok maradjanak ellenzékben, akiknek komoly, hosszú távú, megvalósítható elképzelései vannak az ország jövőjéről, és akik ezt képesek is elmondani a választóknak!
Addig is a posztok végére marad:
Ceterum censeo OV esse delendam!

2018. április 12., csütörtök

KÖLTÉSZET NAPJÁRA

Kedves Olvasóim
Tegnap volt József Attila születésnapja — a költészet napja. Mostanában mintha nem lennénk fogékonyak a lírára. A versek átható ereje nem jut el hozzánk a mindennapok zajában, forgatagában.
Lehetne idézni e napon – mint ahogyan sokan teszik is – József Attilát. Én nem teszem. Számomra Villon aktuálisabb, mint a XX. századi magyar óriás.
Fogadjátok tőlem a verset — mintha mondanám — egy másik halhatatlan: Faludy átköltésében.

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével halántékomra
s veres hajamra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegycsúcsokon órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és az utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntem, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol ez őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
Maradok egyszer, Francois Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.

Ballada a senki fiáról — Faludy György átköltésében

2018. április 11., szerda

DEJA VU ÉRZÉSEM VAN!

A megdöbbenésből kicsit magamhoz térve, kénytelen vagyok ideidézni egy régi írásom, ami 2010-ban született. Még mindig aktuális (sajnos).
Napi kommentek 3.
SOPÁNKODÁS HELYETT - GONDOLKODNI
Ha a baloldali emberek azt vallják, hogy hagyományaik egyik legfontosabb eleme a progresszió, akkor ajánlom figyelembe a következőket:
Egyre másra jelennek meg elkeseredett, vagy csak éppen elkedvetlenedett, gondolatok arról, hogy a baloldal „leírta magát”, „vesztébe rohan”. Vásárhelyi Mária és Bauer Tamás írásai is ezt tükrözik az elmúlt napok sajtójában. Mégis hova lett az a bizonyos 1428578 szavazó? – teszi fel a kérdést Bauer Tamás.
Megvannak, köszönik szépen. Megvannak, csak valamit jelezni akartak: kifejeztek egy akaratot, hogy igényük van egy kiegyensúlyozottabb, biztosabb, európaibb életre, egy másmilyen baloldalra. Olyan baloldalra vágynak, amely képes választ adni a XXI. század kihívásaira és változásaira. Olyan baloldalra vágynak, amely a jelen társadalmi változásait – strukturálisakat, demográfiaiakat, gazdaságiakat – képes kezelni a baloldali értékek mentén.
Sokszor, és unos-untalan, tudatják a választó (és nem választó) polgárral, hogy globalizált körülmények között élünk, gazdaságunkat, pénzügyeinket alapvetően határozzák meg a világban zajló folyamatok. Mégis azt érezték, hogy ezek „begyűrűző” hatásaival szemben a kormányzó baloldalnak nincsenek megfelelő „fegyverei”. (A Bajnai-kormány válságkezelését alapvetően nem a baloldal sikerének értékelték.)
Okos elemzők taglalják a minap a televízióban, hogy a baloldal egész kontinensünkön „bajban van”, mintegy felmentést adva politikusainknak a gondolkodás hiánya alól.
A kutya pontosan itt van eltemetve: a gondolkodás és az értékelés hiánya az, amely mindehhez a fiaskóhoz vezetett – és vezetni fog a FIDESZ esetében is.
A probléma alapvetően abból fakad, hogy a politikai elit (legalább is, amelyik ezt állítja magáról) rövid távú célokban gondolkodik, alapvetően abban a négy éves ciklusban, amelyre megválasztották. Elfoglalja magát azzal a tevékenységgel, hogy megőrizze hatalmát, és így-vagy úgy politikai, gazdasági „tűzoltásra” rendezkedik be. Magával hozza régi beidegződéseit, problémakezelő mechanizmusait. Ezek egy ideig működhetnek is, ám a valóság, a változások meghaladják ezeket, és végül hasztalannak bizonyulnak.
Mivel kell szembenéznie 2010 baloldali politikusainak?
Nincs kiérlelt – de még embrionális állapotban sem levő – elméletük, elképzelésük arról, hogy mit kezdjenek az elmúlt 25-30 esztendő változásaival, azokkal, amelyek gyökeresen átalakították a mind az európai, mind a magyar társadalmat. Ezek a változások: a sokadik tudományos technikai forradalom, az ebből fakadó termelési viszonyok változása, átstrukturálódása, a munka jellegének megváltozása. Mindezek nem sarkalták a baloldali pártokat arra, hogy valamely új megközelítéssel, új politikával, (ad absurdum: új filozófiával) kezeljék a társadalmi jelenségeket.
Most itt az ideje ennek. Van négy évük arra, hogy átgondolják: milyen válaszokat kell megfogalmazni a tudományos technikai kihívásokra, a környezeti problémákra, a társadalom szerkezeti változásaira.
Ne gondoljuk azt, hogy ez egyszerű dolog, és egyik-napról a másikra eljő a megvilágosodás. Hosszú és kemény munka áll a mai baloldal előtt egész Európában.
Csak ízelítőül néhány aggasztóan aktuális probléma:
A munka és munkanélküliség problémája. Ma Európában és hazánkban sem azért van munkanélküliség, mert a gaz vállalkozók és cinkosaik a hasonló jelzőkkel illetett „multik” örömüket lelik abban, hogy nem foglalkoztatják az embereket.
Elértünk egy olyan szintet, amikor egy adott társadalom számára szükséges anyagi javakat az adott társadalom egy kisebb része állítja elő. A munkaképes lakosság jelentős hányadának munkájára ehhez nincs szükség.
Ez a legnagyobb kihívás! Hogyan lehetséges az adott (és előállított) javakat úgy elosztani, hogy az társadalmilag és emberileg igazságos legyen, de ugyanakkor a termelésben résztvevők se érezzék azt, hogy nincs meg a megfelelő ösztönzésük. Az ehhez közvetlenül kapcsolódó probléma, hogy az anyagi javak előállításából önhibájukon kívül rekedőket miképpen vagyunk képesek úgy aktivizálni, hogy azok ne süllyedjenek el a feleslegesség érzésébe, mert az a társadalmi devianciák egyik forrása.
A társadalom várható élettartamának további örvendetes növekedése is problémákat rejt magában. Egyrészt a nyugdíj és szociális ellátórendszerek totális átalakítását igényli, mert csak így lesz biztosítható az idősek számára a nyugodt pihenés. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az a problémakezelés (a nyugdíjkorhatárok emelése), amelyet ma szerte Európában alkalmaznak, nem oldja meg a gondokat, hiszen a sokáig dolgozó idősebb generáció gátolja a fiatal pályakezdők belépését az amúgy is egyre szűkülő munkaerőpiacra.
A fentieket még súlyosbítják a környezeti problémák. A fogyatkozó energiaforrások, amelyek előbb-utóbb elérik az élelmiszertermeléstől a szállításig és a termelői ágazatokig az egész globális gazdaságot.
Van tehát min gondolkodni! De ehhez valóban az kell, hogy – a szociálisan érzékeny és a progresszivitására oly büszke – baloldal összeszedje azt a szellemi kapacitást, amelyet nem oly régen még magáénak tudott, és kiforraljon egy koherens képet, amellyel esetleg választ adhat a közel- és távolabbi jövő előrelátható problémáira.

2018. március 27., kedd

GYÉMÁNTOS ÚT – VÉGIG MEGYEK RAJTAD ÉN

Forrás: Internet
A „zembereknél” ez a hír nem verte ki a biztosítékot. Nem vonultak sok ezren a parlament elé, hogy kifejezzék felháborodásukat az ellen az arcátlan lopás ellen, ami néhány napja a sajtó fő témája.
A hazudozást ez a hatalom olyan szintre emelte, amely már meghaladja a társadalom (a polgárok) többségének morális értékrendjét. A tények olyan szintű eltagadása, ami ezzel az üggyel kapcsolatos, utoljára a nagy frankhamisítási botrányhoz hasonlít.
Az jelen 1300 milliárdos pénzügyi botrány egyik mellékszereplője – jelenleg az FBI tanúvédelmi programjának kedvezményeit élvezi – cáfolta mindazokat az állításokat, amelyeket a hivatalos propaganda harsog.
De legelképesztőbb az a nyilatkozat, amelyet az ügyészség tett közzé. Ide kell idézni, mert annyira bornírt, hogy minden határt átlép:
„A cikk megjelenése után a Legfőbb Ügyészség azt közölte: nincs tudomása arról, hogy uniós pénzt ilyen módon osztottak volna vissza kormánypárti politikusok részére, és az sem, hogy ilyen összegeket különböző módszerekkel mostak volna tisztára. Az ügyészségnek arról sincs tudomása, hogy az USA igazságügyi hatóságai felajánlották volna a magyaroknak Faidt kihallgatását.”
Na itt most valaki nagyon nem mond igazat.
Első verzió, hogy az USA hatóságai vezetik félre a magyar újságírókat. Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: mi érdeke lenne ebben?
Forrás: Internet
A másik verzió: a magyar nyomozó hatóságok egyáltalán nem foglalkoztak ezzel a dologgal. Csak így lehetséges, hogy „nincs tudomásuk róla”. És az ügyészség és a rendőrség nyilván azért nem foglalkozik ezzel a témával, mert letiltották őket.
A hatalom a számára kínos és bűnös dolgokat minden gátlás nélkül hallgat el, dacára az érvényes törvényeknek. Ez persze az „illiberális állam” eszméjéből fakad, ahol a jog nem egy független hatalmi ág, hanem a mindenkori hatalom szolgálója.
Tehát azt éljük meg, hogy a hatalom – minden írott és íratlan – törvény ellenében azt tesz amit akar. Ha ezt végig gondoljuk, nagyon messzire juthatunk. Ezért igazán veszélyes a miniszterelnök március 15-i fenyegetése.
Az pedig, hogy miért nem vet ez az ügy nagyobb hullámokat, az fakad az összeg nagyságából is. Tanult ismerőseim se igen fogják fel ennek az összegnek a nagyságrendjét. Ez már akkora pénz, amit az átlagember azért ereszt el a füle mellett, mert azt hiszi valamiféle költségvetési összeget hall. (És mint tudjuk, nagyon kevesen foglalkoznak az állami büdzsével.)
De valójában könnyű megérteni ezt a nagyságrendet:
Ma kis hazánkban kétmillió 46 ezer nyugdíjas él. A KSH adatai szerint az átlagnyugdíj ma 124 700 forint. Az 1300 milliárdból 10 250 020 esetben lehetne ezt az összeget kifizetni. Fogalmazhatunk úgy is, hogy az összes magyar nyugdíjas féléves járandóságáról van szó!
Ennyit síboltak ki az országból! Ez pedig tűrhetetlen!
Ceterum censeo OV esse delendam!