2017. december 12., kedd

KÁOSZ KAPITÁNY — KIS MAGYAR ABSZURD


Nem igazán szerencsés Karácsony Gergelyt összehasonlítani az ikonikus, 1984-es Cannon Ball filmvígjáték szereplőjével, bár a párhuzamok felfedezhetők.
Mindkét helyezet – az akkori forgatókönyv és a magyar valóság – abszurditása mutat némi párhuzamokat.
A legutóbb megjelent értékelés rámutat egy alapvető ellentmondásra: a pártok pillanatnyi politikai érdekei felülírják a társadalom többségének politikai akaratát: az Orbán rezsim leváltásának akaratát.
Káosz kapitány mindezt felismerve – félretéve kicsinyes egyéni érdekeit – igen naivan beáll ebbe a kívánalomba, és minden skrupulusát félretéve megpróbál a többség érdekei szerint politizálni. Ez a mai magyar valóságban bukásra van ítélve. Ez nem a magányos hősök ideje, még akkor sem, ha annak száz százalékban igaza van.
A napjainkban folyó politikai játszmának egyetlen – de mindent felülíró – hibája van: csak a választók, a tömegek érdekeit és akaratát nem veszi figyelembe. Pedig a demokráciában működő pártoknak alapvető feladata, hogy azoknak az érdekeit képviselje (bármi áron), akik rájuk ruházták politikai (gazdasági, szociális stb.) érdekeik megjelenítését.
Minden közvélemény kutatás azt mutatja, hogy magyar választók nagy többsége el akarja kergetni a mostani hatalmat.  Ennek a szándéknak pedig felül kellene írnia a demokratikus ellenzéki pártok taktikázását.
De ez, mint napjainkban látjuk, nincs így.
Ha az ellenzéki pártok nem változtatnak, akkor jó eséllyel megjósolható a jövőbeni sorsuk. Ha a mostani kormánypárt nyeri a jövő évi választásokat, akkor a mai demokratikus pártok mennek a süllyesztőbe. Négy év elegendő lesz a hatalomnak, hogy teljesen ellehetetlenítse a ma még működő pártokat. Mint látjuk, nincs semmiféle gátlása a kormánypártnak, bármely eszközt bevet annak érdekében, hogy ne lehessen egyetlen potens kihívója sem. Az anyagi támogatások megvonása (adott esetben a törvények megváltoztatásával), a kommunikációs lehetőségek megvonása stb. mind-mind azt eredményezné, hogy 2022-re teljesen kiiktassa az ellenzéket. Megtűrne, persze, „zombi” ellenzéket, már csak a demokrácia látszata miatt, ám azoknak lényegi beleszólást semmibe sem engedne.
És akkor még nem beszéltünk a nemzetközi – Európai Uniós és más szövetségi rendszeri – együttműködések lerombolásáról. Nem csodálkoznék, ha a FIDESZ (és új kormánya) szép lassan aláásná a különböző szintű európai együttműködések rendszerét, és ezzel kiírná magát a kontinens jövőjéből.
Tisztelt Pártok! Félre az egyéni vágyak kergetésével. Egy a cél: kormányváltás — bármi áron!
Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. december 3., vasárnap

A JELEN HELYZETRŐL

Mára tervezett bejegyzésem már megírták — nálam sokkal jobban.

Egy mondat a zsarnokságról
Hol a zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös!
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott – "vigyázz"-ban,
"tűz"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
"pszt"-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban,
meg abban,
megállt a kapualjban;
abban, ahogy a "halló"
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurráhkban, énekekben,
az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelten
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves,
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrban-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a tejút is már más:
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor:
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad:
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék;
vonat kereke, hallod,
rab vagy, rab, erre kattog:
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből?
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába,
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad,
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már,
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben,
így járunk vaksötétben,
s feszengünk kamarában,
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.

És hogy miről is maradunk le:

Szabadság
Szabadság
Kis irkalapjaimra
Padomra és a fákra
Homokra és a hóra
Felírlak én
Minden beírt papírra
Minden üres papírra
Ha nincs hamura kőre
Felírlak én
Ó képek aranyára
Harcosok fegyverére
Királyi koronákra
Felírlak én
Dzsungelre sivatagra
Fészekre rekettyésre
Zengő gyermekkoromra
Felírlak én
Az éj csudáira
Fehér cipó napokra
A mátka évszakokra
Felírlak én
Az elrongyolt egekre
A lápra mely penész nap
S tóra mely eleven hold
Felírlak én
Mezőre láthatárra
Szárnyra kelt madarakra
Árnyak malmaira
Felírlak én
A friss hajnali szélre
Tengerre és hajókra
A tébolyult csucsokra
Felírlak én
A habzó fellegekre
Verítékző viharra
A sűrű únt esőre
Felírlak én
Szikrázó villanásra
Tornyosuló szinekre
A meztelen valóra
Felírlak én
Az ébredő dülőkre
Kitáruló utakra
Szétáradó terekre
Felírlak én
A fényre mely kigyullad
A fényre mely elalszik
Sok régi otthonomra
Felírlak én
Szobámnak a tükörben
Kettészelt gyümölcsére
Ágyam üres héjára
Felírlak én
Nyalánk kis kutyusomra
A fülét hegyezőre
S balog mancsára is
Felírlak én
Ajtóm trambulinjára
Meghitt kis tárgyaimra
Az áldott lángu tűzre
Felírlak én
A nyíló női testre
Baráti homlokokra
És felém tárt kezekre
Felírlak én
Döbbenet ablakára
Figyelmes ajkivekre
A csönd fölé magasan
Felírlak én
Feldúlt rejtekeimre
Ledőlt fároszaimra
Búmnak merő falára
Felírlak én
A vágytalan hiányra
A meztelen magányra
A halál grádicsára
Felírlak én
A boldog gyógyulásra
A szétfoszló veszélyre
S emléktelen reményre
Felírlak én
S ez egy szó erejével
Kezdek el újra élni
Hogy rád ismerjek s neveden
Szólítsalak
Szabadság

Tisztelet Illyés Gyulának!

Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. november 22., szerda

ZAKLATÁS, ERŐSZAK — HATALOM — KÖZÖSSÉG

Elég régen írtam. Nem azért, mert nem történt semmi, csak a fontos dolgoknak „ülepednie” kell, mielőtt az ember – első felindulásból – reagál.
Nem kívánok most foglalkozni az eddig megnevesített elkövetőkkel és áldozatokkal. Különösen nem azokkal az esetekkel, amelyek adott esetben évtizedekkel ezelőtt történtek.
A magyar átlagemberek többsége ezekben az esetekben – úgy látszik – csak a botrányt látja, azon jól elcsámcsog, és felháborodva azon, hogy mi minden történik a világban — napirendre tér a történtek felett.
Holott a probléma ennél sokkal mélyebb, sokkal összetettebb.
Tisztázzuk először is az alapokat:
Van-e a társadalomban erkölcsileg konszenzus arról, hogy mit tekintünk zaklatásnak, az mikor fordul erőszakba? Mi számít zaklatásnak? Csak a fizikai elkövetés vagy a szóbeli verbális kitételek is annak számítanak?
Mert a téma nem arról szól, hogy ki, kinek, mikor tett egyértelmű vagy félreérthető mozdulatot, vagy verbális ajánlatot.
Az egész témakör nem személyekről, tettesekről és áldozatokról szól, hanem a társadalomnak a hozzáállásáról. Az erőszak egy bizonyos mértékben elválaszthatatlan a hatalomtól. És ez a hatalom az élet minden szintjén megjelenik. Mindenkinek van főnöke, mindenki „alattvaló” bizonyos mértékben.
A nagy kérdés az alattvalók és a hatalom viszonya. Mit engedhet meg magának egy „családfő” egy hagyományos családmodellben (Nota bene: érvényes-e még a „hagyományos” családmodell?), mit engedhet meg magának egy munkahelyi (kis vagy nagy) főnök? Mit engedhet meg magának egy nagyobb közösség vezetője?  A társadalom milyen magatartási követelményeket határoz meg vezetőinek? Meghatároz-e egyáltalán valamiféle etikai követelményt, és van-e arra lehetősége, hogy ezeket számon is kérje.
A zaklatás, az erőszak a mindennapi életben sokszor nem a maga fizikai valóságában jelenik meg, hanem verbálisan. Köteteket lehetne megtölteni történetekből a magából kivetkőzött „kisfőnök” nyomdafestéket nem tűrő ordibálásától a kis közösség előtti megalázásig. Ismerjük azt, amikor valamely ügy elrendezése érdekében a „hivatalhoz” fordulunk, ahol az ügyintéző néha bicskanyitogató modorban oktat ki bennünket (járatlanokat) a bürokrácia útvesztőiről. (Látens módon gyakorolja rajtunk a hatalmát, nem riadva vissza a néha sértő és megalázó kitételektől — pedig csak egy „szolga”, akinek az a munkája, hogy intézze a dolgokat, segítséget nyújtson. Ennek egy tágabb kiterjesztése, amikor bizonyos szolgáltatókról azt hisszük, hogy azok „hatóságok”.)
Mindez mutatja, hogy a társadalom miért ambivalens a fenti témával kapcsolatban.
Hankiss Elemér már a ’70-es években elemezte ezt a problémát. (Lásd: Hankiss Elemér: Diagnózisok 2. –Magvető Kiadó [Gyorsuló idő sorozat] 1986.) A sommás végeredmény: a társadalom alapattitűdje az alávetettség. Ennek történelmi hagyományai vannak. Kis hazánkban kimaradt az a több száz éves fejlődési fokozat, amely végeredménye a polgárság lett, a maga erkölcsével és önállóságával.
A magyar társadalom még a 20. század elején is csak egy-két nagyvárosában ismerte meg a polgári értékeket, ám az egész ország azt nem tette magáévá, vidéken megmarad a félfeudális rendszer, az igazi alattvalói lét.
Ezen nem sokat változtatott se Horthy-, se az azt követő szocialista rendszer sem. Igaz, akkor ezt eufemisztikusan „gondoskodó államnak” hívták, de a lényeg itt is a hatalom primátusa volt.
Ebben a helyzetben a rendszerváltás utáni demokrácia se sokat változtatott, mert nem adott igazán lehetőséget arra, hogy a polgári értékrendet elsajátítsa a társadalom (meg az eltelt 25 év se sok idő ehhez).
A hatalom befolyása a mindennapi életre folyamatosan meghatározó volt az elmúlt évszázadban, és az alávetettség attitűdje se változott sokat. A társadalom elitjében (itt mos a mértékadó értelmiségre gondolok elsősorban, nem a gazdasági és politikai hatalmat gyakorlókra) azonban már megindult egyfajta változás, különösen az EU-csatlakozás óta.
Lassan megindul egy polgáribb, az egyén felelősségét és integritását jobban figyelembe vevő morális gondolkodás.  Azt azonban még botorság hinni, hogy ez az egész magyar népességre igaz.
Nagyok a hiátusok e problémakör megítélésében, amit tükröztek az össze-vissza nyilatkozók mondatai. Néha szánalmas volt hallgatni, hogy mennyire félreértik a probléma lényegét.
Hosszas-hosszas nevelőmunka eredménye (óvodától a sírig) lehet egy olyan társadalmi morál kialakítása – amiben természetesen szerepelnie kell az államnak, intézményeinek –, amely elutasítja az emberi jogok és a személyes integritás mindenféle megsértését, de megmaradnak benne a klasszikus nemi szerepek. És ezt azért hangsúlyozom, mert ez nem zárja ki az Európában már elterjedőben levő gender elméletet.

Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. november 7., kedd

ÁTVERNEK MINKET — KIKÉREM MAGAMNAK, HOGY HÜLYÉNEK NÉZZENEK!

Közeledik a választás, az éppen aktuális hatalom ismét kijátssza a „nyugdíjas kártyát”. A mai hatalom a legrosszabb populista propagandával azt akarja bizonyítani, hogy soha nem látott nyugdíjemeléssel jár kedvében az időseknek.
A „nyugdíjprémium” a visszamenőleges juttatás stb mind-mind egy átverés része. Elsőre jól hangzik, de ha egy ici-picit „megkaparjuk” a felszínt, máris láthatóvá válik a kész átverés show.
A nyugdíjasok egy része sajnos megeszi ezt a propagandát, de vannak akik átlátnak a szitán, és kikérik maguknak, hogy őszülő fejükkel hülyének nézzék őket!
Mert mi is az igazság?
Azt szokták mondani, hogy a számok nem hazudnak.
A propagandával ellentétben a nyugdíjasok nem kapják meg azt a bizonyos egy százalékot, csak 0,8 százalékos „kompenzációt. A beígért „nyugdíjprémium” is maximalizált – bármekkora a nyugdíj összege, legfeljebb 12 ezer forint lehet a kifizetett összeg –, ez egy minimál nyugdíj esetén csak 4260 forint. A számítás ugyanis úgy történik, hogy a valós nyugdíj negyedét számítják alapnak, és ennek az összegnek a 0,6 százaléka a „prémium”!
A legszebb az egészben, hogy ez a juttatás, kifizetés nem számít bele a jövő évi emelés alapjába.
Az is a propaganda része, hogy 2010 óta folyamatos a nyugdíjak emelése, és ez meghaladja az előző szocialisták által adottak mértékét, tetézve azzal, hogy azok bűnösök még a 13.havi nyugdíjat is elvették.
Mi ezzel szemben a valóság?
A 13. havi nyugdíj az „adható” kategóriában volt, azt az akkori (Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai) kormányok hangsúlyozták is. Bajnai kormány a 2008-as válság hatásainak csökkentése érdekében szüntette meg a 13. havi nyugdíj kifizetését.
Ám, ha a statisztikákat nézzük (KSH) a válság előtti kormányok 16,3 százalékkal növelték a nyugdíjak reálértékét.
2010 után az Orbán kormány évente mindössze havi 3000 forinttal (2,6 százalékkal) emelte a nyugdíjak összegét. Az átlagnyugdíjak nominális értéke: 2013-ban 112 781.- Ft, 2014-ben 115 786.- Ft, 2015-ben 118 439.- Ft, 2016-ban 121 041.-Ft.
Az indexálás átalakítása (infláció követő indexálás a svájci rendszer helyett) eleve hátrányos helyzetbe hozta a nyugdíjasokat, hiszen az infláció meghatározása és befolyásolása egyértelműen a jegybank és a kormány tevékenységével van összefüggésben. (A kormány unortodox gazdaságpolitikája eredményeként az inflációt alacsonyan tartják.)
Forrás: Internet
Ez a hivatalos infláció azonban alapjában nem befolyásolja a lakossági fogyasztói árak növekedését.
A mellékelt ábrák mutatják a termékek árának változásait.
És ide tartozik még egy gondolatsor:
A nyugdíjas rétegek fokozatosan szakadnak le a társadalom más rétegeitől már csak azért is, mert amíg az elmúlt nyolc évben örvendetesen növekedett a minimálbér és a bérminimum (néha 10 százalékot is meghaladó mértékben), addig a nyugdíjak növekedése közelébe se ért ennek az aránynak. Így a két társadalmi csoport közötti jövedelmi olló folyamatosan nyílik. A nyugdíjban részesülők folyamatosan csúsznak lefelé.
A másik sokszor hallott és veszedelmesen populista érvelés, hogy a nyugdíjasok nem adóznak.
Ezúton is cáfolni kell ezt a bornírt véleményt. Magyarország költségvetési bevételei szempontjából a fogyasztási adókra épül. Azaz a bevételek szerint a legnagyobb tétel az ÁFA-ból keletkezik.
A nyugdíjasok bőven kiveszik részüket ebből, hiszen a nyugdíjakra kifizetett összegek gyakorlatilag átlag 25 százaléka kerül vissza a költségvetésbe, mint forgalmi adó.
Forrás:  Internet
Minden nyugdíjas – szerény fogyasztása ellenére – a kapott ellátásának negyedével támogatja az állami költségvetést. (Azért átlag 25%, mert a fogyasztásban szerepelnek olyan termékek, amelyek adótartalma kevesebb.)
A hatalom persze mindezt tudja, de számít arra, hogy a propagandája sikeres lesz, és az idősebb generáció – nagy része megfosztva az objektív tájékoztatás lehetőségétől – készpénznek veszi mindazt, amit az állami propagandagépezet harsog.
De azt hiszem, több a józanul gondolkodó idős ember, mint a megvezetettek sokasága. Bízom abban, hogy hülye szöveggel és néhány tízezer forinttal nem lehet befolyásolni őket a következő választáson. Az időseknek ugyanis sokkal fontosabb – adott esetben – gyerekeik és unokáik jövője, mint saját maguk egzisztenciális jelene.

Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. október 30., hétfő

ABSZURDISZTÁN

Örkény Istvánnak ma nem is kellene abszurdjait kitalálni, elég lenne, ha csak leírná mindazt, ami közelebbi, távolabbi környezetében megtörténik. Nem vágyom a híres szerző babérjaira, de nyomdokaiba lépve csak le kell írnom mindazt, ami körülvesz.
Például azt a töketlenkedést, amit ma az ellenzék művel, igen nehéz megérteni. Minden választópolgár, aki csak egy kicsit is érdeklődik a politika és a jövő évi választások iránt, továbbá tele van a hócipője a mai hatalommal, tudja, hogy az egyetlen módszer, ha közösen koordinált jelöltekkel veszi fel a versenyt a FIDESZ-szel szemben.
Olyan egyszerű ez, mint a faék! Így megnyerhetnek kb. 80-90 választókerületet, és többségbe kerülhetnek a parlamenti mandátumokat illetően. Az pedig, hogy ehhez milyen arányban járulnak hozzá a listás szavazatok nem csak a nyerési arányt javítják, de kimutatják azt a koalíciót is, amit meg kell kötni a kormányzás érdekében. No és itt jön az abszurd!
Kis támogatottságú pártocskák elhitetik magukkal, hogy fújhatják a passzátszelet, és önállóan alakíthatnak kormányt! Ez önmagában olyan nevetséges, hogy felbosszantja a választópolgárt!
(Lásd: Baló beszélgetés az RTL-n 2017. október 27-én) Amióta Ron Werber irányítja az LMP kampányát, nagyon negatív irányba fordult a politikai kommunikációja.
A másik abszurd helyzet az egész társadalom megosztottsága és morális értékvesztése. (Most szinte látom magam előtt az olvasókat, akinek a fejében megfordul a gondolat: „Na ez is a Marton-üggyel foglalkozik”.) Mindenkit megnyugtatok, nem (vagy csak nagyon elvontan, általánosságban).
Mi is a bajom? A társadalomnak az a tulajdonsága, hogy az egyének alkalmazkodnak a véleményformálókhoz (konformisták) már rég óta ismert szociológiai fogalom. Amilyen egy társadalom „elitje” véleményformálói, a hatalmat gyakorlói, olyan lesz az alsó szinteken az egyének viselkedése. Ha a hatalom agresszív, pökhendi és nincs tekintettel senkire és semmire, csak a saját hasznára, hatalmára törekszik, úgy ne csodálkozzunk, ha a legkisebb csoportokban is megjelenik ez az attitűd. Agresszív lesz a BKV pénztárosától kezdve mindenki, aki egy kis (pirinyó) vagy csak képzelt hatalommal rendelkezik.
Így aztán frusztrált lesz a társadalom. Csak egy konkrét példa: a kormány hatósági jogokkal ruházta fel a gázszolgáltatót (Fővárosi Gázművek Zrt.), aminek az lett a következménye, hogy a lakosság kiszolgáltatott lett a cégnek minden szempontból. Nem csak az „engedélyekért” kell fizetnie, hanem csak azokkal a szerelőkkel, kivitelezőkkel szerződhet, akik szintén szerződéses kapcsolatban vannak a szolgáltatóval.
A helyzet abszurd. Nem a fogyasztó (aki egyébként fizet a szolgáltatásért, annak fenntartásáért és az elhasznált energiahordozóért) joga megmondani, hogy kivel, mikor és hogyan akarja megvalósítani fejlesztési projektjeit, hanem a szolgáltató.  A kormányrendelet szerint a tervezéstől a kivitelezésig, de még egy egyszerű készülékcseréig is mindenbe beleszólhatnak.
A fogyasztó pedig, mint egy hatóságnak, ki van szolgáltatva. Ha nem fizet (sokszor irreális díjakat), akkor didereghet a lakásában és nem tudja megfőzni az ebédet a gyereknek.
Hogy mennyire anómiás állapotban van a társadalom, azt mutatja a Marton ügy is. A közösségi médiában megjelenő vélemények, cikkek (pro és kontra) vérmérsékletük szerint szidták a bűnöst és ajnározták az áldozatot. Közben elfeledkeztek a lényegről: ez nem két (vagy több) ember problémája, hanem az egész társadalomé! Ez az eset a hatalomról és az alávetettségről (mindennapi életünk gyakorlatáról) szól. Ezt megoldani azzal, hogy az egyiket elítéljük, a másikat vigasztaljuk — nem lehet.
Ha a magyar társadalom ki akar törni (évszázados) alávetettségéből, ahhoz polgárok, polgári tudat és hosszas oktatás és nevelés szüksége. Nem utolsó sorban pedig az, hogy a hatalomnak ne engedje meg a társadalom, hogy alávesse politikai önkényének.
De minderről egy szó esett! Ezért totálisan abszurd!
Ceterum censeo OV esse delendam!

2017. október 10., kedd

SZÉL ELLEN NEM LEHET… DE LEHET, CSAK OKOSAN!

Sugallja az Origo cikke. Mit mondjak a maga módján „logikusan vezeti le a dolgokat, de hát, ahogy mondani szokás, azért kilóg a lóláb!
Egyrészt azért, mert készpénznek veszi azt, ami még egyáltalán nincs így, másrészt azért, mert hiába a szép grafikonok, a nagy közvélemény kutatók eredményeit nem lehet ilyen módon összefésülni, mert más-más módszert alkalmaznak. Hiányzik a statisztikákból az a kb. egységesnek tekinthető (minden kutató gyakorlatilag egyformára méri) passzív választói tömeg, amely ma még a választásra jogosultak 41 százalékát teszi ki.
Azon gondolkodtam, hogy ilyet én is tudok!
Lássuk a saját gondolatkísérletet! Peremfeltételek: Minden demokratikus párt részvételével megszületik a megállapodás a közös jelöltek indulásáról, és minden párt saját listát állít.
A parlamentben 106 egyéni mandátum – és így ennyi egyéni választókerület – van. Ezekben kell közös jelölteket állítani, de ésszel!
Van kb. 35 olyan körzet, ahol, ha piros hó esik, akkor is a FIDESZ győz. Továbbá hat olyan körzet, ahol nehéz a Jobbikot megelőzni. Ez összesen 41 körzet. Marad még 65 körzet, ahol a nyerési lehetőség magas.
De a választási törvény azt is előírja, hogy egy pártnak csak akkor lehet listája, ha 27 egyéni körzetben és legalább 9 megyében állított jelöltet.
Ezt a demokratikus pártok könnyedén teljesíthetik, hiszen „büntetlenül” indíthatnak jelöltet a FIDESZ által biztosan uralt körzetekben. (Jobb esetben ezzel már teljesítik is a listaállítás feltételeit.)
Most jön az igazi megállapodást igénylő egyeztetés.
A fennmaradó 65 körzetben úgy kell kialakítani a megállapodást – és itt kell alárendelni a közös célnak a pártok egyéni érdekeit –, hogy minden párt rendelkezzen 6-6 biztos nyerő mandátummal. Erre azért van szükség, hogy a listás mandátumoktól függetlenül legyen képes frakciót alakítani. Ez összesen 36 VK. A fennmaradó körzeteket pedig a közvélemény kutatások szerinti támogatás alapján lehet szétosztani.
Így a Modell szerint: MSZP 6+11 egyéni választókörzet, a DK 6+9, az LMP 6+4, az Együtt 6+2, a PM 6+2, a MOMA 6+1.
Ebben az esetben, az egyéni körzetekben a választópolgár szavaz az egyeztetett jelöltre, a listás szavazatát pedig arra a pártra adja, amelyet preferál.
Az így kialakuló eredmény egyben tükrözi azt is, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak milyen a valós támogatottsága. Az egyéni és listás szavazatokkal, továbbá a töredék szavazatokkal a demokratikus ellenzék megszerezheti a parlamenti mandátumok többségét.
A szavazás eredménye után pedig kiderül, hogy milyen koalíció alakulhat.
Ennek a koalíciónak az elkövetkező ciklusban – nem csak 500 napja – lenne lehetősége a demokratikus állami intézményrendszer visszaállítására, az alkotmányosság megteremtésére.
Ezzel a programmal és egyeztetéssel bebizonyíthatnák a pártok, hogy valóban fontos számukra az ország. Még azt is elérhetnék, hogy az eddig bizonytalan szavazók nagy számban csatlakoznának hozzájuk, megértve céljaikat.
Ha ezt a modellt – vagy valami hasonlót – nem lépnek meg, úgy megvalósulhat az, amit az Origó cikkírója vizionál.
Ceterum censeo OV esse delandam!

2017. október 5., csütörtök

AZ ELMÚLT HÁROM NAPHOZ

Na kérem!
Politikai elemzők ide vagy oda, pártvezetők nyilatkozatai innen is, meg onnan is, mind-mind mellébeszélés.
Egyetlen dolog van: elválik a szar a májtól az elkövetkező egy hónapban. Kiderül, hogy ki, kinek a szekerét tolja, ki, kinek az érdekét nézi. Kiderül majd, ki nézi csak a sajátjai karrierjét, pártja "elveit és arcát", de az is, hogy ki nézi az ország érdekét és a választók akaratát. (Azokét is, akik eddig még sosem mentek el szavazni -- mert ők is választópolgárok, ők is ebben hazában élnek, ők is kárvallotai a mai hatalomnak.)
Meg kell ismételnem azt, amit szeptember 17-én írtam: a választás megoldásáról:

Tessenek figyelmesen elolvasni!
Ezt akarja a választók többsége!
Tessék tartani magukat hozzá!
Nem sumákolás, sem sunnyogás! Tettek kellenek!
Kooperált jelöltállítás. A listák pedig döntsék el az egyes pártok támogatottságát, erősorrendjét. Ez demokratikus.
Ha a pártok ettől a megmérettetéstől félnek, akkor nem érdemlik meg a szavazatokat!
Ceterum censeo OV esse delendam!