2010. július 12., hétfő

Fogalmak – amelyekkel nincs mit kezdeni


Olvasom a híreket, hallgatom a rádiót. Most éppen azt, hogy Szlovákiában a MKP (tévedések elkerülése végett: nem a Magyar Kommunista Párt, hanem MAGYAR KOALÍCIÓ PÁRTJA) magát a hatalomra lépett Radičova jobbközép kormányának parlamenten kívüli jobboldali ellenzékeként definiálta magát. Elgondolkodtam. Nem először. Politikai diskurzusaink során használt fogalmainkról.
Jó, rendben van. Van egy kétszázados beidegződésünk a Nagy Francia Forradalom (1789) óta, amelyek alapján meghatároztuk azt, hogy bizonyos politikai erők (programjaik alapján) milyen értékeket képviselnek. Így kerülnek a mindenkori virtuális (és valóságos) parlamenti patkók jobb vagy bal oldalára.
A gondolkodás valódi tárgya azonban az, hogy helytállóak-e ezek a fogalmak?
Kétszáz év nagy idő! Különösen az utolsó száz esztendő forgatta fel a világot fenekestől. A második és harmadik (ki hogyan számolja) technikai forradalom; a világháborúk és az azt követő helyi háborúk sokasága; a XX. század utolsó negyedének elképesztő tudományos és technikai fejlődése; a világ először kettészakadása (politikailag), majd három részre bomlása (gazdaságilag); az úgynevezett „fejlett világ” társadalmainak hihetetlen strukturális átalakulása… és folytathatnánk a sort!
Mindezek azt eredményezték, hogy olyan körülmények jöttek létre, amelyekről korábban nem álmodhattunk (vagy ha igen, az a science fiction körébe tartozott).
Hatalmas eredmények, gazdagság és megállapodottság az egyik oldalon, elképesztő szegénység, fel nem fogható nyomor és nélkülözés a másik póluson, középen pedig egy feltörekvő világ, amely egészen más szemmel és értékrenddel nézi glóbuszunkat.
Ezek a változások a jó öreg Európában – annak politikai, társadalmi életét leíró társadalomtudományokban – szinte semmi érdemleges változást nem hoztak. Pedig a változásokat érzékeljük. Itt vannak a saját életünk mindennapjaiban.
Mégsem! Csak azért sem vagyunk hajlandók megszabadulni jól bejáratott fogalmainktól.
Pedig érzékeljük, tapasztaljuk – és küzdünk is vele –, hogy egyre kevésbé alkalmasak arra, hogy leírjuk vele mai valóságunkat.
Gondoljunk csak bele: az elmúlt 20-25 évet a jelzős szerkezetek korának tekinthetjük a politikai életben. Nem munkáról beszélünk, hanem a „munka világáról”, nem munkásról van szó, hanem „munkavállalóról” és „alkalmazottról”. Már nem mezőgazdaságról és parasztról szól az elemzés, hanem az „agráriumról”. Sorolhatnánk még a példákat napestig.
Persze, szinte hallom az ellenérveket, hogy ezek csak manírok, finomkodások, a politológia új terminus technicus-ai.
A véleményem szerint nem! A problémát abban látom, hogy a XX. század második felétől oly robbanásszerűen változtak meg a társadalmi körülmények, amelyeket a társadalomtudomány fogalmi apparátusa nem volt képes követni. Nem keletkeztek új fogalmak az új körülményekre. A politikai elit és a társadalomtudomány (egyébként őrizve a tudományosság e területének konzervativizmusát) továbbra is használta a XVII-XIX század között született fogalmakat.
A baj csak az, hogy manapság elértünk egy olyan helyzethez, amikor a ma jelenségeit már képtelek vagyunk leírni a régi fogalmakkal.
Ha pedig leírni is képtelenek vagyunk, hogyan várjuk el magunktól, hogy értelmes válaszokat adjunk a kihívásokra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése