2011. február 4., péntek

FELÉLHETŐ JÖVŐ

Végérvényesen kirobbantották a hazai nyugdíjrendszer második pillérét. A rendszer ugyan még áll,– de minden kormányzati kommunikációval ellenétben – ám nem stabil, és minél több idő telik el, annál jobban fog inogni, egészen az összeomlásig.

Az elmúlt fél évben kétszer is foglalkoztam – más-más nézőpontból a témával. Most azt hiszem, újra kell, mert a közvéleményben egyre több fals információ terjed. Érdekes módon ezek megjelentek például a facebookon, azok között a megjegyzések és kívánságok között, amelyet a rajongók és az utálók juttattak el a miniszterelnöknek, évértékelő beszéde felkészülését segítendő.

Vegyük hát sorra a problémákat.

Nem rég az ÉS-ben jelent meg cikk a témával kapcsolatban Simonovits András tollából. Nem kívánok vitatkozni a cikkben leírt stratégiátlanságról. Ebben a szerzőnek tökéletesen igaza van. Mint ahogy abban is, hogy sürgősen ki kell dolgozni egy fenntartható – és az érintetteknek valódi anyagi biztonságot adó – nyugdíjrendszert. Kevéssé vigasztalhat bennünket, hogy szerte Európában nem látni követhető példát és mintát.
Az már látszik, hogy a második pillér eltörlése nem fogja beváltani a hozzáfűzött reményeket. Kevesebb összeg vándorol a költségvetésbe és a nyugdíjalapokba, mint amennyire számított a kormány. A probléma tehát megmarad, még mindig nem lehet tisztán látni, hogy 15-20 év múlva nyugdíjba vonulók milyen feltételekkel, milyen módon kaphatják meg járandóságukat.

A korfa

A kormány álláspontja szerint növelni kell a születésszámokat, mert csak így biztosítható, hogy a jövőben is elegendő járulékfizető legyen, biztosítva az akkori idősek ellátását.
Ez egy alapvetően téves szemlélet. Két okból is:
Az első, hogy már ma is túlnépesedési válsággal néz szembe a világ. Lassan egy negyedszázada figyelmeztetnek a tudósok, hogy ha az emberiség létszáma ilyen arányban növekszik, úgy hamarabb elfogynak az életlehetőséget biztosító források, semmint a generációk megöregednek.




A Föld népességének növekedése







A városlakók arányának növekedése.





A magyar korfát vizsgálva látható, hogy milyen nagy az eltolódás az időskorúak javára. Látható a 2005-ös korfán is, hogy az elkövetkező 20 évben az idősebb generációk jelentős többségben lesznek a fiatalokkal szemben. Ezt a tendenciát erősíti a születések és a halálozások közötti különbség, amely tartós tendencia már évek óta.
Elképzelhető-e, hogy ez a tendencia megváltozzon? Kevéssé.
Várható-e, hogy az elkövetkező 40-50 évben nagyobb számú munkavállaló lépjen be a rendszerbe, hogy az fenntartható és finanszírozható legyen. Még kevésbé!

Lehetséges megoldás

A legtöbb – nyugdíjrendszerekkel és finanszírozással foglalkozó – tanulmány alapvető problémája, hogy nem számol néhány tényezővel. Csak a népesedési adatokat veszik figyelembe, és a várható (a jelenből származtatott) keresetek utáni járulékokkal számolja a jövő nyugdíjasainak ellátását.
Ennek a gondolkodásnak az a problémája, hogy nem számol globális trendekkel.
Nem számol azzal, hogy 20–50 év múlva egészen más népesedési trendekkel kell számolni. Nem megkerülhető a népesség csökkentése. Ez Európában és a fejlett államokban az adatok szerint „magától” – természetesen a külső társadalmi körülmények változása okán – bekövetkezik. A fejlődő világban már más a helyzet. Ám itt is különbözőek a fékező módszerek, az adott társadalom vallási és egyéb hagyományainak figyelembe vételével. Kína például drasztikus törvényi és gazdasági szabályozással próbálja orvosolni ezt a problémát, aminek a következménye már érezhető napjainkban, kevesebb a nő, mint a férfi.
A mostani előrejelzések nem számolnak azzal, hogy a jövőben csökkenni fog az alkalmazottak (járulékfizetők) száma a tudományos és technológiai fejlesztéseknek köszönhetően. Ez a tendencia már közel negyedszázada tart. Nem véletlen, hogy még a legfejlettebb államokban sem sikerül 70-75 százalék fölé vinni a munkaképes lakosságra számított aktívak arányát.

A jövő tehát nem csak pénzügyileg kétséges.

Csak abban az esetben lehet megoldani a problémát, ha a társadalmi szolidaritás elvét kiterjesztjük. Nem csak az egyénnek és a társadalomnak kell részt vennie az idősek gondozásában és ellátásában, hanem az államnak is, és minden olyan társadalmi szereplőnek, amelyek előállítják a társadalom számára szükséges anyagi javakat.
Ez egy nagyon összetett – a mai társadalmak elosztási rendszerét gyökeresen átalakító – folyamat, amely valószínűleg fő témája lesz az előttünk álló két évtizednek.

Több időnk ugyanis nincs!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése