2011. március 2., szerda

Quo vadis servum pecus?

Vagy csak ülsz otthonodban és bámulod a svájci frank hitelre vett LCD televíziód? Nézed, amint országunk nagyjai megjelennek a képernyőn és a legnagyobb nyugalommal, hittel és tiszta tekintettel mondják orcádba a bornírtságaikat?

Persze, tudom! Utána majd jön a kedvenc sorozat és a Való Világ, amely elfeledteti veled az igazi való világot, ahol valami egészen más van, mint amit ígérgetnek a parlament széksoraiból.
Ma újra drágult minden, még akkor is, ha közvetlenül nem érzékelted, mert éppen nem akartál cukrot venni kedvenc üzletedben. A zsemle (még) nem lett drágább. Ám a cukros gondola már üres, tudatva, hogy legközelebb már nem azt az árcédulát találod rajta, mint tegnap.
Bejelentette a kormány a bűvös csomagot. Tényleg bűvös. Semmi nem az benne, aminek látszik. Elhangzanak szavak, és mögöttük – szigorúan zárt körben – az értelmezés. Lehet elemezgetni mondatokat, lehet áttekinteni akcióterveket. Sok szó és kevés konkrétum, még a dátummal megjelölt cselekvések is az időhúzásról tanúskodnak.
De azért van rés a falon. (Ebben az országban ne lenne!!!) Ez egy kis ország! Itt szinte mindenki ismer mindenkit! Itt nincsenek titkok — legalább is 24 órán túl.
Kiderülnek a turpisságok, ám ezek lassan már meg sem érintik a polgárt. Csendes magányában – kiszolgáltatottságában, elektronikus poloskákkal körülvéve – szigorúan a négy fal között elmélkedik arról, hogy ismét elvesztegetett egy jó évet, és a bizalmával bizony megint rútul visszaéltek.
Mert megint nem jön el a Kánaán – mint ahogyan Godot sem –, és immáron a hetedik bőrt kezdik lehúzni róla, mint arról a bizonyos rókáról.
Az alagút vége nem látszik, bár az elmúlt években mindig azzal biztatott a jelenlegi kormányzat – igaz, akkor ellenzékben volt, és mondhatott felelőtlenül akármit –, hogy ha majd hatalomra kerül úgy gyorsan kiérünk majd a fényre.
Most úgy néz ki, hogy ez a vonat bizony bennragadt az alagútban, elfogyott az üzemanyag. Nincs is ezen mit csodálkozni, hiszen az átlagpolgár már kétszer is meggondolja, hogy elmenjen a vidéki rokonokhoz, mert nem igen telik a 370 forintos benzinre. A gázolaj is drága, nem jut a mozdony feltöltésére.
Ül a polgár a fenekén és csodálkozik. Vagy nem is érti, hogy mi történik körülötte.
Nem foglalkozott különösebben azzal, hogy lebontották körülötte a demokratikus intézményeket. Nem érintette közvetlenül, hogy állampolgárságot kapnak a határon túliak. Nem érdekelte különösképpen, hogy átalakították a választási törvényt — el sem ment szavazni. Vagy ha elment, úgy a leghangosabbra szavazott, mert azok meg akarják szüntetni a lopásokat. Igaz, különösebben nem tudta, hogy kik és mit loptak, de ezt a hiátust a média bőségesen tálalta neki. Így a hallott összegeket összevetve minimálbérével, az asztalra csapott. És szavazott. Csak azt nem tudta, hogy mire.
Nem foglalkozott az átlagpolgár azzal sem, hogy megkurtították az Alkotmánybíróság jogköreit. Nem érdekelte. Soha nem volt személyesen dolga ezzel az intézménnyel. meg különben is olyan furcsa nyelven beszélnek, hogy tolmács kell hozzá.
Nem foglalkozott az átlagpolgár azzal sem, hogy csökkentették az adókat. Eleinte jó ötletnek tűnt. Majd több marad a zsebében – mondták a szirénhangok. És elhitte.
Manapság azonban az átlagpolgár – a fentiek szerint – ücsörög otthon, és szívja a fogát. Meg csendesen – még! – káromkodik.
Februárra ugyanis kiderült: elkonfiskálták a nyugdíj megtakarításait, és olyan választás elé állították, amelynek nincs jó megoldása. Presszionálták először ezért, hogy lépjen vissza. Presszionálták másodszorra, hogy megfigyelhető legyen, mert különben elveszti az állását. Csendesen rádöbbent arra, hogy ez utóbbi beleegyező nyilatkozattal azt is megengedte, hogy az egész családja, ismeretségi köre is a hivatalos kíváncsiskodók prédájává váljon. Legutóbb pedig cinikusan közölték vele, hogy nincs és nem is lesz joga arra, hogy alkotmányos jogainak érdekében az AB-hoz forduljon.

Manapság pedig azzal kell szembesülnie Átlag Embernek, hogy már a jövője sem olyan rózsás, mint ahogyan azt ígérték neki.
A képébe vágták – persze burkoltan –, nem biztos, hogy lesz nyugdíjad. Képébe vágták, hogy hiába dolgozott egy életen át, lefaragják azokat a kedvezményeket, amelyeket az előtte járó „szerencsésebb” nemzedékek megkaptak.
És még nincs vége! A „zember” most még csak ül, és morog. Csapkodja az asztalt tehetetlen idegességében. Most még csak a négy fal között.
De egyszer ki fog lépni saját maga teremtette elszigeteltségéből!
És hogy akkor mi lesz? Ki tudja?

1 megjegyzés:

  1. Kedves Greenbrain!

    Utólagos engedelmeddel a vendégoldalamon közkinccsé tettelek!
    Ha kifogásod lenne ellene, tudod, hol találsz!

    Köszönöm!

    PuPu

    VálaszTörlés