2011. június 7., kedd

LEMERÜLNI? — AKKOR MEGFULLAD A SZABADSÁG!


Nagyon sokat hallom mostanság, hogy normális ember „lemerül”, kibekkeli a mostanság járó rossz időket. Lehetséges, hogy ez jó taktika – bevált Antall József esetében is, csak egy kicsit hosszú időn át tartott –, ám kevéssé hatásos. Nem jó az egyénnek sem – mert mindig az a várakozás… Nem jó a társadalomnak sem, mert a sok „alámerült” egyén, visszavonulva a privát szférába, csak a közömbösséget és a politikától való elfordulást erősíti.
Valószínű, hogy ez a taktika kevéssé stresszes, nem emeli a vérnyomást és az adrenalin szintet közvetlenül. Az apolitikus egyén tulajdonképpen önző. Saját kényelmét, pillanatnyi érdekét (jó közérzetét) tekinti elsődlegesnek, nem lát tovább az orránál.
Nem veszi észre, hogy inaktivitása azt eredményezi, hogy a helyzet tovább „fokozódik”. Azzal, hogy véleményét elhallgatja – mert azért van neki –, azzal tulajdonképpen utat nyit a gátlástalanságnak és korlátot nem ismerő hatalomnak.
A hatalom pedig kihasználva a helyzetet, újabb és újabb területeket kebelez be, fokozatosan kisajátítja a mindennapok apró részleteit is a biztonságra hivatkozva. Ez pedig csak egy „látszat biztonságot” eredményez, mert az eddig elért jogokat, szabadságokat zabálja fel azzal az ürüggyel, hogy rendet teremt.
Ha a közösség – az egyének összessége – eltűri, hogy fokozatosan korlátozzák szabadságait, az alkotmánytól a közintézmények csonkításán át a munkatörvénykönyvének legutóbbi módosításáig, akkor kiszolgáltatott helyzetbe kerül. És bármilyen furcsán is hangzik, e kiszolgáltatottság oka maga az egyén, aki nem fejezi ki véleményét, aki inkább visszahúzódik.
A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy az ország felnőtt lakosságának (választópolgárainak) több mint fele elutasítja a mostani politikai eliteket. Ezt támasztják alá az elmúlt hetek időközi választási eredményei. Gyalázatosan alacsony részvételi arányokkal győzött a kormánypárt. Mindezt ki is használta bőséges kommunikációval arra, hogy megerősítse tudatunkban – szinte már parttalan – támogatottságát.
Tapasztalhatunk néhány virtuális fórumot – mint amilyen ez a blog is –, ahol némelyek kiabálnak a mozdíthatatlanság ellen. Márpedig úgy látszik, mindez pusztába kiáltott szó. Némelyek internetes közösségekben fejtik ki véleményüket. Ám ezek elenyészőek a lemerültek sokaságához képest.
Ugyanakkor mindenki érzi, hogy lassan a bőrére megy a játék.
A törvénykezés egyre másra hoz olyan jogszabályokat, amelyek közvetlenül érintik az egyéneket. Nyugdíjak megvonása, olyan új szabályok bevezetése, amelyek – látszólag – a kibontakozás felé terelik ezt a kis országot, a valóságban azonban a problémákat egy távoli időbe (20-30 évre) tolják el. Olyan megoldásoknak vagyunk szemtanúi és elszenvedői, amikről korábban is azt hittük, nem lehetségesek.
Bebizonyosodott: ha nincsenek fékek, minden lehetséges, sőt…
Márpedig rá kellene ébrednünk arra, hogy a fékek és korlátok nem csak a jogállamiság intézményrendszereiben vannak. Azok csak abban az esetben működőképesek, ha az egyének – az ország polgárai – ki is követelik e jogi és intézményi feltételek működését.
A fékek, tulajdonképpen, saját magunk vagyunk. Azzal, hogy kiköveteljük azokat.
A hatalom abban érdekelt, hogy minél jobban kiterjessze hatáskörét. Ha ebben nem talál érdemi ellenállásra, akkor törvényszerűen jut el a diktatúra – vagy autokrácia – valamely formájáig. Ha nem találkozik számottevő ellenállással, úgy féktelen vonat módjára robog, gázol át a társadalmon, elsöpörve az útjából mindent és mindenkit.
Eltelt egy év.
Elég már a hezitálásból. Ideje behúzni a fékeket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése