2011. augusztus 20., szombat

ELMÚLT EGY ÉV…

Elmúlt egy év… — énekli Koncz Zsuzsa. Tényleg, hová lett az édes nyár, …az ígéretek? Mert csak azt lehet látni, hogy „Az élet nem áll meg soha, a végtelen tánc, Akárhogy táncolhatsz, csak körbe jársz.”

Valahogy így lehet értékelni az elmúlt nyolc hónapot. Teljesítményt alig. A nemzeti összefogás kormánya oly halovány, hogy azt már alulmúlni nem nagyon lehet.
És ezen nem segít az sem, hogy Magyarország volt az EU soros elnöke. Ezt a féléves lehetőséget is úgy puskázta el ez a kormány, amennyire bírta.
Nem részletezem, kivesézték ez már a médiában elégszer.

De a haza pályán sem tudtak érdemit nyújtani. Nagyon úgy néz ki ez az egész, mint a példabeszéd a kisgyerekről. Arról faggatják a felnőttek, mit tud.

– Tudsz úszni?
– Hát persze! – hangzik a magabiztos válasz
– Tudsz számolni?
– Naná!
– Tudsz olvasni!
– Azt nem – szól a kölyök bizonytalanul.
– Hogy-hogy? Ha ennyi mindent tudsz, ezt mért nem?
– Mert már próbáltam, és nem ment – így a felelet.

Valahogy ilyennek lehet látni a mostani kormányt. Úgy csinál, mint aki ért hozzá, fennen is hangoztatja ezt, de valahogy nem sikerül.
A sok látszatintézkedés és kommunikációs fogás elfedi még azt a nagy ürességet, ami a paravánok mögött van.
Gondoljuk csak végig, mi mindennel ültettek fel bennünket az elmúlt hónapok során. Csak a leglényegesebbek a sokak közül.
A svájci frank árfolyama ugyan az elmúlt hónapokban ugrott az egekig a nemzetközi pénzügyi piacon, de épelméjű közgazdászok már tavaly ősz óta mondogatják, hogy az adósságválság „menekülésre” készteti majd a pénzt, a tőkét. Várható volt a helvét deviza és az euró egymáshoz közeledése. Várható volt, hogy ez milyen következménnyel jár a hazai hitelesekre és bankokra.
Persze a kormány nem fordulhatott idén már bankokhoz, hiszen minden erkölcsi potenciálját, tárgyalási tőkéjét elvesztette, amikor csak úgy ukk-mukk-fukk a nyakukba lőcsölte a bankadót, és beállította őket minden baj okozójának.
Így nem tárgyalhat érdemben a bankokkal, sőt arra sincs lehetősége, hogy olyan szabályokat alkosson, amelyekkel kezelhető lenne a probléma, és amit a bankok is elfogadnának.
Így nem maradt más számukra, mint a nevetséges árfolyam stabilizálás és a felhalmozott törlesztés különbözet kamatainak határok közé szorítása. Ez nem más, mint a probléma eltolása, és egyben nagyobbá dagasztása, természetesen az adósok terhére.
Két húzásuk pedig ellentétes volt minden józan számítással és stratégiával. A kettő persze szorosan összefüggött egymással. Felhasználták azt az 500 milliárdot, amit az előző kormány nem hívott le az IMF készenléti hiteléből, és ezen a pénzen MOL részvényeket vettek. Vesztettek is rajta vagy 130 milliárdot néhány hét alatt. De mint tudjuk így mulat egy magyar úr, különösen, ha az adófizetők pénzéről van szó.
Nem lehet tudni pontosan, hogy mi lett a sorsa annak a 3000 milliárdnak, amit a magánnyugdíj-pénztárakból eistandoltak. Az biztos, hogy ebből 450 milliárd folyó kiadásokra ment el.
Felrúgták a közmunkaprogramokat. Ma kevesebb embert foglalkoztatnak, kevesebb bérért. Még a közmunkatáborok rémképe is felvetődött, de hamar lekerült a napirendről, hiszen olyan abszurd volt. Valahol, a minisztériumok legmélyén, akadhatott néhány szakértő, aki – saját egzisztenciáját is veszélyeztetve – elmagyarázta, hogy mitől kivitelezhetetlen ez az agyament tervezet.
Elhitették velünk, hogy ezután a „keleti szél” duzzasztja majd vitorláinkat. Nagy csinnadrattával – és némi rendőri túlkapással – fogadták a kínai miniszterelnököt. Beruházásokról, komoly tőkeinjekciókról szóltak az első hírek. Aztán néma csönd. Mára kiderült, hogy csak szándéknyilatkozatok születtek, amelyek mögött még meg sem jelentek a konkrétumok. A lufi kipukkant. Most éppen az LMP volt, amelyik kiszúrta.
A legközelebbi hírek persze arról szólnak majd, hogy lám-lám, milyen okos a mi miniszterelnökünk, mert már Angela Merkel és Nicolas Sarkozy is azt fontolgatja, hogy az európai országok is vezessék be Orbán Viktor szüleményét, a törvényben szabályozott adósságplafont. Nos, ha ez megtörténik – amit nem nagyon hiszek, bár előfordulhat – akkor a FIDESZ eddig nem látott propagandát indít vezérük bölcsességét dicsérendő.
Nem történt érdemleges gazdaságélénkítő program. A támogatások és a pályáztatások befagyasztva már több mint egy éve. Majd ekkor, majd akkor, hangzik el kormányszintről. Először tavaszra ígérték, most éppen ott tartunk, hogy szeptemberre lesznek új kiírások.
Bár a nyár politikai uborkaszezonnak számított eddig Európában – a fű nem nőtt –, de az idei évszak felülírta ezt. A gazdasági válság második hulláma, kiegészülve az euró válságával soha nem látott aktivitást váltott ki az unió politikusaiból.
Mindez a magyar kormányt nem ösztökélte arra, hogy esetlegesen felülvizsgálja eddigi semmittevését. Nem képesek reagálni a fejleményekre.
Hajlamos vagyok elhinni – bár ez olyan képtelennek tűnt első hallásra – Lengyel László értékelését,
(ATV, Magánbeszélgetés, 2011. augusztus 19.)
miszerint ennek a kormánynak nincs stratégiája, de még elképzelése sem. Nem látnak tovább az orruknál, konkrétan két hétnél nagyobb időtávra képtelenek tervezni. Meg is látszik a költségvetésen, amelynek hiánycélját augusztus végére teljesítik is. És hol van még az év vége?
Míg a kormány tehetetlenkedik – jól példázza ezt Orbán Viktor legutóbbi szereplése, amikor a konkrét intézkedéseket szeptemberre ígérte, a frakcióülés után –, nem cselekszik. Pedig nem a frakciónak kellene döntenie rapid kérdésekben, hanem a kormánynak, hiszen azért van.
A FIDESZ törvénygyára persze teljes erőből dolgozik, az ostobábbnál ostobább törvényeket szavaznak meg szakmányban, a munka törvénykönyvének módosításától, a társadalmi (civil) szervezetekről szóló új törvényig. Hogy a többit már ne is említsük.
A törvényelőkészítő munkát is a kapkodás és az ötletelés jellemzi. Hoffmann Rózsa ámokfutása oktatási ügyekben, Szőcs Géza és Andy Vajna dúlása a filmgyártásban és finanszírozásban, csak a legjellemzőbb esetei annak, hogy a kormány és a szakmaiság milyen távol állnak egymástól. De ezek kapcsán említhetnénk a közigazgatás átalakításáról megjelent elképzeléseket, a járások visszaállításáról, az önkormányzatiság megcsonkításáról.
Mindezeket pedig egy sikerpropaganda kíséri, oly mértékű mókusvakítás, hogy az átlagember szeme előtt már a kaleidoszkóp színes lemezkéi formálnak alakzatot. Aki józan ésszel értékeli a hozott intézkedéseket és a tervezetteket, kénytelen megállapítani, hogy nagyon nagy baj van.
Az átlagember pedig néha nehezen látja át mindezt. Elhiszi a torz tájékoztatás által sugalltakat, és azt hiszi, mindez érette történik. Bár egyre többen veszik észre – a pénztárcájukon, a szűkülő munkalehetőségeken, a lassan, de biztosan emelkedő árakon –, hogy valami nincs rendben.
Ezt az országot nem jó kezek irányítják. A kapitány vagy részeg, vagy nem tud hajót vezetni. Az, hogy még nem futottunk zátonyra és nem merültünk el, az a szerencsén, és még néhány – nem látható, kormos, de hozzáértő – gépészen múlt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése