2011. november 7., hétfő

Háry 2 in 1

Sokáig gondolkodtam, hogy ennek a postnak a Hoffmann meséi címet plagizáljam el, de Offenbach operájának tartalma nem illene a mondanivalómhoz. Bár abban is a magcsalás játssza a fő szerepet, de mégsem passzol napjaink hazudozásaihoz.

Az a polgár, aki csak egy icipicit is hallgat józan eszére, és hajlandó arra a fáradságra, hogy belegondoljon a regnáló kormány intézkedéseibe – sőt, esetleg arra vetemedik, hogy utána nézzen dolgaik egy kis részének – már ami nyilvánosságra kerül –, elképed, és kikéri magának, hogy ennyi szemenszedett hazugsággal traktálják napról napra.
Azzal lassan kis hazánkban mindenki tisztában van, hogy a Matolcsy György nevével fémjelzett gazdaságpolitika látványosan csődöt mondott. Az is érzi már a legtöbb ember, hogy bizony a Nemzeti Együttműködés Rendszere is akadozik, hiszen – ha a kommunikációban nincsenek is megszorítások – egyre jobban meg kell húzni azt a bizonyos nadrágszíjat. (Olcsó poén, de van hozzá egy Szíjjártónk is!)

A szög azonban ma már kibújt a zsákból.

Maga a miniszterelnök jelentette be, hogy a 2012-es költségvetésben a mozgástér nulla. Azaz nincs pénz semmire, továbbá csak akkor valósulhatnak meg a célok, ha legalább egyszázalékos növekedést produkál az ország.
Persze mindez nem előzmény nélkül való. Nem idézem most ide az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai vitáit – az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésétől, az IMF kialkolbólintásán át, a bank- és szektoriális adókig, az eistandolásig –, unásig ismerjük őket. És ami a lényeg: a hétköznapi emberek sokaságának az ott elhangzott érvek kínaiul vannak, hiszen nem értik a fiskális nyelvezetet.
Azt azonban szinte mindenki tudja már – vagy legalább is érzi –, hogy valami nagyon nincs jól. A kormány és a törvénykezés egyre több olyan helyre tolakszik be, ahol semmi keresnivalója nincs. A mai – még régi – alkotmánymódosításával pedig leplezetlenül beismerte, hogy vissza kívánja állítani a mindenható állam hegemóniáját. Az önkormányzati vagyonok „államosításának” lehetősége valóban nagy falat! Ha valaki azt mondta volna nem oly régen, hogy ebben az országban nincs mit ellopni, ki kell hogy józanodjon. A hitelekkel terhelt önkormányzati vagyon néhány jó húzással landolhat az állami vagyonkezelőnél. Mint ahogyan most a Rába NyRt is.
A nagy kérdés, hogy mit kezd ezzel a vagyonnal – ingatlanok, intézmények ingó és tárgyi eszközei, közintézmények (múzeumok, gyűjtemények) – az állam? Valószínű, hogy az első időben megpróbálja üzemeltetni azokat, hiszen az ígérete erre szól. Ám kis idő múlva ráébred majd, hogy ehhez nincsenek meg a megfelelő forrásai. Se anyagiakban, se szellemiekben.
Így – bár ne lenne igazam –, ezek a vagyonelemek előbb-utóbb újra magánkezekbe vándorolnak. Ebből pedig szépen gyarapodhat az éppen megvenni kívánt klientúra.
Vannak a hazai közéletben olyanok, akik nem kívánnak ebben szerepet játszani. Azoknak ma nincs más lehetőségük, mint feladják posztjukat, és tiltakoznak.
Ám a hatalom ezt nem jelzésként fogja fel, hanem – mintegy felsóhajtva, hogy ezzel sem nekik kell foglalkozni – örömmel fogadja el; eggyel kevesebb embert kell kirúgni, elmennek „ezek” maguktól is.
Miközben a politika színterén a hazudozás folyik tovább. Kiáll a miniszterelnök, és látszólag a legnagyobb lelki nyugalommal mondja a szemünkbe, hogy mindez értünk van, a magyarságért teszi mindezt.
Mint Háry János mesél mindenféle csodás dolgot, elámítva hallgatóit. De már Garai is jelzi, hogy a hős huszár meséjét csak élvezettel hallgatta a falu népsége, de tulajdonképpen szavát sem hitték.
Nos, mai Háry Jánosunk szavait még issza megtévesztett közönsége. Minden lépését igaznak és megkérdőjelezhetetlennek fogják fel.
De nézzünk egy kicsit túl azon a mindent elárasztó szóözönön, ami körülvesz bennünket.
Az Önkormányzatoktól záros határidőn belül elveszik a következőket: iskolák, egészségügyi intézmények, múzeumok, gyűjtemények. Természetesen az üzemeltetés mellett állami kézbe kerülnek maguk az épületek, az intézmények, azaz a vagyon. Az így kiüresedő önkormányzatok támogatása is csökkenni fog, hiszen „nem kell költenetek” sem erre, sem arra. Az amúgy is forráshiányos önkormányzatokat pedig további jövedelmüktől fosztják meg az adórendszer átalakításával. (Emlékezzünk csak: az iparűzési adó átalakításával jó néhány kisvárost küldtek padlóra.)
Aztán majd ráteszi az állam ez egyéb bevételekre is a kezét. Nem csodálkoznék azon, hogy ha – nem is rövid időn belül – magát az önkormányzatiságot silányítanák egyszerű állami hivatallá, amelynek megmaradó feladata a lakcímkártyák kiállítása, és egyéb adminisztratív feladatok ellátása lenne. Önállósága ezzel a nullára redukálódna. A nemzeti Együttműködés Rendszerében ez így van jól, hiszen mindez a „zemberek” érdekeit szolgálja.

A távlati cél: mindent állami ellenőrzés alá vonni. Minden önállóságot megszüntetni.
Háry János tehát hazudozik a nép előtt, miközben jó sameszai pedig megteremtik mindennek „törvényes” hátterét.
Hiszen törvény már – ne legyenek illúzióink, meg fogják szavazni – a nyugdíjjárulékok átalakítása szolidaritási adóvá. Szebben szólva: megfosztják a fizetőket attól a joguktól, hogy évtizedeken át leperkált forintjaikért valamire is jogosultak legyenek. Majd kapnak valamiféle „alapnyugdíjat” és ellátást, ami persze köszönő viszonyban sem lesz eddigi megtakarításaikkal. És ami a legpikánsabb az egészben, hogy nem is emelhetnek szót mindezért, hiszen az adójövedelmeket a mindenkori kormány saját politikája szerint oszthatja el. Ha ebbe nem fér bele a tisztességes nyugdíj, akkor nem lesz.
Ideje lenne már, hogy átlássák az emberek azoknak a törvénykezési aktusoknak a folyományait, amelyet a mai kormánypárt végez. Ugyanis, ha ez a társadalom ezt nagyon gyorsan nem fogja fel, úgy egy-két év múlva olyan helyzetben találja magát, amelyből nem vagy csak a legnagyobb nehézségek – generációs idő elteltével – talál kiutat.


1 megjegyzés:

  1. Bár, ne lenne igazad. Cikked nem jóslásnak szántad, bár ha ma ismét elolvassuk, azt látjuk mintha a jövőbelátást gyakoroltad volna. Gy

    VálaszTörlés