2012. január 4., szerda

HÁNY POFON KELL MÉG?

Olvasva a mai nemzetközi sajtóban megjelent, kis hazánkkal foglalkozó írásokat, az jut eszembe, amikor gyermekem togyogós korban volt. Az éppen nyiladozó – mindent megismerni akaró – gyermeki értelem az ismeretlen kipróbálásra késztette a srácot. Hiába volt minden szülői figyelmeztetés, hiába volt minden óvó szó, ami felkeltette érdeklődését, azt nem hagyta el, a próbálkozásait rendületlenül folytatta. Így volt ez mindennel, többek között az olajkályhával is. Az egyszerre két szobát fűtő Mekalor – idősebb olvasóim bizonyára emlékeznek e szerkezetre – külső zománcos borítás bizony forró volt, nem állta az ember keze.

Sertepertélt a kályha körül a gyerek, minden áron meg akarta fogni. Már csak ezért is, hogy ellenőrizze: a szülői figyelmeztetés valós-e? Hiába volt a sokszori: „vigyázz forró!” intés. Térült-fordult, és két kis tenyerét bizony hozzányomta a kályha oldalához. El is kapta azon nyomban, és iszkiri a szobájába. Nem volt hangos sírás-rívás, csak halk hüppögés. Anyja persze rohant utána, csillapítani a kis ujjak végén keletkezett fájdalmat, hűteni az érzékeny bőrt. A gyerek néhány csekély vízhólyaggal megúszta az affért. Ám a továbbiakban úgy kerülte az olajkályhát, mint ördög a tömjénfüstöt. Más hozadéka is volt a dolognak: többé nem „ellenőrizte”, ha valamitől tiltották, vagy óvták.

Nem is értem a mai kormányt.

Számtalan figyelmeztetést kaptak, kapnak úton útfélen. Mégis úgy viselkednek, mint a gyerek. Szeretnék ellenőrizni, hogy amit ígérnek, az megvalósul-e?
Novemberi blogomban – a fene egye meg, már megint az a jóslás! – leírtam, mi várható, ha a kormány nem teszi meg azokat a gazdaságpolitikai lépéseket, ami az ország stabilitását szolgálja. Hát most bejött.
A mai gazdaságpolitikai hírek szerint a magyar állampapírok CDS felára az egekben. Ez persze magával rántja az euró/forint árfolyamot is, amely soha nem látott mélypontot ért el. Ha mindez nem lenne elég, a világ vezető lapjai is komoly kritikákat fogalmaznak meg a magyar politikai vezetéssel szemben — érdekes módon annak továbbélése érdekében.
A hazai kormányzati reagálásokról nincs sok információnk.
Az viszont nyilvánosságra került, hogy az Európai Unió január 11-i Biztosi Ülése elé négy vaskos magyar dosszié is kerül. Egyikben sem az ország dicséretéről szóló passzusok vannak.
Hiába a hazai propaganda, hogy minden törvényünk EU-konform, ezt – úgy látszik – másként értékelik szövetségeseink.
Elmegyünk a falig. Csakhogy ezt a falat már nem nagyon lehet áttörni. Ha mégis megpróbálja a kormány, úgy annak a következménye súlyosabb lesz az országra nézve, mint az athéni válság a görögökre. Amíg ugyanis ez utóbbiakat az egész unió segíti abban, hogy elkerüljék az államcsődöt, addig ezt Magyarországgal nem biztos, hogy megteszik. Nem azért, mert kis hazánk kevéssé fontos az uniónak, mint Görögország. Teszik ezt azért, mert úgy látják: a magyar politikai vezetés szikrányi együttműködést sem mutat kardinális – a szövetség egészét érintő, az alapértékeket megtestesítő – kérdésekben. Sőt, kikéri magának, hogy egyáltalán „beleszóljanak” a hazai törvényhozásba. Motiválhatja az uniós döntést az is, hogy hazánk nem tagja az euro-övezetnek, továbbá mind gazdasági potenciálja, mind piaci jelenléte nem számottevő.
Pedig a hazai törvényalkotásba senki sem szól bele, mindössze arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarország, mint az Európai Unió egyik teljes jogú tagállama kötelezettséget vállalt arra, hogy saját törvényalkotását összhangba hozza az uniós törvényekkel, és nem iktat be olyan jogszabályokat, amelyek ellentétesek a közösség jogelveivel és -szabályaival.
A magyar kormány láthatóan erre nincs tekintettel. Így az unió úgy gondolkodik: ha nem tudom megmagyarázni ennek a büdös kölöknek, hogy mit ne csináljon, hagyom, hogy megégesse magát, hátha ettől jobb belátásra jut.
Most itt tartunk. Ennek a következményei pedig beláthatatlanok. Ma már 320 körül áll az árfolyam – nem kizárt az elkövetkező hónapokban az ennél 50-70 forinttal rosszabb kurzus sem –, a tőzsdén beszakadtak a kötvényárfolyamok, zuhan a hazai értéktőzsde is, ami azt jelenti, nincs jelen komolyabb befektetői szándék, nem jön működő tőke az országba.
Márpedig ha a források elapadnak, akkor nincs miből fejleszteni, leáll a hazai gazdaság, mert még az exporthoz szükséges alap- és nyersanyagokat sem képes beszerezni. A hazai gazdaság pedig nem képes kitermelni – a hazai fogyasztásra támaszkodva – azt a különbözetet, amit a tőke elvándorlása okoz.

Szabadságharcosan és emelt fejjel menetelünk a csődbe.
Az igazi probléma az, hogy ha ez valóban bekövetkezik, akkor nagyon nagy bajok lesznek. A közszféra szinte teljes egészében leáll – nincs fedezet a bérekre, a közszolgáltatások fenntartására nem fizetik ki a járandóságokat (nyugdíjak, egyéb ellátások). A még termelő vállalkozások csőd közelbe kerülnek, hiszen ha nincs vásárlóerő, akkor tönkremennek. A frankban és euróban eladósodott polgárok szerencsétlenségéről már ne is beszéljünk, mert ebben a folyamatban ők jelentik a „nyitótételt”. Az omlási spirál beindul, és nem megjósolható, hogy hol lesz a vége.
(Lásd Argentína, amely több mint tíz éve csődölt be, de a gazdaság még ma sem tért magához teljes egészében. Milliók veszítették el teljes vagyonukat, megtakarításaikat.)
Soha nem eredményes az a pedagógia, ha a gyereket pofonokkal próbáljuk meggyőzni saját igazunkról. De a társadalom védelme érdekében adhatna már valaki egy jó nagy tockost a miniszterelnöknek és kuszaszemű jobb kezének!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése