2012. április 14., szombat

ZSAROLÁS


Forrás: Internet, ATV.hu
 A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában kijelentette, hogy szerinte közönséges zsarolás, hogy az IMF-EU Bizottság páros csak bizonyos politikai feltételekhez köti a kölcsönről folyó tárgyalásokat.

Nocsak, nocsak!
Ez persze a kormányoldalról tekintve kétségtelenül így van. Hiszen ha lefordítjuk a Velencei Bizottság „non paper”-jét, abban bizony fekete-fehéren benne van, hogy mi is a baja az egész uniónak a magyar kormány törvénykezésével.
Mivel a jó szó – a figyelmeztetések, az európai parlamenti viták – nem igazán győzte meg a magyar kormányfőt arról, hogy letért az útról, amelyet a közös európai értékrend jelölt ki, így az Európai Bizottság olyan eszközökhöz folyamodott, amit megért.
Hasonló ez ahhoz, mint amikor hiába próbálod meggyőzni érvekkel a konok kamaszt, hogy amit csinál az nem helyes, sőt, saját magának okoz bajt, ennek ellenére csinálja tovább hülyeségeit. A következő lépés ebben az esetben már a kényszerítés, azaz az adott dologtól való eltiltás, illetve más kedvezmények megvonása (pl.: zsebpénz) addig, amíg el nem hagyja a kritizált magatartást.
A srác persze mindezt zsarolásként fogja fel, ám ha a szülő elég következetes, végül is eredménnyel jár, és előbb utóbb a lurkó is rájön, hogy a sok tiltás és feltétel végül is az ő érdekeit szolgálta.
Van ennek a nevelési formának egy másik változata, amikor „elmegyünk a falig”. Ebben az esetben hagyjuk a gyereket, hogy menjen a maga feje után, közben folyamatosan figyelmeztetve, hogy amit csinál, az nem jó, és a végén pórul jár. Persze csinálja teljes erővel, aztán egyszer csak megégeti magát. Meglesz a baj. Egy életre megtanulja, hogy a figyelmeztetéseket komolyan kell venni.
Ennek a verziónak csak az a hátránya, hogy a baj bekövetkeztekor bizony sok energiába kerül a következmények felszámolása.
Valahogy így állunk a mi kormányunkkal is. Mindenki – itthon az ellenzék és a független gondolkodók, külföldön a jóakaratú politikai és gazdasági partnereink – folyamatosan figyelmezteti, hogy neki megy a falnak. Ám ennek ellenére járja a hatalom a maga útját, pökhendien nyilatkozik a figyelmeztetésekkel kapcsolatban, megkérdőjelezi azok érvényességét. Ugyanakkor sértődötten „kikéri magának”, hogy beleszóljanak a dolgaiba. De azért a zsebpénzért  kuncsorog!
Kívülről nézve szánalmas ez az egész. És irtózatosan veszélyes. Ön- és közveszélyes.
A kormány úgy gondolja, hogy a matematikai kétharmad – amivel erre a ciklusra rendelkezik – felhatalmazza arra, hogy az egész magyar társadalmi és politikai, intézményi rendszert átalakítsa.
Sokadszor és sokan mondják mondják neki, hogy erre nem kapott felhatalmazást. Mi több, ez a törekvése nem az ország érdekeit szolgálja, hanem szöges ellentétben van azzal.
Senki se gondolja, hogy az unió – a mostani helyzetében – különösebb gondot fordít az úgynevezett „magyar ügyre”. Egyrészt nincs ilyen ügy, másrészt pedig az unió összességét tekintve sokkal nagyobb problémákkal küzd. Fontosabb számára a spanyol stabilitás, a portugál vagy az olasz gazdaság, az euró zóna gazdasági egysége.
Ebben a kontinensnyi játszmában Magyarország – a maga gazdasági és piaci potenciáljával – nem tétel. Már csak ezért is, mert népességét és annak piaci jelentőségét illetően kisebb, mint Nagy-London.
Hogy mégis figyelmet fordít a közösség a hazai dolgainkra, az abból fakad, hogy az unió nem engedheti meg azt sem, hogy az általa fontosnak és alapnak tekintett értékeket gátlástalanul felrúgják.
A gyereket valahogy fegyelmezni kell. És ha a magyar kormány ezt nem ismeri fel, akkor bizony magára fogják hagyni, és ennek minden ódiumát is viselnie kell.
A nagy kérdés, hogy képes-e a magyar vezető politikai elit egyáltalán felmérni, hogy „fékevesztett szabadságharca” milyen következményekkel jár. Ha képes felismerni, elvárható tőle az a bölcs döntés, hogy azonnal felhagy eddigi politikájával. Ha pedig nem képes rá, akkor záros határidőn belül tönkreteszi az országot.
Lehetséges ugyan a költségvetést a szabad piacról finanszírozni 9 százalékos kamattal, ám ez azt is jelenti, hogy az elkövetkező 5-10 évben a magyar államadósság szintje olyan körülmények közé szorítja a mindenkori kormányokat, ami meggátolja a fejlődést. Nem jut forrás sem a társadalmi elosztórendszereknek (oktatás, egészségügy, társadalombiztosítás), sem a hazai gazdaság szereplőinek megsegítésére.
„To be, or not to be, That is the question”
„To be, or not to be: that is the question:
Whether 'tis nobler in the mind to suffer
The slings and arrows of outrageous fortune,
Or to take arms against a sea of troubles,
And by opposing end them?...”
(Hamlet by William Shakespeare)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése