2012. május 10., csütörtök

LÁTLELET — SZOCIÁLIS HELYZETÜNK

A tojásfejűek – köztük magam is, Te is, és még sokan – sápognak, tiltakoznak mai szociális állapotaink tarthatatlanságáról. Szép szavak, tiszteletre méltó érvek! — csak mindez a gyakorlatban hasztalan. A kormányzat érzéketlensége páratlan, és látható eredményeivel naponta szembesülünk.

Buda egyik legforgalmasabb pontján – megnevezni felesleges, mert több is van, mind egyforma – a fal tövében két mozdulatlan alak. Kopott, koszos ruhájukon a korai legyek mászkálnak. 50 körül lehetnek. Vagy ki tudja? Az utcai élet gyorsan koptat. Egyikük feje alatt kukából kimentett szatyor, kilóg belőle a literes „kannás”. Néhány lépéssel arrébb meghatározhatatlan korú nő kuporog a kerítés kőből rakott alapzatán. Bóbiskol, tán alszik, feje lebillen, kezével görcsösen markolja egy nagy multi tiszteletreméltó nagyságú bevásárló zsákját. Rajta a felirat: „környezetbarát”.

A sarkon túl negyvenesnek látszó férfi könyörög egy arra járó asszonynak, hogy kapcsolja ki a mobiltelefonját. A megszólított szinte riadtan menekül. A férfi visszaül előbbi helyére – a fa tövére –, és nejlonzacskóból szipákol. Szeme vörösödik, elveszti fényét, úgy néz maga elé és motyog.
A forgalom pedig megy, mintha ott sem lennének. A gyerekes anyukák hirtelen felfedeznek valamit a túloldalon, hogy eltereljék a kicsik figyelmét. Néhányan a szerencsétlenekre pillantanak, majd sietősen lépdelnek tovább. Vannak, akik mereven előre nézve haladnak – mint a lovak a szemellenzőkkel –, ők „nem is látják” az eléjük táruló látványt. Bakfis lányok kerülnek nagyot, arcukon kis fintor, orruk felhúzva — nem a legdivatosabb parfűm illatát érzik.

Valóban ilyenek vagyunk? Érzéketlenek, közömbösek, antiszociálisak?

Nem hiszem. Néhány elhaladó keze ökölbe szorul, de nem azért, hogy bántsák e szerencsétleneket, sokkal inkább a tehetetlenségtől. Meg attól, hogy ez már igazán tűrhetetlen.
Lehet, hogy az olcsó lőrét műanyagpalackból kortyoló pára nem a saját hibájából lett az utca lakója. Nem azért került ilyen helyzetbe, mert „tehet róla”, mert „elitta az eszét” vagy „lusta munkakerülő”.
Ők a látható tünetei annak a politikának és gazdasági helyzetnek, amelyben immáron másfél évtizede élünk.
Az ötven felettiek, ha elvesztik állásaikat – ne vizsgáljuk, most, hogy miért – esélyük sincs arra, még ha több szakmával, képzettséggel rendelkeznek is, hogy újra munkahelyhez jussanak. Mivel megfosztattak minden lehetőségtől, hogy megtakarításokat halmozzanak fel (tisztelet a nagyon kevés kivételnek), egyik napról a másikra juthatnak a tisztes megélhetésből a tönk szélére.
Mondhatja persze erre a nyájas olvasó, hogy ott vannak a szociális és karitatív szolgálatok, amelynek az lenne a dolga, hogy segítse az elesetteket.
Csakhogy! Ezek a szervezetek a mi adományainkból tartják fenn magukat és az állami támogatásokból (ami végső soron szintén a mi pénzünk). Az állam látványos módon vonul ki ezeknek a karitatív szervezeteknek a támogatásából. Teszi ezt egyszer akkor, amikor ellehetetlenít egyházakat, megfosztva őket eddigi forrásaiktól. Vagy a többség által elfogadott civil törvénnyel, amely jelentősen korlátozza a közhasznú szervezetek működését, adminisztratív és nehezen teljesíthető feltételeket támasztva eléjük, tekintet nélkül arra, hogy azok végrehajtják-e vállalt küldetésüket.

A 2010-ben hatalomra került kormány több százmilliót pazarolt el sok mindenre. Lehetséges, hogy ezek értékes dolgok: stadionok, sporttámogatások, presztízsberuházások (lásd: Kossuth-tér és társai). Ám amíg ma Magyarországon mintegy másfél millió ember él a létminimum alatt, és csaknem 50 ezer főre teszik a hajléktalanok számát, továbbá mintegy háromszázezerre azokét, akik már kiestek a szociális háló egyre lazábbra font szemein, akkor felelős kormányzatnak el kellene gondolkodnia.
Elgondolkodnia azon, hogy mi ér többet: az emberi élet és lét vagy egy látszatokra épülő hatalomgyakorlás, a maga klientúrájával. Ebben a hatalomgyakorlásban nem számítanak a társadalom alsó rétegeibe tartozók. A bevallott cél a középosztály felemelése. Sőt, a középosztály szaporítása, hiszen csak ebben az esetben lesznek „új adófizetők” a jövőben. Tragikus, embertelen és bornírt gondolkodás. Jellemző a mai hatalomra: az empátia és a szociális érzékenység teljes hiánya.
Ugyanis nem csak a már részletezett réteg a veszélyeztetett. A tehetősebbek ellátása is veszélybe kerül e gondolkodásmód miatt. Nemrég ez egyik – önköltséges, fizetős – idősek apartman házától vonta meg támogatását az önkormányzat. Mondhatnánk erre: ha valakinek van 10-20 milliója, hogy egy ilyen létesítményben kis garzont vegyen magának (és persze fizesse saját fogyasztása költségeit), akkor nincs szüksége arra, hogy az önkormányzat hozzájáruljon a klasszikusan állami ellátások helybeli szolgáltatásaihoz: orvosi ügyelet, ápolási szolgálat stb. Az üzembentartó lassan a csőd felé lavírozik, hiszen a közös költségeknél nem számolhatta fel a támogatásokból fedezett szolgáltatások költségeit. Amit az önkormányzat megtehet: kivonul az ellátásból, azt a lelkiismeretes vállalkozó vonakodva teszi meg, még akkor is, ha ráfizet.
Bornírt világban élünk. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az új Alaptörvényből nemes egyszerűséggel kihagyták az állam egészségügyi és társadalombiztosítási kötelezettségeit. Nem hiszem, hogy mindez csak a feledékenység műve! Szándékos és végiggondolt koncepció.
Na ezért kell ordítani, tiltakozni!
Mert az isten óvja a saját gyerekeinket a következményektől!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése