 |
| Forrás:Internet |
Angela Merkelt úgy várta a magyar politikai élet mindkét
pólusa, mint valamiféle igazságosztó angyalt, aki majd jól helyre teszi ezt a
kis magyar abszurdot.
Azt hiszem csalódnia kellett mindenkinek.
Ha semmi mást nem veszünk figyelembe, mint a tegnapi média
visszhangot, már ott is egészen elképesztő különbségeket vehettünk észre. Mind
a két politikai oldal fokozott habzású propagandát folytatott a német kancellár
asszony látogatásával kapcsolatban.
A kormányoldal azt igyekezett bizonygatni, hogy „minden rendben”,
mert az úgynevezett „illiberális demokrácia is csak egy perc 20 másodpercre
került szóba” (lásd: Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd
reggeli nyilatkozata).
A baloldali médiumok (élükön az ATV-vel) pedig azt
feszegették, hogy a diplomácia cizellált nyelvén azért Merkel mégis csak
megmondta a magáét.
Mi a gondom az egésszel?
Alapvetően az, hogy a kancellár látogatását mindkét
politikai erő a saját maga érvrendszerének szolgálatába akarta állítani, akkor,
amikor tulajdonképpen ennek a látogatásnak nem volt mérhető politikai célja.
 |
| Forrás: Internet |
Angela Merkel nem hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra,
a szegedi egyetem több hónappal ezelőtti meghívásának eleget téve, hogy átvegye
díszdoktori oklevelét. Ez támasztja alá, hogy nem kormányküldöttséggel
érkezett, csak legszűkebb stábjának egy-két tagját hozta magával (és
természetesen biztonsági embereit). Ugyancsak ezt bizonyítja a különböző
helyeken eltöltött idő is.
A diplomáciában bevett szokás, hogy egy nem hivatalos
látogatás során a magas szintű vezető udvariassági látogatást tesz a fogadó
ország vezetőinél. Ami meg is történt. nem egészen egy órát töltött el a
miniszterelnöknél, még ennél is kevesebbet a köztársasági elnöknél.
Az előbbivel korrekt és baráti „beszélgetést” folytatott,
amelyben megemlítette a két ország közti kényes kérdéseket: a német befektetők
és itt működő cégek gondjait, bajait, valamint – a már említett nyolcvan
másodpercben azt, hogy nem igazán tudja értelmezni a magyar demokrácia
jellegét. Hogy ez a véleménybeli különbség kiderült a sajtótájékoztatón, az nem
Orbán Viktor kedvére történt.
Így tulajdonképpen csorbult a FIDESZ-nek az a szándéka, hogy
a nyilvánosságra kerülő kézfogás mögé olyan tartalmat adjon, ami megegyezik a
saját szája ízlésének.
A kormányfői találkozó fontosságát az is megkérdőjelezi,
hogy a további programokon a kancellár minden szívfájdalom nélkül lépte túl az
előzetesen meghatározott időkereteket. Tovább beszélgetett az egyetemi
hallgatókkal, mint azt előre jelezték, és hasonló volt a helyzet a zsidó
vezetőkkel folytatott diskurzus esetében is.
Az, hogy az ellenzék persze Merkel minden szavát értelmezte,
és ezeket megpróbálta beállítani következetes Orbán-kritikaként, ez szintén
csak a propaganda kategóriájába tartozik.
A látogatást megelőző tüntetések mondanivalója valószínű
sokkal nagyobb mértékben jutott el a német kancellárhoz, mint azt néhányan
gondolják, de ezért az Alkotmány utcában kifeszített plakát, miszerint „Angéla
ments meg minket a gonosztól” — némi túlzásnak és a helyzet teljes
félreértelmezésének bizonyult.
 |
| Forrás: Internet |
Végre a magyar társadalomnak tudomásul kellene vennie – bár
ez nehezen fog menni, mert évszázadok óta az ellenkezőjéhez van szokva –, hogy
saját helyzetét csak saját maga képes megváltoztatni. Az Európai Unió egyetlen
vezetője, egyetlen uniós kormányfő – legyen bármekkora a tekintélye és befolyása
– sem fogja „leváltani” a jelenleg regnáló kormányt.
Ennek alapvetően két oka van. Az egyik – tetszik ez az
ellenzéknek vagy nem, mindegy –, hogy Orbán Viktor és kormánya demokratikus
választásokon került 2010-ben hatalomra. A másik pedig az, hogy az európai uniós
kormányfők mindegyike demokrata, tiszteletben tartja országunk szuverenitását,
és esze ágában sincs belpolitikai purparlékba beleszólni.
Nem volt – és nincs ma sem – igaza Orbán Viktornak 2011.
március 15-én, amikor is Brüsszelt és Moszkvát egyformának tekintette.
A „Tavasz jön, Orbán megy” jelszó nagyon jó, sőt kifejezi
nagyon sokak kívánságát, de ez nem attól válik valóra, hogy hazánkba látogat a
német kancellár és mint egy tanító néni azt mondja: „Hülye vagy fiam! Ülj le,
egyes!”
Ezt a verdiktet csak a magyar társadalom mondhatja ki a
rendelkezésre álló eszközzel, a demokratikus választásokkal. El kell menni
szavazni és le kell váltani azt a kormányt, amelyről az a vélemény, hogy nem
képviseli az érdekeit a választóknak. Addig, amíg a választópolgárok több, mint
40 százalékát nem érdekli, hogy mi történik ebben az országban, addig – adott
esetben – egy kisebbség dönti el, hogy mi történjen. (Nem idézem ide most a
legutóbbi parlamenti választások eredményét, mindenki ismeri azt.) Így
fordulhat elő, hogy alig feles szavazataránnyal kétharmados többségre lehet
szert tenni, és így fordulhat elő, hogy országos szinten 15-20 százalékos
támogatottsággal mindenható kormányzást lehet bevezetni.
Fel kellene már ébredni abból a csipkerózsika álomból, hogy
a politika „nagy kérdései” nem érintik a hétköznapi, egyszerű ember. Rá kell
döbbenni már végre, hogy azt a nyűgöt, amit a nyakába vett az ország, csak
saját maga vetheti le.
Ceterum censeo OV esse delendum.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése