2015. május 18., hétfő

HALLO90

Ma nem a politikáról írok, mert az, úgy ahogy van kritikán aluli! Talán majd visszatérek a napokban a házelnök vaskos nyilatkozatára Európa ügyben, de itt és most gondolkodjunk már el mindennapi reakcióinkról.
A kultúra nem csak az irodalmat, a zenét, a nyelv szépségeit, a képző- és az eladóművészetet (összefoglalóan a „szépművészetet”) jelenti, hanem mindennapi tevékenységünket is. Miként beszélünk barátainkkal, netán kevéssé szimpatikus ismerőseinkkel, hogyan reagálunk számunkra kedvező vagy kedvezőtlen helyzetekre. Hogyan viselkedünk nyilvános – mások számára is látogatott – tereken, legyenek azok valósak vagy virtuálisak.
Sőt, ez utóbbi esetében még inkább „eleresztjük magunkat”, hiszen a legtöbb esetben kitalált nicknevek mögé bújva hisszük, hogy a háttérben maradhatunk. Szabadon lehet szidni mindenkit, sértő megjegyzésekkel illetni embereket, olyanokkal, amelyeket bőven kikérnénk magunknak, ha azt velünk szemben mondanák. (Lásd: címeben foglalt link.)
Forrás: Internet
Kezd az ország eldurvulni. Mindennapi kis konfliktusainkban – pl.: a buszmegállóban nagy a tolongás – reakcióink eltúlzottak, tulajdonképpen egész napos frusztrációinkat öntjük rá más embertársainkra. Nem szólhatunk vissza a főnökünknek, mert útilaput kötnek a talpunkra, így az egész napos idegességünket arra zúdítjuk, aki erről mit sem tehet, csak éppen véletlenül meglökött a felszállás közben.
Lassan fogy bennünk a megértés és a tolerancia.  Ez pedig fakad a mindennapok bizonytalanságaiból, és óhatatlanul attól a társadalmi környezettől, amiben élünk.  A hétköznapok polgára a politika szereplőit – talán tudat alatt – mintának tekinti. Ha azok kíméletlenek és gátlástalanok, akkor az átlagember is feljogosítva érzi magát arra, hogy ő is az legyen.
Az elmúlt öt esztendő mérhetetlenül leamortizálta az emberi kapcsolatokat. Az ellentéteket a regnáló politika olyan mértékben korbácsolta fel, ami nem fordult elő az elmúlt fél évszázadban.
Egyre többen érzik azt, hogy az ország kevéssé „élhető”. Sok esetben nem is a gazdasági helyzet a meghatározó ebben, hanem a fent említett hétköznapi konfliktusok. Ebben pedig a mindenkori politikai vezetésnek óriási a szerepe.
Persze nem tudok én itt és most varázs receptet adni, de azért azon el lehetne gondolkodni, hogy a bennünket körülvevő propaganda milyen mértékben mérgezi körülményeinket, alattomosan hogyan befolyásolja – egyébként normális – gondolkodásunkat. Ha az uralkodó kommunikáción képesek vagyunk túllépni, és a bennünket körülvevő jelenségeket saját józan eszünk szerint értékelni, akkor talán előbbre jutunk, jobban érezhetjük magunkat a mindennapokban.
Ez persze nem ment fel bennünket az alól, hogy végre tudomásul vegyük: ezt a politikai hatalmat saját magunk hoztuk a fejünkre! Ez tanulság! De a kezünkben (fejünkben) van a megoldás: nem kell többé támogatni!
Ceterum senseo OV esse delendum!

2 megjegyzés:

  1. Azzal kezded, hogy nem politizálsz.. Az az érzésem, hogy teljesen úgy teszed, mint a jelenlegi (sokat szidott!!) ... amikor azt állítod, hogy amikről írsz, az nem a POLITIKA.. Összekevered a pártpolitikát a valódival.. nézz már utána, mi is a különbség ezek között.. és ne írj marhaságokat..

    VálaszTörlés
  2. A politika az részvétel a közügyekben (vagy arra való törekvés). A pártpolitika ettől csak annyiban tér el, hogy egy adott párt a maga eszmerendszere szerint kíván válaszokat adni a társadalom gondjaira.
    Nem keverem a politikát a pártpolitikával! A választópolgárra hat mindaz, ami az ország politikai (pártpolitikai) életéből következik. De ezt a pártpolitikai helyzetet saját maga hozta a fejére még akkor is, ha a napi politikai döntésekbe (amik egyébként meghatározzák mindennapjai kereteit) nem szólhat bele. Ez okozza a frusztrációt! És tetszik, nem tetszik ezt a politika okozza közvetve.

    VálaszTörlés