2015. július 26., vasárnap

TU(PO)SVÁNYOS

Forrás: Internet - Tőzsdefórum.hu
A hőguta mellett szombaton másfajta gutaütés is kerülgetett, amikor élő egyenes közvetítésben szemléltem (hallgattam és megértettem) miniszterelnökünk beszédét.
Itt és most nem kívánom ízekre szedni a beszédet, megteszik ezt nálam avatottabb politikusok, kommentátorok.
Minden esetre, de ja vu érzésem támad, és ez arra ösztönzött – Orbán szavaival élve, ismerjük a múltunkat –, hogy némi kutakodást végezzek 20. századi, kevéssé dicsőséges történelmünkben.
Valahogy atavisztikus gondolatok törtek elő ebből a beszédből, és mintha „ismerős” gondolatok törtek volna fel.
Forrás: Internet- Wikipédia
Gömbös Gyula szelleme rémlett fel a nyári hőségben, mint aki ott lebegett a maci képében (amiről tudjuk, hogy nem játék) a nyitott, állógallérú miniszterelnök feje felett az árnyékban.
Gömbös Gyula 1932-ben lett az ország miniszterelnöke. Nemzeti Munkatervet hirdetett, amely a diktatúra alapjait (olasz mintára ld: Mussolini) kívánta megteremteni.
A fentiekből csak néhányat szeretnék ideidézni, érdemes elolvasni az egészet. Az idézetek magukért beszélnek, mutatják azt, hogy egyes politikusok képtelenek arra, hogy újat találjanak ki:
6. Közjogi és államigazgatási berendezkedésünk 
Közjogi és államigazgatási berendezkedésünket - a mai kor követelményeinek figyelembe vételével, de a hagyományokba rejlő erkölcsi erők megóvásával úgy kívánjuk alakítani, hogy ez a közjogi és államigazgatási berendezés a nemzeti erők maximumát bocsáthassa a nemzeti célok megvalósítása végett a nemzet vezetőinek rendelkezésére…
9. Sajtópolitika 
A sajtószabadság fenntartása nemzeti érdek addig a határig, amíg a sajtó valóban a nemzet érdekeit szolgálja…
23. Az államháztartás egyensúlyának biztosítása 
Az államháztartás egyensúlyát minden körélmények között biztosítani és fenntartani kívánjuk…..
44. A munkanélküliség leküzdése 
Addig, amíg a gazdasági élet válsága tart, a munkanélküliség leküzdése céljából állami feladatnak ismerjük el munkanélküliek foglalkoztatásának irányítását. 
45. Munka és nem segély 
Munkaképes emberek munkanélküliség címén való segélyezésének elvi ellenségei vagyunk s a munkanélkülieket csak munka ellenében támogatjuk.
74. Hitelpolitikánk 
A hitelt eszköznek tekintjük a nemzeti termelés szolgálatában. A nemzeti építőmunkába beilleszkedő hitelt teljes védelemben részesítjük, de mindent el fogunk követni a tisztán öncélú kiuzsorázó hitelpolitika lehetetlenné tételére. 
75. Hitelellátásunk javítása 
Hitelügyi politikánk homlokterében az olcsó és bőséges hitel előfeltételeinek megteremtése áll, mert termelésünket a mai szűkös és drága hitelellátás béklyóiból ki akarjuk szabadítani
80. A külföldi hitelek ellenőrzése 
Gátat akarunk vetni a nemzet további eladósodásának. Újabb külföldi hiteleket csak tervszerűen és lehetőleg gyorsan amortizálódó, produktív célokra veszünk igénybe. A külföldi hitelek igénybevételét fokozott ellenőrzés alá kívánjuk helyezni. 
Forrás: Internet - wikipedia
85. A lelkiválság leküzdése 
A nemzetnevelés ügyét elsőrendű feladatunknak tekintjük. Kötelességünknek tartjuk az uralkodó lelkiválság leküzdését, a nemzet lelki újjászületésének előmozdítását és az egységes magyar világnézet kialakítását. Nem ismerjük el a magas kultúra és a népművelés közt mesterségesen támasztott ellentét jogosultságát és a magyar nemzeti művelődés egysége és teljessége érdekében egyaránt fontos feladatunknak tartjuk magas kultúránk színvonalon tartását és népkultúránk hatványozott fejlesztését.”
A fenti idézeteket mindenki hasonlítsa össze azokkal a mondatokkal, amelyeket a miniszterelnök mondott, és azokkal az intézkedésekkel, amelyeket a regnáló kormány az elmúlt öt évben végbevitt.
Ha esetleg kísérteties egyezéseket fedeznek fel, az nem a blogger hibája.
Talán ideje lenne elgondolkodni azon, amit halottunk, és tanulva a múlt hibáiból, levonni a következtetést, hogy hová vezet minket az a kormány(fő), aki azt hangoztatja, hogy „ne gondolkodjunk a jövőről, mert az nincs.”
Ceterum censeo OV esse delendum!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése