2017. február 10., péntek

NEMZETÁLLAMOK KONTRA GLOBALISTÁK

Orbán Viktor ismét – ezúttal 19. alkalommal – elkápráztatta „polgári hallgatóságát” (kivétel, aki nem bóbiskolt) sajátos világlátásával.
Nincs semmi kedvem az egész beszédet ízekre szedni, mert egyrészt meghaladná a posztok átlagos méretét, másrészt meg annyi csúsztatás volt benne, hogy azok inkább a Balaton jegének erősítésére lennének jók ebben a langyuló időben.
Vegyük ez egyik legerősebb kijelentést, és gondolkodjunk el rajta kicsinyt!
A miniszterelnök szerint a jövő a nemzetállamoké, vége a sokoldalú együttműködéseknek – amit szerinte a nemzetállamok feletti erők dominálnak –, a kétoldalú szerződések és közös cselekvések ideje jött el.
Ez bombasztikusan hat: végre olyan kis államok mint Magyarország, jelentős erővé léphetnek elő, megmondhatják majd a tutit a bonyolultabb nemzetközi ügyekben.
Ahogy azt Móricka elképzeli!
Hol a hiba Orbán Viktor gondolkodásában?
Egyszerű: a saját víziójában nem veszi figyelembe a 21. század valóságát. Nem veszi figyelembe, hogy az új évezred második évtizedében a világnak olyan kihívásokkal kell szembenéznie, aminek a megoldása egy nemzet (ország, legyen bármilyen nagy is: USA vagy Oroszország) keretei között nem megoldható.
Ha valaki nem csak a Kossuth rádiót és a végtelenül elfogult, kormánypárti televíziókat nézi, és nem a Habony művek által szponzorált bulvár újságokat bújja, az tudja azt, hogy a környezet, a túlnépesedés óriási problémákat jelentenek a század közepére.
Vegyük az első témát. Már vagy húsz esztendeje kutatások bizonyítják, hogy az ember tevékenysége miatt folyamatosan nő az üvegház hatású gázok kibocsátása, és ez melegíti a földet. Ha ez a melegedés elér egy kritikus szintet, akkor az általa gerjesztett folyamat megfordíthatatlanná válik, és katasztrofális következményekkel kell szembenézni.
Az északi tengeri jégsapka megolvad, olyan mennyiségű édesvizet szabadítva fel, ami nem csak megemeli a tengerek szintjét, hanem sajátos hatásként leállítja a tengeri áramlást (Golf áramlat). Ennek a következménye pedig végzetes éghajlati változásokat idéz elő szerte a Földön. Az eddig megszokott időjárás megváltozik, földrésznyi területek maradnak csapadék nélkül, elsivatagosodva. Ahol eddig kellemes óceáni éghajlat uralkodott, ott most szélsőségessé válik az idő: hol komoly hidegek, hol szinte elviselhetetlen hőség lesz a jellemző. Mindezek hatására az eddigi mezőgazdasági kultúra, ami éltette a lakosságot, összeomlik vagy gyökeresen megváltozik.
Hasonló jelenségekkel lehet számolni a déli féltekén is.
Ha csak ezt a problémát tekintjük, rögtön látszik, hogy ezen egyetlen ország nem képes változtatni. Hiába tér át Európa (okosabbik és boldogabbik fele) egyre nagyobb mértékben a fenntartható energiaforrásokra, tesz igen sokat a fosszilis felhasználás visszaszorítására. Ha ugyanis ez USA semmibe veszi a Kiotói Egyezményt, és jelenlegi elnöke hagymázos ötlete alapján újra nyitják a bányákat Amerikában, akkor a katasztrófa akkor is bekövetkezik, ha más országok mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék.
Ez csak egy példa. Vehetünk egy másikat is, amit szintén megemlített országunk géniusza: a népesedést.
Azt jelentette ki, hogy nem tud arról, hogy szoros összefüggés van egy társadalom fejlettsége és népességének száma között.
Ajánlom neki ez ügyben az ENSZ népesedési munkacsoportjának kutatásait (ezt mintegy 20 éve végzi a világszervezet). Ez bizonyítja, hogy minél fejlettebb egy társadalom annál kisebbek e népesedési mutatói. Paradox módon a az „úgynevezett fejlődő világra” ez nem érvényes. Az elmúlt 50 évben ezekben a térségekben ment végbe „népességrobbanás”. A világ jelenlegi népessége másodpercenként egy fővel bővül. 2050-re elérheti a 9,5 milliárd főt. Ez a tény pedig óriási problémákat hozhat magával. (Itt egy kis angol nyelvű összefoglalót lehet látni. A videót ajánlom mindenkinek , különösebb nyelvtudás nélkül is érthető.)
A Föld nevű bolygó képtelen arra, hogy egy ekkora népességet eltartson. Se a megművelhető termőföldek nagysága nem elegendő, se másmilyen egyéb megújuló forrás (tenger, erdők stb.) nem fedezi ekkora népesség igényét. Már ma is ott tartunk, hogy a megújuló forrásainkat gyakorlatilag minden évben szeptemberig feléljük, a negyedévi fogyasztásunk az már a következő év „terhére” megy. Ez a „tartozás pedig akkumulálódik, minden évben egyre korábban fogyasztjuk el azt, amit képesek vagyunk előállítani. Kifosztjuk a földjeink erejét, feléljük a tengerek élővilágát.
Persze történtek ezzel kapcsolatban „intézkedések” is. Kína például súlyos adóval sújtja azokat a családokat, amelyekben egynél több gyermek születik. Így van ez már vagy 20 éve. Meg is lett az eredménye, mert a kínai kultúra hagyományosan a fiúkat részesíti „előnyben”, így a lányok meg sem születnek. Az eredmény: felborul a népesség gender egyensúlya. Ma Kínában kb. kétszer több fiatal férfi van, mint nő.
Ez csak két kiemelt probléma, amivel szembe kell néznünk a következő néhány évtizedben. Egyik sem oldható meg az Orbán Viktor által vizionált világkép alapján!
Ennyit az „ország és az év értékelésről”.
Ceterum Censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése