2018. január 19., péntek

FLASHMOB – TUDÁS NÉLKÜL

A Momentum kitett magáért. Egy délutáni, esti flashmob keretében a Petrezselyem utcát átnevezték Sass Flóra utcává, azzal az indokkal, hogy igen kevés nő van a közéletben és a politikában. Sass Flórát (1841–1916) választották ikonnak, aki Afrika kutató volt a XIX. század végén, a XX. század elején. Ezzel nem is lenne baj.
A baj az, ami a riportban elhangzik:
A kérdés: Afrika-kutató férfiakat nem tudtok felmutatni:
A válasz: „Hát ez az! Nem tudunk felmutatni, mert nem is voltak Afrika-kutató férfiak….”
Nos, kedves Momentumosok!
A cél nemes: valóban kevés hölgy vállalja a politikai aktivitást. (Ennek a szociológiai, erkölcsi és egyéb okairól nem kellene értekezést nyitni, mert az egy másik, komolyabb téma lenne.) Kell is tenni azért, hogy ez megváltozzon.
Ám, ha valamit teszünk – mint ebben az esetben is – arra készüljünk fel. Ne csak plakátokkal, hanem fejben, tudásban is, hogy érvelni tudjunk!
Az érvelés most igen szánalmasra sikeredett! Az nem mentség, hogy a Momentum alelnökének hiányosak az egyéni ismeretei. Ez köszönhető esetleg a teljesen lepusztított oktatási rendszernek. De hogy a felkészülés során nem néznek utána a témának, nem használják barátunkat a Google-keresőt, az megbocsáthatatlan!
Az első keresésre: „magyar afrika-kutatók” kifejezésre 204 000 találat jött ki, köztük a Magyar hírességek, felfedezők névsora, amelyben alfabetikus sorrendben ismertetik a kutatókat, akik férfiak voltak.
Egyébként Sass Flóra nem csak arról híres, hogy férjével afrikai utazásai során felfedezte az Albert-tavat. Bővebb információkat a hölgyről itt lehet találni, és ha már az életéről van szó, akkor sokkal inkább fiatalkori éveit kellene említeni, amelyek igazán méltatlan körülmények között teltek. Mint nő, ez az időszak sokkal keservesebb volt számára, mégis elviselte. Ez sokkal inkább példaértékű, mint férjével tett utazásai.
Azt javaslom a politika résztvevőinek, ha nem nagyon akarják saját magukat lejáratni, nézzenek alaposan utána mondanivalójuknak.
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése