2018. március 22., csütörtök

SEGÍTSÉG A VÁLASZTÁSHOZ – FELELŐSSÉGGEL

Megszegem előző bejegyzésben foglalt állásfoglalásom. A magam egyszerű módján mégis csak beszállok a kampányba. Azt hallom a rádióban, hogy az emberek egy jó része nem képes eligazodni a jelöltek között, eldönteni ki a legesélyesebb ellenzéki.
Bár nagyon sokan érvelnek azzal, hogy a világhálón szinte minden információ rendelkezésre áll, onnan lehet tudni, hogy választókerületenként ki indul, melyek a „kamupártok és azok jelöltjei”.
A probléma ezzel az, hogy egy választókerülethez több település tartozik (nem Budapest a világ), és bizony a kisebb falvakban az emberek nem képesek tájékozódni. Nincs internete, csak a kormánymédia elérhető számára, ahol természetesen „csak a FIDESZ” szlogent hallja, látja.
Mi lehet ebben az esetben a megoldás?
Valamikor régen a most regnáló hatalom vezére elejtett egy felhívást: „Mindenki hozzon még egy embert”. Ez akkor működött.
Meggyőződésem, hogy ez a módszer most is működik. Az ellenzékieknek bizony szét kell néznie saját közvetlen környezetében, és lehetőleg a legtöbb embert meggyőzni arról, hogy kire szavazzanak. Lehetne az Orbán-ellenes tömegnek is jelszava: mindenki hozzon még öt embert.
Szíveskedjenek az ismeretségi körben meggyőzni az embereket, hogy el kell menni szavazni, és ha már ott vannak a szavazófülkékben, akkor adják voksukat az ellenzéki jelöltekre.
Ehhez segítséget lehet kapni az alábbi honlapról
Országos Választási Iroda itt egy kicsit legörgetve a lapot, láthatóvá válik egy térkép, amelyen az összes választókörzet megjelenik. Az adott körzetre kattintva látható lesz, hogy kik a jelöltek, és mely pártok állítottak listát.
Vannak még az eligazodást segítő információs websitok, ahol próbaszavazást lehet végezni, ahol különböző elemzések és statisztikák jelennek meg arról, hogy mely jelöltek a legesélyesebbek leváltani a mostani hatalmat.  Elegendő csak beírni a keresőbe: „választás 2018”.
A gondolkodó, tájékozott embereknek megnövekedett a felelőssége. Nem csak saját maguknak kell eldönteni, hogy kire adják szavazatukat, hanem azt is segíteniük kell, akik kevéssé (vagy egyáltalán nem) igazodnak ki napjaink kaotikus kampányában.
Gondolkodó, felelős emberek!
Hozzatok még négy embert!
Ceterum censeo OV esse delendam!

1 megjegyzés:

  1. 1998-tól az I. Orbán kormány dőzsölt a Bokros csomagból 2002-ig és Megyó is elhitte a siker meséket, mert lazán véghezvitte 2002-ben a 100 napos programot, aminek a folyománya a 2003-as pofáraesés volt és lehetett kapkodni, hitelt felvenni éppen orbánék hazudozásai és az eu elvárások miatt! A világgazdasági válság begyűrűzése már csak hab volt a tortán és nem ártana megértened, hogy az azonosító nélküli "szemkilövők" mind felbérelt fineszeSS provokátorOK voltak, ahogy minden mai terrorakció végrehajtói is az ÉRDEKelt urak bérencei!  

    VálaszTörlés